Mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra

Az áruló neve: Momentum

2019. április 13. - ATorzAtka

Jó rég nem írtam. Nem írtam, mert egy skrizofén állapotban voltam. Miközben nyomon követtem a politikai életet, azon belül is leginkább az ellenzéki bohózatot, csapongott a hangulatom 3 véglet között. Egyszer hisztérikus rohamnak tűnő nevetőgörcs kapott el és csapkodtam a térdemet, miközben a röhögéstől patakokban folytak a könnyeim. Máskor meg mély letargiába zuhantam, ahonnan már gyógyszerekkel is nehéz lett volna visszahozni. Néhol meg olyan dühroham fogott el, mint egyszeri vadhajtások.hu-szerzőt bármikor. És ezeknek a tudathasadásos állapotoknak egyetlenegy oka az ellenzéki hozzánemértés volt, amit már annyi cikkben leírtam/leírtunk. MI a fenének ismételjem magunkat folyton? Az olvasó is megunja, én meg pláne.

Most viszont a Momentum átlépett egy határt. Eddig finomkodtunk velük, de most azt hiszem mindent elmondok róluk, ami az elmúlt időszakban felgyűlt bennem, és személyeskedni is fogok. Azért, mert árulók. Elárultak engem, a szavazójukat. Elárulták velem együtt azt a 3%-nyi szavazót, aki tavaly április 8-án rájuk ikszelt. Elárulták a saját tagságukat, akik azért léptek be, mert változást akartak. Elárultak egy egész generációt, akiket ők úgy hívnak, politikai árvák és akiknek tényleg elég volt az elmúlt 30 évből (tán fel sem fogják mekkora kárt csináltak). Elárulták az egész országot azzal, hogy segítenek az óbaloldalnak túlélni. De, ami a legrosszabb, elárulták saját magukat, az egyetlen valamire való politikai tőkéjüket. Hátbaszúrták és becsapták saját magukat, és még örvendeznek is. A hülyék.

politics_for_ummies.jpg

Ha eddig nem derült ki, akkor arról beszélek, hogy összefogtak az óbaloldallal. Igen az a párt, aki azt állította magáról, hogy azért jött létre, hogy politikai kultúraváltást vigyen véghez. Az a párt, amelynek a vezetője, a tavalyi kampányban kiállt és órisáplakátokra fújkodta, hogy MSZP=Fidesz. Az a párt, amelyik nem fogott össze senkivel tavaly, sőt kirúgta sorai közül azokat, akik önhatalmúlag visszaléptek az MSZP javára. Az a párt, amely azzal támadta a Gyurcsány, MASZOP, PéeM hármast, hogy az nem összefogás, amit csinálnak. Azt hangoztatta, hogy az nem összefogás, hogy megállapodnak egymással és kiabálnak, hogy aki nem áll be mögéjük az Fideszbérenc. Erre ez a párt most fogta magát és önként mindenkit megelőzve beállt a sorba és még büszke is rá.

A Momentum felnőtt az országos politikához. De nem politikai tehetségben (arról kiderült ezzel a lépéssel, hogy nincs nekik), csupán a háttérmutyizós, következmények nélküli, a választókat semmibe vevő hazug politikában, amelyet gyorsan elsajátítottak. Április 8 után nem sokkal írtuk, hogy úgy tűnik az Együttesedés útjára léptek. Ezzel az összefogással, pedig pontot tettek a végére.

Noha az is lehet, hogy csupán az MSZP ginázta be őket a háttértárgyalások során, mert ezekre az ámokfutásokra nincs más magyarázat.  (Ha már itt tartunk. Hova tűntek azok a lelkes aktivisták, akik még ezen a blogon is véres szájjal védték a köpönyegforgatásban lassan Orbán díjat nyerő elnökségüket, hogy ugyan szó nincs háttéralkukról, meg hol a bizonyíték? Most miért kussolnak?)

Az összefogás tényéről

Maga az összefogás ténye is felháborító a Momentum szempontjából. Leginkább azért, mert a létezésük egyetlen okát semmisítették meg. Az egyetlen dolgot, ami miatt lehetett rájuk szavazni, mégpedig, hogy le a 30 évvel. Már nincs ok rájuk szavazni. Amit ezen kívül tudnak (vagy inkább tudni vélnek) azt mindenki más is a magáénak véli. Ráadásul azokkal fogtak össze, akik miatt a Fidesz harmadszor nyerte szét magát. Lehet mondani, hogy nincs bizonyíték az összejátszásra, de azt mindenki látta, hogy ezek az alakulatok mit műveltek. A Fidesz túlnyeréséért nagyon sokat tettek az óbaloldali pártok.

A legfelháborítóbb az egészben, amit maga a momentum is hangoztatott tavaly, hogy az nem összefogás, hogy az óbaloldal kezet ráz és várják ebbe az alkuba a többieket. Emlékszünk milyen arcpirító ajánlatot tett annak idején az MSZP az LMP-nek? Nos a momentum, most odaállt és csak is a saját érdekeit nézve, inkább elsőként megalkudott és ennek a színjátéknak a részese lett. Aztán most, hogy már a szarkupac tetején van nagy mellénnyel köpköd az LMP-re (nem tudták mit akarnak) meg a jobbikra (ők a fővárosban amúgy sem erősek, meg nem is prió nekik). De persze jöjjenek, ha akarnak, mi meg majd szorítunk nekik helyet. Gyorsan elemeszpésedtek na.

Elfelejtették azt a kis mondatukat is, hogy ott lépnek vissza, vagy fognak össz,e vagy mit tudom én, ahol van vállalható jelölt. Ezt az utolsó két szót kiemelném. Vállalható Jelölt. Horváth Csaba egy momentum szavazónak sem vállalható. Tüttő Kata egy momentum szavazónak sem vállalható. Csak két név. És kíváncsian várom még mennyi fog kibújni a szarkupac alól. Nem értem mit gondoltak a Momentum vezetői? Mostantól, ha az MSZP-re bármilyen szar fröccsen, az fröccsen a Momentumra is.

Gyurcsány pártjába bele sem megyek. Gyurcsány... De tényleg?! Momentum mi lett veletek?

