Mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra

Viktor becsicskult, a játszótéren alulmaradt!

2019. május 30. - ATorzAtka

2018 augusztusában írtunk Orbán Viktor európai álmairól ebben a cikkben: Viktor kilép a homokozóból. Bár legutóbb az EP választás eredményét tippelve tévedtünk (mondjuk nem voltunk sokkal rosszabbak azoknál, akik a tippelést hivatásként űzik) a tavaly augusztusi eszmefuttatás úgy tűnik helytálló volt.Mert mit mondtunk akkor? „Viktor megcélozza az EU vezetését. És talán eljött az a pont, amikor végre hibázott. Stratégiai hibát vétett.”

 homokozo.jpg

Még nem világos teljesen, hogy az EP választás után mi is fog következni az európai politikában. Mi lesz a néppárt sorsa, Macron hova ül, ki hogyan milyen felállásban fogja vezetni az Ep-t, a szélsőségek frakciója végül is hova csapódik, hova ül a Fidesz és kit támogat, vagy inkább melyik frakció lesz az amelyik felveszi a sorai közé.Már rebesgetik, hogy visszaavászkodna a Néppártba, de ott nem várják tárt karokkal, sőt a Néppárt lehetséges szövetségei is nehezítik Orbán visszakerülését. Be is csicskult rendesen (lásd különbíróságok ügye). A szélsőséges bevándorlásellenes erők, meg túl súlytalanok Viktorunknak, igencsak az európai politika peremére szorulna Viktor, ha oda menne. Szóval van kérdés bőven. Az viszont nem kérdés, hogy ahogy megjósoltuk anno, Viktor a nagyfiúkkal nem bírt el. 

Nézzük mit is állítottunk:

„Viktor most nagyot kockáztat. Ha kint meccseket veszít, márpedig fog, akkor megtörik az évek alatt felépített imázsa, hogy ő „tévedhetetlen”. Ezt egy ideig ellensúlyozza majd a hazai médiafölénye azzal, hogy elhallgatnak, megmásítanak tényeket, de ha ez párosul a homokviharral a homokozóban, akkor sajnos, nem sajnos: elbukik. És ne legyenek kétségeink, akármilyen nagy kaliberű politikus is Viktor, ezt nem fogja tudni megugrani.”

Talált. Viktor tévedhetetlen és mindenen felül álló hadvezéri imázsán csorba esett. Javára írhatjuk, és ez egy nagy teljesítmény, hogy az EP választást sikerült gyakorlatilag egy témára felhúznia Európa szerte. Jó volt ez mindenkinek, mert nem csak itthon, de az egész kontinensen mozgósító erővel bírt. A világ felvilágosultabb oldalán viszont pont fordítva sült el, mint ahogy ő akarta. Azokat az embereket is urnához vitte, akik nem a migránsoktól, hanem a Viktor féle populistáktól tartanak. Az EU küldhet egy nagy köszönetet Viktornak. Úgy látszik, ahol nem ő uralja a médiát és van helye a vitának is, ott azért nem olyan nyerő a migráncsozás.

A hazai médiában, ahogy megjósoltuk megy a sikerpropaganda, azt kommunikálják, hogy a migráns ellenes erők milyen nagyon megerősödtek. Az erősödés tény, de korántsem olyan mértékű, hogy az Viktort igazolja. És mindez párosult a „homokviharral a homokozóban” hiszen itthon sem érte el az áhított 60%-ot, sőt az ellenfeleinél is átrendeződést hozott, amelyre majd reagálnia kell.

„Viktor kapóra jön a nyugati hatalmaknak. Amíg ő van, ugyanazt az ellenségképet testesíti meg számukra, mint amit nekünk magyaroknak a migránsok. Amíg ő van, lehet rá mutogatni, lehet vele fenyegetőzni és lehet belőle belpolitikai kérdést csinálni otthon. Ne legyünk naívak! Az európai uniós politika sem szól másról, mint a hazai. Arról, hogy ki uralja a homokozót. Csak ez egy nagyobb, több hatalommal és pénzzel kecsegtető terület. Ahhoz viszont, hogy valaki az unioban az élre álljon, először otthon kell eredményesnek lenni. Viktort addig helyzetben tartják, amíg az érdekük ezt kívánja. Amíg van belpolitikai hozadéka. Aztán, ha baj van, úgy összezárnak ellene, mint a pinty. Ha baj van és Viktor veszélyezteti az otthoni pozíciókat ezáltal a hatalmat és a pénzt, akkor lépnek.”

Ismét talált. Az EP választások előtt Viktor túltolta a biciklit. A szélsőségekkel való barátkozásával, Brüsszel állandó pocskondiázásával, Juncker betámadásával átkelt a Rubiconon. Az sem véletlen, hogy a Néppárt pont a választások előtt határolódott el tőleés függesztette fel, vagy hát érte el, hogy a Fidesz függessze fel magát (muhahaha). Nem lepne meg ha kiderülne, hogy bizony a Néppárt tagjai méréseket végeztek a hazájukban, hogy az emberek hogyan vélekednek Viktorról. Valószínűleg eljött az a pont, amikor elég volt. Az otthoni populistákkal folytatott viták kapcsán már nem volt tartható, hogy egy pártcsaládban legyenek a magyar populistával.Elég nagy támadási felületet adott volna, így meg kellett válni tőle.

„Azt sem szabad elfelejteni, hogy ránézésre egy hatalommániás kisebbségi komplexusokkal küszködő gyarló EMBER. Ráadásul valószínűleg rosszul viseli a vereséget. És ez a gyenge pontja. Menni akar előre. Még többet és még többet akar. Ám ez a „bizonyítani vágyás” fogja egyszer a végét okozni. Az első lépést most megtette. Bejelentette, hogy a homokozó után világuralomra tör.”

Nem meglepő, hogy az, aki folyton nyerőben van nem érzi a határait és azt gondolja magáról sérthetetlen.Tévedett, mi meg eltaláltuk. A „bizonyítani vágyás” és az állandó siker kergette Viktort bele egy nagy pofonba. Mielőtt bárki azzal jönne, hogy dehát 52%, annak mondom, hogy a nemzetközi porondról van szó, nem az itthoni helyzetről. Sőt azt gondolom, ha Viktor nem az EU-val van elfoglalva és a kinti helyezkedéssel, akkor itthon meg lett volna az áhított 60%.

Egy dologban viszont valószínűleg tévedtünk. Mégpedig abban, hogy rosszul viseli a vereséget. Attól tartok ezt inkább volt a vágyunk, mint a realitás. Ha visszaemlékszünk a 2002-es itthoni vereségére, és arra, hogy utána eltűnt, megrogyott, akkor az is eszünkbe juthat, hogy mi lett a hosszú távú következménye. 2/3 x 3. Egy magát felvértező még elszántabb harcos jött vissza.Kérdés, hogy az az ifjonti hév és megújulási képesség benne van-e még.

A bejegyzés trackback címe:

https://voms.blog.hu/api/trackback/id/tr1114870232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Európai téridő 2019.05.31. 07:21:07

A tippelés tippelés maradt. Az Arany Jánosnak tulajdonitított "gondolta a fene!" erre is érvényes. Nem kellene ilyen magas lóról osztani az észt, Töki!

ATorzAtka 2019.05.31. 09:24:46

@Európai téridő: Tudod, ahogy a cím is mondja ez egy vélemény oldal :) A véleményünket pedig még szabad elmondani. BTW mi az ami nem tetszik az írásban?

Toportyán Zsóti 2019.05.31. 09:41:08

Strache videóval 1 zseni lerendezte 1 időre a neonácikok áttörésről szőtt álmait,sajna a képviseleti demokrácia egyre inkább sántít,vezetőinkről kiderült ,selejtek,jogrendszereink szimpla bűnpártolók lopásaikkal hazugságaikkal szemben...csak a nyilvánosság tudja őket úgy ahogy féken tartani...