Az összefogás magyarázatáról

Próbálnak a momentumosok paneleket gyártani, hogy megmagyarázzák a megmagyarázhatatlant. Ez kommunikációs vezető nélkül nehéz lesz (tudniillik lemondott, gondolom az ő gyomra sem fogadta be a szaros szegfűt). Persze biztos találnak valakit. Nem lennék meglepve, ha az álláshalmozó mindenhez is értő Jolly Joker elnökségi tagukat húznák újra elő, aki már annyit bizonyított. A tejfölösszájú alázatmentes Hajnalhasadás a tippem (Hajnal Miklós). Majd ő megoldja.

Jönni fog a magyarázkodás, hogy ez nem összefogás, hanem koordináció (anyád). Meg hogy ez csak azért kell, hogy a momentum megerősödhessen a végeken is. Ez csak az önkorira szól nem kötelezték el magukat. Na ezzel csak két alapvető gond van.

  • Az egyik, hogy a szocikkal összefogni, olyan mintha egy nagy adag ganéjt ölelnénk a keblünkre. Igen szarosak leszünk tőle. És van ott kula bőven, ami a momokra is hullani fog és rájuk is fog száradni. Beszarozták a szűz pici kezüket és büdösek lettek tőle. És hiába fürdenek le utána, a szag már ott lesz velük jó darabig.
  • A másik, hogy elfelejtik, hogy az óbaloldal életben maradása, pontosan ennek köszönhető. Hogy az ilyen momentum féle politikai analfabétákat hülyére veszik, felszalámizzák és úgy átverik őket, hogy még meg is köszönik. Kicsinálják őket a szocik még mielőtt megbánhatnák ezt a lépésüket.

Ékes bizonyítéka a fentieknek,, hogy ha valakinek nem érte meg az EP előtt kijönni az összefogással, azok a Momentumosok. Mégis a hazug, kétszínű mszp-sek simán rávették őket, hogy jó lesz ez. Ezek a hülyék meg még magyarázzák is, hogy milyen jó döntés volt. Lehet mondani, hogy ezért lett meg 2 nap alatt az EP aláírás. Csakhogy ez semmit nem jelent. Aláírni nem csak egy pártnak lehet, szavazni viszont csak egyre. A DK-s MSZP-s nyuggerek feltették a momokat a listára, de ott már majd a haza ellenségeire húzzák szépen be a voksot, az EP-n és az önkorin is.

Az összefogást magyarázva, majd a kutatásokra fognak a Momentumnál mutogatni. Hogy mennyi szavazó akart összefogást, hogy a saját szavazóiknál is ez megoszlik, meg hogy mennyit vesztenének, ha nem lennének részesei. Csakhogy a kutatások nem mutatják a lényeget, ezek a politikai zsenik meg nem gondolkodnak. Volt 3% szavazójuk (ami felkúszott 6-ra) összefogás nélkül. Most ezt sikerült elveszíteni. Azok, akik enélkül is rájuk voksoltak (vagy voksoltak volna pl én), elkötelezettek voltak a változás mellett. De nem ez nem elég a momokáknak, mert helyek kellenek, nem holnap, hanem most. Ez a 6% szépen el fog apadni a szocik ölelése miatt. Miért? Mert aki szoci-DK szavazó, az elkötelezett szoci DK szavazó, nem lesz Momos belőle, aki pedig szoci ellenes, az meg azért nem fog most már a momora húzni, mert akkor a szocikra is húz. Igen az EP-n is. Én biztos, hogy nem húzok oda, nehogy megerősítsem a lilákat abban, hogy jó az irány.

Jönnek majd azzal az ultimate érvvel, hogy a Fideszt kell legyőzni. Igen le kell. De nem a szocikkal. Tudod mit? Én elkötelezett ellenzékiként is azt mondom, inkább maradjon a Fidesz, minthogy visszajöjjön a Gyurcsány, vagy a Szocik. Inkább megvárom míg kihalnak, minthogy ezekre ikszeljek.

Jönnek majd azzal, hogy meg kell erősödni a végeken és beágyazódni helyben, mert onnan lehet építkezni. Azt elfelejtik, hogy az Együtt ugyanezt próbálta, aztán mi lett a vége. Szajkózzák majd, hogy ott tudnak majd hatékonyan a hatalom körmére nézni, sőt a saját szövetségeseiket (szocik) is tudják majd ellenőrizni, hogy ne tegyék kifizetőhellyé az Önkorikat. Persze előbb majd a saját apparátusukat kiépítík, és majd csak ezután lesz idejük a többivel foglalkozni, hisz mint mondták az elsődleges céljuk a beágyazódás és megerősödés helyben).

 

Ha a fentiek (és az összefogás puszta ténye alapján) nem lenne nyilvánvaló, hogy a momentumosok teljesen „megmentek”, akkor jöjjön még három dolog az elmúlt napok történéseiből, ami azt mutatja, hogy mennyire alkalmatlan formáció a nagypolitikára jelenleg a Momentum:

Soproni Tamás és a bocsánatkérés Tüttő Katával fűszerezve

Soproni Tamás és Tüttő Kata voltak a vendégek Rónai Egonnál. Az a Tüttő Kata akinek a pasija NER lovagként igencsak érintett a belvárosi ingatlan-panamában és aki épp hogy hogynem megvette a Népszavát attól a Puch-tól, aki az újságról magával Orbán Viktorral egyeztetett. Na mellé állt be, illetve ezesetben beült a Momentum egykori kampányfőnöke. Ha valami vállalhatatlan lehetne az elmúlt 30 évet maga mögött hagyni akaró pártnak akkor az pont ez. De az egykori kampányfőnök és elnökségi tag, jelenleg belvárosi önkormányzati képviselő-jelölt (úgy látszik a momentumban divat az álláshalmozás), az egykori Együttes, Soproni Tamás képes volt bocsánatot kérni, hogy nem fogtak össze 2018. április 8-án. Nem is értem. Ez a csávó bocsánatot kért azért, hogy akkor még volt gerince. Inkább azért kellene bocsánatot kérni, hogy most már nincs.