Toportyán Zsóti 2019.05.31. 09:43:13

@Európai téridő: Felfüggesztés lett a magas lóról észosztás vége Töki,úgy hogy órákig kellett tírgyepelnie hogy ne kizárás legyik.

Európai téridő 2019.05.31. 09:47:31

@ATorzAtka: A véleménynyilvánítás arroganciája, az nem tetszik.
@Toportyán Zsóti: Mérlegelés kérdése, hogy kívülről, vagy belülről akarja-e OV nézni, hogy kúródik szét az Európai Néppárt a benne helyet foglaló balfékpártiak miatt.

ATorzAtka 2019.05.31. 09:52:54

@Európai téridő: Az arrogancia vádját elfogadom :) Majd odafigyelek
"Mérlegelés kérdése, hogy kívülről, vagy belülről akarja-e OV nézni, hogy kúródik szét az Európai Néppárt a benne helyet foglaló balfékpártiak miatt." Jelenleg ez úgy tűnik nem Viktor döntése lesz. Hosszú ideje először nem ő alakítja a dolgokat, sokkal inkább passzív szemlélője lesz egy döntésnek.

Bryan élete 2019.05.31. 10:50:46

Orbánnak 2006 óta min dig minden a kezére játszott A balfasz szocik egymás lökdösődésével, mutyikáival, voltak/vannak elfoglalva és hagyták, hogy mint a kés a vajban, úgy nyomuljon be a fidesz mindenhova. 2010 után pedig már bén ultan bámultak az eseményekre, ami máig kitart.
Eddig minden bejött, az agresszív nyomulással, az állandó harci készütséggel lélegzetvételnyi időt sem hagytak a társadalomnak, hogy elgondolkodjon, jól van-e ez így, ahogy van., de mint ahogy a Quimby már jóelőre megírt, konyec, ennek itt a vége: Most múlik pontosan...
Túl sok volt az érdeksérelemből és ahogy egy családban lenni szokott, a kis összeférhetetlen ugribugri kapott egy-két-három hatalmas pofont,hogy helyreálljon a rend. Most itt tartunk, de nem tudni, hogy a pukkancs Viktorka vajon nem újabb terveket sző-e a sarokban vagy hibáit belátva, a kritikákat benyelve beáll a sorba. Ahhoz viszont nagyon de nagyon meg kell hazudtolnia régi önmagát, mármár annyira, hogy el sem hisszük neki.
Ja, és a pávatánc már nem opció.

ulpius66 2019.05.31. 11:46:22

Nana!

Nem eszik olyan forrón a kását!

Ugye évtizedek óta "bevett szokás" az EP-ben, hogy a legnagyobb frakció adja az EU elnökét.

Jelenlegi felállás:

Európai néppárt 183 képviselő

3 Jobboldali frakciók összesen 172 fő.

Már csak annyi kell, hogy a három jobboldali frakció egyesüljön, és ehhez már bátran csatlakozhat Orbán, így övék a legnagyobb frakció, és ők adják az EU elnökét.
(a Fidesz és elvbarátai kilépésével a Néppárt mintegy 160 főre csökken, míg egy egységes Jobboldali szövetség Orbánékkal mintegy 190 fős lesz.....)

SZERINTEM NAGY HIBA ORBÁNT TEMETNETEK!

ulpius66 2019.05.31. 11:51:08

Abban is igaza volt Orbánnak, hogy a Néppártnak a Jobboldali frakciókkal kéne szövetkeznie!