Ahogy fent leírtam, volt 3% szavazó aki ennek ellenére vagy épp ezért szavazott a Momentumra. Tőlük kért bocsánatot? Vagy kitől? Vagy miért? Azért kért mert a marginális 3%-al (ami nem mellesleg egy kiváló alap lehetett volna az építkezésre, csak végig kellett volna menni az úton) nem akadályozta meg a momentum a 2/3-ot? Nem Soproninak és nem az összefogás hiánya miatt kellene bocsánatot kérnie. Hanem azoknak kellene bocsánatot kérnie, akik belementek egy ilyen vállalhatatlan alkuba mint a mostani, ilyen vállalhatatlan szereplőkkel mint az MSZP DK PM trió, akiknek nem csak a harmadik, hanem az első kettő Fidesz győzelmet is köszönhetjük. Most kellene bocsánatot kérni és kilépni ebből, amíg még lehet.

Nem tudom Tamás milyen szeren van, de ideje lenne visszanöveszteni azt a gerincet és nem csak a zsíros politikai karriert szem előtt tartani, mert így az sem lesz.

Cseh Katalin nyilatkozata a populizmusról

Szeretem Katalint. Szerettem a megnyilvánulásait, a gondolatait. Kifejezetten értékeltem a nőnapi kis akcióját, kreatív volt és ötletes. De úgy tűnik ő is kapott abból a szerből, amiből Soproni. Csak ő nem a gerincét vesztette el, hanem fogalomzavarba került. A mandíneren készült vele egy interjú, ahol megkérdezték tőle szerinte mi a populizmus, és sikerült a saját pártját populistának titulálnia. idézem:

„Kik a populisták és mitől populisták?

Szerintem a populisták egy egyértelmű „ők versus mi” felosztást használnak, fekete-fehéren láttatják a világot, és határozottan úgy gondolják, hogy aki nem velünk van, az ellenünk, és semmilyen dialógus, semmilyen tolerancia nem megengedett az ellenséggel szemben.

Leegyszerűsített, lebutított a világképük, a világot jókra és rosszakra osztják,

és mindig valami ellen fogalmazzák meg a saját identitásukat. Pedig egyértelmű, hogy a politikában nem ilyen egyértelmű minden, és nem ilyen egyértelmű, hogy vannak a jók és a gonoszak. Mi pont azért hiszünk a dialógusban, mert fontos, hogy ne próbáljuk meg ennyire leegyszerűsíteni a dolgokat.”

Vagyis ez alapján, ha valaki csak és kizárólag Orbán rendszere ellen fogalmazza meg magát (van a Fidesz és Orbán viktor rendszere, meg vagyunk mi, az a populizmus. Az hogy minden, amit a Fidesz csinál rossz (ld a családtámogatási rendszerre adott Momentumos megnyilvánulások) nettó populizmus, vagyis a Momentum populista

Nem tudom mi a nagyobb baj, ha Katkának igaza van és a Momentum populista, vagy ha teljes fogalomzavarban van Katalin.

A Ferencvárosi ámokfutás

A végére hagytam a legjobbat. Egy noname Momentumos, aki az alku ferencvárosi részében érintett, magyarázni akarta a magyarázhatatlant és olyan szarcunamit öntött magára, hogy amellett nehéz elmenni szó nélkül. Ide kattintva olvassátok el, és ne hagyjátok ki a kommenteket.

Röviden összefoglalva hazudik (mert a saját pártja félreinformálta) és beleszáll egy olyan politikusba (Baranyi Kriszta) aki legalább tartja magát ahhoz az elvhez, hogy le az elmúlt 30 évvel. Nem tudom mi fáj jobban a momosnak, hogy tárgyalástechnikai képességeik hiánya miatt simán leoltja őket egy független képviselő, vagy hogy Krisztának vannak elvei és nem kér a Fidesz – Szoci – Momentum paktumból. És emelett még sikerül a Momentumosnak a  helyi szocikat is bevédenie a parkolási panama kapcsán. Azt mondja, hogy amíg nem bizonyított addig ártatlanok. Baszki momoka, ebben az országban ezek alapján mindenki ártatlan. Még a legfőbb ellenséged a Fidesz is.

Ezt a ferencvárosi ügyet nem szabadott volna kinyitni. De legalábbis nem így. Csak az jutott eszembe ennek olvasása közben, amit Ford Fairlane mondott Zuzunak: „Kussolj. Most csak kussolj.”

Persze mit várunk egy olyan párt tagjától, aminek a vezetői is fogalomzavarban szenvednek, mint Katalin a populizmus kapcsán, vagy Fekete-Győr a napelem és az atomerőmű kapcsán. Amely pártnak egykori kampányfőnökei bocsánatot kérnek az egyetlen dolog miatt amire büszkék lehetnének (Soproni), vagy amelynek álláshalmozó elnökségi tagjára bízzák a vállalhatatlan háttéralkuk becsomagolását, és akik azért, hogy végre helyet szerezzenek maguknak és a minimális nézettségű ellenzéki sajtóba behívják őket, képesek lefeküdni a szociknak. Plusz hazudnak a nyilvánosság mellett saját tagjaiknak is.

Összefoglalva a Momentumról

Az a párt, ami közvéleménykutatások, vagy az elnöknek baráti csetüzenetekben küldött vélemények alapján alakítja politikáját, halálra van ítélve. Ha azért hoznak döntéseket, hogy a vélt vagy valós többségnek (leginkább a leghangosabbaknak) feleljenek meg, sokáig nem fogják húzni.

Vissza kellene térni az értékalapú politizáláshoz és nem rövidtávú haszonszerzés céljából feláldozni egy generációt, egy országot. A Momentum most ezt teszi. És a legbüdösebb, legmocskosabb, legundorítóbb társakat választotta maga mellé, teljes tanúbizonyságot téve a politikai hozzánemértésükről és arról hogy csak rövidtávú önző céljaik vannak (legalábbis a döntéshozóknak biztosan). Az én szavazatomat elveszették és bátran kijelentem  elindultak a végső pusztulás útján.



A bejegyzés trackback címe:

https://voms.blog.hu/api/trackback/id/tr3814762516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Din Serpahis 2019.04.14. 09:30:00

Ez valami fidesznyik bérblog? Csak mert szerintem kurva hülyének kell ahhoz lenni, hogy valaki ne lássa, hogy a szalámizódás csak egy valakinek áll érdekében és az pártunk és kormányunk.

Janos Vegetary 2019.04.14. 09:43:26

Csak egy kerdes a bloggolohoz: te fideszes vagy e?

exterminador 2019.04.14. 09:44:10

Feszültnek tűnsz kissé, vegyél be Xanaxot.

Jakab.gipsz 2019.04.14. 09:51:06

Nincs itt semmi újdonság,

A Momentum pontosan olyan mint az egykori SZDSZ nemzeti érdekeinket hátba szúró kis senkik, olyanok akik hamis és hazug ígérgetéseikkel, csak a tapasztalatlan és hiszékeny fiatalokat tudják elkábítani.

A Momentum maradt aki volt, (az ökör is következetes) NOlimpia gyilkosok gitt egylete. ezeknek hatalmat mi végre ?

exterminador 2019.04.14. 09:57:32

Tessék, meg is jelent a minősített elmeháborodott Fidesz-troll, aki egyetért a posztolóval.
Ez jelent valamit.

nyerafidesz 2019.04.14. 09:59:58

"A politika ott kezdődik, ahol a becsület véget ér."
A Momentumra ez következetesen igaz. Megcsillant egy pillantra a remény, és azonnal prostituálódtak.
A hatalomért folyó harc kizárólag a közpénzek feletti ellenőrzéséért (rendelkezési jogáért) dúl.
Az győz, akiből az ugrásra kész pénzvilág kinézi, hogy van némi esélye. Őket aztán minden törvényes és egyéb eszközzel hozzásegítik a hatalomhoz, majd a győzelem után finoman bekopognak a finom kis közbeszerzési bulik miatt.
Csacsiság azt gondolni, hogy bármelyik párt simán a választók akaratából nyehet. Ezeknek a kis szaros pártoknak a legnagyobb hiányosságuk egy olyan intellektuális vezető, aki jól méri fel a pályát, és tudja kiket kell leszopni.

Ad Dio 2019.04.14. 10:18:09

Ez az egész pártosdi egy lejárt lemez. A jövő a közvetlenebb demokráciáé, különben az ilyen paródiák végtelenednek.

lenörd hofstadter 2019.04.14. 10:20:59

Jön a választás.
Hofindex teljesíti a gazdi megbízásait, elkezdődött az ellenzék besározása.

jajdehülyevagyok 2019.04.14. 10:29:53

Az a hükye, aki a Momentumot komolyan vette.

nemecsekerno_007 2019.04.14. 10:44:38

@lenörd hofstadter: "Elkezdődött az ellenzék besározása"
Muhahahahaha!!!

LebensraumamOsten 2019.04.14. 10:45:13

Ez a kétségbeesett nyöszörgés valami fideszes majomtól származik valószínűleg, aki magát kurvára okosnak és kifinomultan rafináltnak tartja. Sajnos egy dologgal nem számolt ez a debil szarkeverő fideszes banda. Tudniillik, hogy a magyar értelmiség jelentős részét (diplomás tisztviselők, közalkalmazottak, pedagógusok, kutatók, egyetemi oktatók tekintélyes része - akiket nem vesztegettek meg és nem fizettek le csókos állásokkal, nagyvonalú juttatásokkal és vezető beosztásokkal, helyette elvették a szabadidejüket, megalázó béreket és szánalmas, a józan észnek is ellentmondóan ostoba foglalkoztatási feltételeket kényszerítettek rájuk (lásd kormányzati igazgatási törvény, HSZT, HJT, stb... ) - mind-mind rühelli a fidesznek nevezett tolvajpártot és műveltségükből, iskolázottságukból (melyre ugye a buta parasztok észbeli képességeik okán nem képesek) adódóan azonnal átlát az efféle szánalmas megosztó jellegű (divide et impera) próbálkozásokon. Te kis köcsög buzeráns posztoló! Elfelejtetted, hogy én már akkor római jogot, ókori történelmet, latin nyelvet és politológiát meg államtudományokat tanultam - és nem is eredménytelenül - amikor téged még nyomi tiniként csúfoltak az általános iskola felső tagozatában a rolós hajad miatt és optikának becéztek a 100 dioptriád miatt. Te szerencsétlen hülye! Találj már ki valami jobbat és okosabban próbálj meg szavazókat leválasztani azokról akik el akarják a felcsúti röfi gazdidat zavarni oda ahová való: a szemétdombra turkászni.

LebensraumamOsten 2019.04.14. 10:46:57

@nemecsekerno_007: Neked mint kívülállónak mi a véleményed az intelligenciáról és az iskolázottságról? Hopp el is felejtettem, te egy fideszes buzeráns vagy. Akkor ezek rátok nem értelmezhető fogalmak. OIyan mintha nullával próbálnánk osztani. Muhahaha!

Belzebubo 2019.04.14. 11:17:01

Kedves blogger! Megkapó az az ifjonti lelkesedés ami a soraiból árad! Emlékeztet a 89-es Orbán Viktor nevű egykori politikusra... (nézz a múltba és látod a jövődet?) Különösen az a mondata (mondatrésze) tetszett: "inkább megvárom amig kihalnak"... Szerencsés ember, hogy még ilyen sok ideje van hátra, sajnos nekem és a lakosság jó részének már nincs. (elmúltam 60) Ebből 35-öt éltem diktatúrában és nagyon nem szeretném ha a hátralévőt is diktatúrában kell leéljem. De Önnek elmondhatom, hogy túl lehet élni, néha nem is fáj... Csak idő kérdése és egészen hozzá fog szokni. Csak az a kérdés, hogy Mo-nak megéri -e újabb 30 év diktatúra, miközben a világ végképp elmegy mellette és mi csak pisloghatunk a béka segge alól. Arra nem emlékezhet, hogy anno volt egyszer egy Nemzeti Kerekasztal, ahol a legkülönbözőbb politikai nézetű emberek gyűltek össze, megbuktatni a diktatúrát. Ma már a nevükre sem emlékszik senki. De nekik sikerült. Aztán elb@ták. Most megint nincs más lehetőség, tessék megpróbálni és utána nem elb@ újra talán ezúttal sikerül...

Zsuzsa Szecsenyi 2019.04.14. 11:23:46

aki egy ilyen undorító náci és tolvaj diktatúra idején a csuti tolvaj és elmebeteg patkány elzavarására készülő ellenzéknek a váltáshoz elengedhetetlenül szükséges ÖSSZEFOGÁSI kísérleteit baszogatja, miként ez a jeles bloggerecske teszi, az az én szememben orbán szekértolója. mindegy, hogy ezt a fidesz zsoldjáért vagy puszta ostobaságból teszi.