Együttesen ugyan csak 355 képviselőjük van, és 375 kell a többséghez, de a 35 függetlenből már csak húszat kéne megnyerniük a többséghez!
... és akkor a Néppártnak NEM KÉNE EGYEZKEDNIÜK A SZOCIKKAL, A LIBSIKKEL, A KOMMUNISTÁKKAL A ZÖLDEKKEL ÉS EGYÉB ABERRÁLTAKKAL!

ulpius66 2019.05.31. 11:54:12

Persze megértem én a ballibsi firkászokat, blogírókat, kommentelőket, iszonyú kéjes érzés lehet minél több rosszat írni a Patásról!!!!
(az meg mán teljesen mindegy, hogy ennek semmi alapja nincs, a ballibsi firkászok leírogatják vágyálmaikat.... Egészségükre!)

belaim7005 2019.05.31. 12:01:16

"Már csak annyi kell, hogy a három jobboldali frakció egyesüljön, és ehhez már bátran csatlakozhat Orbán, így övék a legnagyobb frakció, és ők adják az EU elnökét." muhaha,bruhaha,stb
A többi kb 400 embör kicsit kimaradt az egyenletedbőlmuhaha,bruhaha,stbmuhaha,bruhaha,stbmuhaha,bruhaha,stbmuhaha,bruhaha,stbmuhaha,bruhaha,stbmuhaha,bruhaha,stbmuhaha,bruhaha,stbmuhaha,bruhaha,stbmuhaha,bruhaha,stb

Bryan élete 2019.05.31. 12:25:11

@ulpius66: Mi nem elég világos? NEM AKARUNK NÁCI EUROPÁT!!!!!!!!!!!
751 fő a parlament mandátuma, ebből az orbánfélék a döntéshez szükséges egyharmadot sem érték el. Miről ábrándozol?
Egyszóval vergődhetnek a saját levükben, osztogathatják egymás mellére a plecsniket, ha egyáltalán sóba állnak egymással., mert akkora közöttük a széthúzás, hogy még ez is lehetséges.
A csúti gömböc pedig már négykézláb kúszik vissza a néppártba, lassan minden naszádkapitányos álmait fel kell adnia és lesz csak egy szürke egér, akinek ezután minden szavát háromszor kell átgondolnia.
Egyébként egyenként fognak kihullani az általad annyira nagyrabecsült "hősök". Salvininak már kinéz a bukta, 135 %-os az államháztartási hiánya és mint tudjuk, az olaszoknál nem ügy egy kormányváltás, volt, ,hogy félévente cserélődtek.
Lepen-t a ruszkik tartják életben, nyíltan teszi zsebre a támogatásukat, ezt sem fogják sokáig elnézni, valami kis botrányka őt is elsodorhatja, mint a mindenre alkalmatlan, bután fecsegő osztrák cimbit.
Ilyen jobboldallal+ csúti eddigi vitézkedéseivel akarsz te egy tisztességes, modern, korszerű, betonbiztos Europát, amely felveszi a versenyt degenerált Trumpokkal, a mindenre elszánt ruszkikkal és kínaiakkal?
Bruhaha

AvéCézárVavan 2019.05.31. 12:57:33

Orbán tagadhatatlanul túljárt valaki eszén! Leginkább a sajátján.

AvéCézárVavan 2019.05.31. 12:59:18

@ulpius66: Szerintem temessük csak Orbánt! Csak arra figyeljünk, hogy elég mélyre, mert ez még előmászik!

Anita a bátor nyussz 2019.05.31. 14:37:42

Csal szólok, hogy Hitlerről is azt hitték az okosok, hogy kordában tudják tartani. Tartok tőle, hogy belátható időn belül szavazni fogunk az EU-ban maradásunkról...

István Tamasi 2019.05.31. 15:15:48

Mindenki nyugodjon le. A csüngőhasú suttyó ezerrel nyomja a pávatáncot az epp előtt. A problémája az, hogy ott van az a 14 vagy 16 epp tag párt akik már áprilisban a kizárása mellett tették le a voksukat. Ha nem jön be a dagadt suttyónak a pávatánc a hazai agyatlan birkáinak akkor is azt fogja beadni, hogy ő győzött.

István Tamasi 2019.05.31. 15:17:12

@AvéCézárVavan: Ott kell majd állni egy vaslapáttal és jó nagyot rá kell sújtani ha próbál kimászni.