Blogolo Blogi 2019.04.14. 11:28:31

A szerző valószínűleg még mindig az általa említett depressziós álomvilágban él vagy csak egy egyszerű troll. Drága Barátom, a mostani 2/3 a Jobbik és főként az LMP szűklátókörűségéből (vagy egyszerűen megvették őket kilóra) jött össze. Ha nem lettek volna kerékkötői a megállapodásnak, akkor talán nem lenne fidesz 2/3 (vagy 3/4 később), egészen addig míg Viktor ki nem purcan.

Illő lett volna észrevenni, hogy 9 éve már nincs olyan, hogy az utóbbi 30 év, itt az utóbbi 9 évben kiépült rendszertől kell megszabadulni és akkor talán az összes rendszerváltó párt KISZ titkárostól, ügynököstől, pártitkárostól megy végre a levesbe. Talán.

benko 2019.04.14. 11:33:20

Nem tudom Mi is ez a szitkozódás hisz csak hazugságal és lopással lehet hatalomra kerulni

hidroponi 2019.04.14. 11:33:27

az egy megveszekedett idiota, aki inkabb egy gyilkos rablot valaszt, mint egy piti bolti tolvajt, arra az idore amig az igazsagszolgaltatas ujra mukodni fog.

8CyB4 2019.04.14. 11:38:41

Kurvara nem erzem hogy elarultak volna, de azt se nagyon hiszem hogy te Momentum szavazo lennel, kedves posztolo.

randomgenerator 2019.04.14. 11:38:52

Teljesen megértem, most jön az első kör amikor nem tudom már kire szavazzak, elfogyott az ellenzék.
Nem gondoltam, hogy ezt mondom de eltelt 10 év és lassan a fidesz az egyetlen valamirevaló párt. Nem tudok objektív összehasonlítást de a tavaly, habár akkor is necces volt már de még találtam olyat akire szavazzak; de - szubjektív érzésem - mintha a teljes ellenzék leküzdötte volna magát azóta a fidesz alá.

Scott Tenorman Must Die 2019.04.14. 11:41:14

@Din Serpahis: @Janos Vegetary: és ha igen? cáfolni kéne, nem személyeskedni tökfejek.

@exterminador: igen, annyit jelent, h 2/3 muhaha. ti meg csúsztok le a picsába és fuldokoltok egymás szarába

vajdasagi 2019.04.14. 11:41:49

@exterminador: Az a baj, hogy én mint a NER egyik állandó kritikusa is egyetértek a szerzővel. Én is úgy gondolom, hogy a Momentum megugraná az 5%-ot egymaga, a szaros szocikkal és DK-sokkal meg csak elértéktelenedik. Ugyan ezután nem tudom, kire szavazzak majd, de a blog állítása valid.
A szocik tele vannak vállalhatatlan alakokkal. A DK dettó. Tudom, hogy a NER-nek még ennél is több vállalhatlan fazonja van, de ez nem elégséges érv.

morph on deer 2019.04.14. 11:47:59

Hány éves is vagy te, királyfi, hogy még hiszel a tündérmesékben?

A Momentum az első perctől nem más, mint egy megélhetési párt, és ez világosan látszott is egész idő alatt, szóval nem értem, hogy most mire ez a hiszti!

Arról szólt, hogy pár élelmes és rátermett - relatíve - fiatal rájött, hogy a politikából bizony egész szépen meg lehet élni, ezért aztán elkezdték megvalósîtani az ötletüket.
Mit tesz isten, “véletlenül” éppen jókor, és “véletlenül” épp az ő népszavazási kezdeményezésüket fogadtàk el, - egyedüliként az orbán kormányok történetében, - és szintén “véletlenül” hipp-hopp sikerült összegyűjteni az aláírásokat, mire pártunk és kormányunk látványosan “meghátrált”!

Hurrá!
Az is igaz, ha ezt nem teszi, akkor csúfos bukás lett volna a dologból, így meg pár “álomgyolkos” dumával megúszták...

Aztán az is igaz, hogy így nem kellett elszámolni az elcseszett milliárdokkal sem, valamint az is igaz, hogy “az olimpiai beruházások folytatódnak” olimpia nélkül is, az rlőjészítő bizottság is tovább működik, és továbbra is kapják a nem csekély fizetésüket az alkalmazottak, stb.
Ez a tipikus magyarosch win-win helyzet, azaz egy káposzta látványosan megmaradt, a kecske meg zabál azóta is.

Ennek köszönhetően viszont a Momentum bekerült a köztudatba, époen időben a választások előtt ahhoz, hogy tovább fragmentálja az egyébként is szerteszét forgácsolt úgynevezett ellenzéket.
Jellemző módon égbe-világba ment a duma, hogy az “új” generációs pártok a jövő, mert nem közösülnek az MSZP-DK dinoszauruszaival, közben pedig a Momentum elnöke azt fejtegette, hogy szerinte elképzelhető akár a fidesszel történő koalíciós szintű együttműködés is!
Ez tényleg más, nem vitatom...

Akkor ez nézett ki a jövedelmezőbb megoldásnak, szóval nem csoda.
Azóta annyi változott, hogy kiderült, bizony a Momentum “15 minites fame” elmúlt, és bizony mincs még egy dobásuk, ha orbán nem akarja, - milyen érdekes, - továbbá az is, hogy jelenleg már nincs harmadik utas megoldás, tehát muszáj választani!

Igen, dear blogger, muszáj!
Ugyanis most a választás vagy az orbanista mocskos kleptokrata szotyializmus teljes és korlátlan hatalma a végtelenségig, vagy egy európai Magyarország megtartásának kisérlete, gyakorlatilag bármi áron!

Innentől kezdve pedig nincs más, mint az együttműködés.
Ezt pedig a Momentum is - nagyon helyesen - felismerte, és lépett.
Bármi legyen is a véleményem róluk, ma ez a helyes lépés!

És ez nem valaminek a feladását jelenti, hanem a valami melletti kiállást, és ez a “valami” az Európához tartozó Magyarország, szemben egy diktatórikus, félázsiai típúsú orosz csatlóssal, ami az orbánhitű cselédnép elképzelése!

Ebben a helyzetben NEM a pártokb saját érdeke a mérvadó, itt annál többről van szó!

El kell takarítani ezt a nepotista, korrupt mocskot, aztán lehet kezdeni politizálni, kinek-kinek szive szerint, ha újra Magyarország lesz a hazánk - orbanisztán helyett!
Ha megérjük, persze...

vajdasagi 2019.04.14. 11:48:51

@LebensraumamOsten: Lehet, hogy tanultál római jogot, de vajon elsajátítottad-e a kulturált párbeszéd képességét is? Mert ha nincs az országnak 5% olyan szavazója, akik elég műveltek és nem kérnek se a NER-ből, sem a szocikból (DK-val megspékelve), akkor úgysincs esélye az országnak a népek tengerében. Ha meg van 5% ilyen, akkor a Momentumnak önállóan kell politizálnia. A Hagyók és Hunvaldok és Demszkik talán valamivel kevesebbet loptak, mint a mostaniak, de én mégsem kérek belőlük. Ha nem szavazhatok az ÖNNÁLLÓ Momentumra, akkor kénytelen leszek a Kétfarkúra szavazni akkor, amikor ők indulnak, különben meg nem szavazok. Tippem szerint jóval több mint 100.000 ilyen szavazó lehet csupán Budapesten.

vajdasagi 2019.04.14. 11:51:42

@Zsuzsa Szecsenyi: Már miért kellene az EU-s választásokon az összefogás, ha ők megkapják az 5%-ot. Mitől lesz az jobb, hogy elijesztenek maguktól igen sok szavazót? Fogjanak össze az önkormányzati és polgármester választásokon. Most ere semi szükség. Csak kár van belőle.

vajdasagi 2019.04.14. 11:52:43

@8CyB4: Én Momentum szavazó vagyok, nyugodtan elhiheted nekem.

Nagykörúton túli magyar 2019.04.14. 11:55:23

Lehet tudni mennyi pénzt kapott az adófizetőktől ez a kamupárt?

vajdasagi 2019.04.14. 11:59:26

@morph on deer: Az EU-s választásokon több a kér, mint a haszon abból, ha a Momentum lemond az önálló indulásról. Miért képviselne engem Brüsszelben jobban a Szanyi, mint a Momentumos nő (Cseh?) saját jogán? Az egy iszákosnak tűnő megélhetési politikus férfi , ez meg egy doktornő. Ezen a szavazáson pont úgy nyer több képviselőt a Fidesz, ha a Momentumot támogató ámde a szocikat és a NER-t egyaránt utáló tömegeknek is van alternatívájuk.

flydomi 2019.04.14. 12:05:46

Kis butuskak.Olyan,hogy magyarorszag nincs. :)) Olyan,hogy egy part a nep erdeket szolgalja,nincs. :)) Itt nincs jo valasztas.Van xar vagy xarabb. :)) Minden part kozos par dologban:kozpenz lopasa,gyuloletkeltes,a fele orszag leamortizalasa,szocialis halo minimalis mukodtetes,a nagy keresztenyseg hirdetese,mikozben a beteg es a szegeny embereket uldozik,stb,stb,stb. :))) Addig,amig a politikai elit 60-70%-at nem lincselik meg,nem lesz erdemi valtozas. :)) A butuskak tovabb elnek boldogan,mert boldogok azert,mert hulyek. :)) Ez kell minden partnak,ilyen birka szavazok,ahogy a mostani kereszteny fideSS.enk is. :))

baldoc 2019.04.14. 12:08:51

@MAXVAL bircaman közíró: Na, mag a legjobb lakmuszpapir!
Ha maga ellene van akkor a Momentum jó úton jár!
A blogoló pedig egyszerűen vagy nagyon buta vagy fideszes, esetleg mindkettő egyszerre!

Belzebubo 2019.04.14. 12:10:57

@vajdasagi: ha a M önállóan indul, akkor igaz,hogy a szanyi nem jut be, de a hölgy sem, hanem egy fideszes seggnyaló fogja az érdekeidet képviselni... ha neked így jobb...

Jakab.gipsz 2019.04.14. 12:14:09

@Zsuzsa Szecsenyi: + @LebensraumamOsten:

Egy szó több mint száz, a Momentum a sátánfajzat Soros globalista-kozmopolita NGO-inak az egyike.

És most lehet hörögni, nácizni antiszemitázni, homofóbozni és persze rasszistázni ismételgessétek csak nyugodtan ezeket a kiüresedett semmit sem mondó szlogeneket.

vajdasagi 2019.04.14. 12:15:37

@Belzebubo: Ez nem igaz. A doktornő bejut, ha a M maga indul. Erről Budapest gondoskodni fog. Min, 50 embert ismerek, akik a M-ra szeretnének szavazni, és a közös lista esetén ezek fele nem fog elmenni szavazni. Tudom: ez nem országos jelenség, de a budapesti fiatal értelmiség körében igen elterjedt.

vajdasagi 2019.04.14. 12:17:17

@Jakab.gipsz: A rasszista nem kiüresedett szlogen. Csak te azt szeretnéd hinni, mert az téged felmentene. De nem így van.

morph on deer 2019.04.14. 12:18:14

@flydomi:
“Addig,amig a politikai elit 60-70%-at nem lincselik meg,nem lesz erdemi valtozas. :))”

Aztán akkor majd a lincselők lesznek az “új” politikai elit, akiknek 60-70%-át majd újfent meg kell lincselni, és így tovább?

Ne felejtsd el, hogy ez a “politikai elit” sem így született, csak ilyenné vált, ahogy a következő is, meg a következő is, - ha hagyjuk!

Nem kéne elfelejteni, hogy NEM uralkodókat vákasztunk, hanem alkalmazottakat pályáztatunk a munkahelyükért, amiért MI fizetünk nekik!

Addig amíg ezt nem sikerül felfogni, addig újra meg újra ki vagyunk téve annak, hogy a felcsúti ganajtúró mintájára kivénült focisták meg gázszerelő haverjaik döntsék el, hogy milyen lesz ez az ország!
Magyarország pedig a MI országunk, és nem azoké a műveletlen tahóké, akik most kényük-kedvük szerint rabolják rommá!

Mert hagyjuk!

vajdasagi 2019.04.14. 12:19:49

@morph on deer: Ez a 12:18:14-es kommented tűpontos. Ebben egyetértünk :-)

Edit exnolbloggerina 2019.04.14. 12:20:12

Inkább a Fidesz, mint paktum a szocialistákkal? Ilyen kívánság még gondolatban sem fogalmazódik meg egy értelmes , ráadásul magát ellenzékiként jellemző ember fejében.
Az az eszmefuttatás is figyelemreméltó, amely a populizmus fogalmát húzza az egy adott rendszerrel szemben álló , s annak leváltásáért közös cselekvésre szövetkező pártokra. Ezen az alapon a világunk haladóbb társadalmainak az összefogása a szovjet vezetéssel a hitleri pusztítás megállítására akkora populizmus volt, hogy a fal adja a másikat.

Helga Beauty Salon 2019.04.14. 12:42:41

@exterminador: Tessék, meg is jelent a minősített elmeháborodott Fidesz-troll, aki egyetért a posztolóval.
Ez jelent valamit..............................

Igazad van,igazatok van, biztosan fideszes a posztoló! Fidesz troll is egyet ért vele, meg a jelek is erre mutatnak! Önkontrollt javasol, önvizsgálatot, kitartást az elvek mellett! Sokkal jobb a megalkuvás, összeállás bárkivel a nemes jelszó alapján, "döntsük meg Orbánt", a többit majd meglátjuk, beszélni sem kell róla hogy majd hogy lesz utána! Annyiszor bevált már, nehogy másképp csináljátok, csapjatok le az árulókra, csak így tovább!

berne 2019.04.14. 12:44:40

Elég pontos helyzet értékelés.
Minden tiszteletem mellett azt nem értem, hogy hogyan tudtál egy percig is megbízni bennük?

baldoc 2019.04.14. 12:49:38

@Helga Beauty Salon:" beszélni sem kell róla hogy majd hogy lesz utána! "
Háát, maga szerint mi lesz itt Rogán, Kásler, Szijjártó, Matolcsy, Mészáros, Polt, Handó,Gulyás,Áder után??
Mi lesz itt???
Ezeket alulmúlni????
Mi lesz itt ezután?
Be ne szarjon az izgalomtól!

Blogolo Blogi 2019.04.14. 13:00:26

@Jakab.gipsz:" Egy szó több mint száz, a Momentum a sátánfajzat Soros globalista-kozmopolita NGO-inak az egyike. "

A momentum NGO.

"És most lehet hörögni, nácizni antiszemitázni, homofóbozni és persze rasszistázni ismételgessétek csak nyugodtan ezeket a kiüresedett semmit sem mondó szlogeneket."

Azt kihagytad, hogy fasz. Te fasz.

Janos Vegetary 2019.04.14. 13:23:38

@Scott Tenorman Must Die: Mintha azt irta volna a blogger hogy nem is. A szofisztikaltabb hazudozast azert meg tanulni kell...

Duplaxiii 2019.04.14. 13:29:42

Könnyesre röhögtem magam az érintett szektások reagálására, hogy a szerző fideszes-e!?
Miért?
Ha valki nem szpja valamelyik ellenzéki gyülezetnek a frkát, akkor az csak fideszes lehet????
Köztudott az idősebbek, rutinosabbak számára, hogy
- a fidesz egy alternatív KISZ próbálkozásnak indult, full mszmp bm-es védelemmel, háttérrel
- az mdf az mszmp reformkör (pozsgay) által létrehozott átmeneti egylet volt
- az lmp a semmiből felbukkanva - a humanistákat lenyúlva - egy neolioberális kamu zöldmozgalom, az szdsz maradványait felhasználva
- a jobbikot maga orbán hozta létre...
- a momentum meg egy ostoba, Y generációs alapú balliberális, neomarxista, bolsevik alapú karrierszekta.
.
Szerintem ezt az utólsó gittegyletet nem csak a fideszesek nevetik ki, hanem a jobbikosok is és ugye a többséget jelentő 38-39%-os passzív halmaz is.
Én három esetben röhögtem nagyot és modtam, kamupártok! A fidesz alakulásakor 88-ban, az lmp megjelenésekor (most nem ragosom a belőlük kiszakadt pár fős baromságokat) és a momentumosok olimpiai akciójuk idején! Na jó ilyen volt a VEKE és ma a Közlekedő Tömeg is, mint párthoz kötött kamu-társadalmi szervezetek.
A VEKE a tarlós provokátorcége volt, a KT-ről nem tudni semmit, sehol nem írják meg kicsodák, de az életkoruk a momentumot sejteteti a háttérben.
Mert a főváros megszerzéséhez a bkv gyalázása kell, ezt érzik az emberek, ezt a szemetet, amit tömegközlekedésnek csúfolnak, kötik a főpolgármesterhez...
.
Szóval ne háborodjanak már fel az érintettek! Mennek majd a kukába, megszégyenülten.
A szerző egyben lőtt mellé, a Tüttőkatás részben, az élettárs full szoci és ahogy a komcsi csányi is (korábban a skálakópé is) a biznisz miatt működik együtt a fideszesekkel.
Mert a biznisz mindenhol az ideológia felett áll...

Janos Vegetary 2019.04.14. 13:35:26

Inkabb az a kerdes hogy mit keres ez a szennyblog az Index-en. Origonak nem kellett?

baldoc 2019.04.14. 13:49:47

@Duplaxiii: "Köztudott az idősebbek, rutinosabbak számára, hogy "
Szóval maga idősebb és rutinosabb.
Maradjon meg a saját véleményén, ne mutogasson másokra!

CSL 2019.04.14. 14:02:43

Teljesen egyet értek a cikkel!
Ki az a hülye, aki ezekre a balfasz szocikra meg gyurcsányra bízná az országot? Attól, hogy valaki ellenzéki, nem kell, hogy w két szar közül válasszon! Én tavaly a választásokon is annak szurkoltam, hogy a két ballibbant párt kiessen a parlamentből! Na utána talán lenne kormányváltás..

baldoc 2019.04.14. 14:21:25

@CSL: "a két ballibbant párt kiessen a parlamentből! Na utána talán lenne kormányváltás.."
Szóval amikor eltűnik az egyik oldal és csak egyedül marad a másik oldal, na, AKKOR lenne oldalváltás.
Ki az a hülye, aki erre a balfasz logikára ugrik??

CSL 2019.04.14. 14:35:01

@baldoc:
A maszop meg a dk mint másik oldal! Jó vicc!

exterminador 2019.04.14. 14:45:56

@Scott Tenorman Must Die: neked sem kéne annyit innod.
Akivel egy gpipszjakab egyetért, hát az annyit is ér, hogy egy klasszikust idézzek.

martineden 2019.04.14. 15:41:18

Ezt valami gerinctelen fideszcsicska irta.Jo jel,ha elore fosnak.

CSL 2019.04.14. 17:23:37

@baldoc:
Az tök mindegy! De amelyik párt tv-t újságot működtet a NER pénzéből akik a NER-el mutyiznak a parkolási maffiában az ellenzék?!
Amelyik párt úgy kormányzott, hogy 2/3 ot adott a fidesznek, amelyik privatizálni akarta az egészségügyet, embereket lövetett az utcán, amelyik pártok ellen orbán mindig nyerni fog, az miért is nem házi ellenzék?
Az lmp meg a jobbik 2x annyi szavszatot kapott tavaly mint a magyar szociopaták meg gyurcsány együtt, de ők akarják fingani a passzátszelet, mert nem érdekük legyőzni a nert, mert akkor ők is takarodnának..

Helga Beauty Salon 2019.04.15. 12:08:31

@baldoc: Háát, maga szerint mi lesz itt Rogán, Kásler, Szijjártó, Matolcsy, Mészáros, Polt, Handó,Gulyás,Áder után??
Mi lesz itt???
Ezeket alulmúlni????

Már alulmúlták és nem kicsit, nagyon! Persze ez a múlt. A mostani hatalomra várakozók a viselkedésük alapján még a régi szociknál is sokkal hülyébbek, példa rá ez az árulózás! :D

Zoltan Hazafi 2019.04.28. 13:45:06

@baldoc: Valami hiányzik CSL-nél. Csak a logika, vagy más is.

Zoltan Hazafi 2019.04.28. 13:47:48

Baszki, te olyan hülye vagy, hogy neked szól a Fidesz-kampány.

Csepp a tengeriben · http://www.vasalobolt.hu 2019.04.28. 17:45:13

Ilyen ellenzékiek mellett maradjon inkább a FIDESZ. Rettenetes!!!!!!!!!!!!!!

vakegér II 2019.04.28. 17:51:05

Valaki magyarázza már meg, miért jobb a 6X2, vagy 3 % , mint ha ezeket - vagy legaláb egy részét összeadnánk. Persze, csak ha valaki nem a fidesz mellett játszik.
Érdemes felidézni Winston Churchill szavait:. Ha Hitler megtámadná a poklot, szerét ejteném, hogy kedvezően szóljak az ördögről

azigaziraptor 2019.04.28. 18:56:18

@Edit exnolbloggerina:
Végre, Drága! :-)
Még nem olvastam soha ezt a blogot, de vszeg nem is fogom sűrűn itt tölteni az értékes időmet!
Ez valóban egy VOMS - a rosszabbikból!

Kukac Kukac 2019.04.28. 21:15:54

Te nagyon hülye vagy, és te vagy az áruló. Aki a teljes ellenzéki összefogás ("Óbaloldal" és "Újbaloldal", esetleg szélsőjobb és -bal) ellen van, az O1G bérence, azaz áruló. Majd ha már nem lesz orbán, elmegy a Kárpátok Géniusza után, akkor lehet majd ilyeneket mondani. Aki addig ezt szajkózza, az nem normális, forduljon elmegyógyászhoz...

Kengapa Csa 2019.04.30. 19:01:48

Érthetö kicsit a csalódásod, de!!!
A cél szentesìti az eszközt! A Fideszt, ahogyan az átforgatta a választásrendszert, ahogy a médiákat lenyulta, ahogy közpénzen pártpolitikát csinál, csakis összefogással lehet elzavarni. Fogcsikorgatva bár, de nincs más út. Azonkivül, miért nem tételezhetö fel, hogy korábbi pártok átgondolják céljaikat?
Ha minden párt makacsul és rugalmatlanul ragaszkodna a saját elképzeléseihez, akkor minden marad úgy ahogy van, s Magyarország lassan, de biztosan kiperdül majd az EU-ból. Akkor is, ha a többség nem szeretné ezt. Orbán3k azt is hazacsalnák.... Mert megtehetik.

xsasha2 2019.05.12. 10:34:23

A Momentum nem jutott be a Parlamentbe tavaly, ez tény. És ha egy párt nem képes legalább 5%-nyi támogatót szerezni, akkor nincs sok jövője.
Az is tény, hogy a média leegyszerűsítette a helyzetet. Vagy a Fidesz ellen vagy, vagy vele. A kormányellenes hatalmi szereplőknek sürgős, a választási matematika pedig egyszerű. Csak egy ellenfél győzheti le a kormányt.
A Momentum válságba került a gyenge választási eredmények után. És ugyanaz történt velük, mint a Fidesszel a rendszerváltáskor. Az OSI felkarolta őket, és megkapták a hálózat erőforrásait, kapcsolatrendszerét. Ez egy nagyon gyors szervezeti fejlődést eredményezett. A Momentum visszakerült a médiában a támogatott kategóriába, és megmenekült az összeomlástól.
Cserébe már nincs a saját kezükben a sorsuk. Az OSI stratégiai iránymutatását kell követni. Így működik Magyarországon a politika.

Urancityhero 2019.05.12. 10:52:28

A Momentum az új SZDSZ, a vissza nem lépéseik 3 mandátumot hoztak a Fidesznek. Aki nem hiszi, járjon utána. Az LMP felajánlott az együttműködést nekik, valami miatt távolodtak, visszautasították, pedig kezdetben nagyon lelkesek voltak. Aztán kiderült az ok: MSZP-P-DK szövetség, lelkük rajta. A ballib métely ugyanúgy kizabálja majd a lelküket mint a többieknek.
Arról nem is beszélve, hogy a NER-rel fogtak össze. Ez így együtt tényleg nem vonzó, de lehet nekik lesz igazuk, egészen 2022-ig, amikor a szocik úgy átba@@ák őket mint azt a bizonyost a palánkon.

Dread Naughty 2019.07.14. 17:19:22

Érdekes vagytok.
Annyit szopatjátok magatokat, míg végül a kígyók visszakígyóztak a legerősebb ellenzéki erővé.
Érdemes elgondolkodnotok, hogy kit mennyire vádoltok azzal, hogy a NER ötödik hadoszlopa, miközben minden szavazatot, ami Gyucsányt újra első számú kihívóvá tette, ti adtátok le.
Kicsit gondolkodjatok, komolyan...