Mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra

Csicskapofon Orbántól

2019. február 12. - kingmaker

2019 februárjában az EU parlamenti választások előtt 15 héttel valahogy semmi sem látszik Orbán Viktor ellenzékéből. Nincs itt kampány, nincs itt semmi, csak Orbán Viktor tenyérdörzsölése, ahogy egy újabb csicskapofont készül adni mindenkinek május utolsó vasárnapján. Az ellenállás éve? Ugyan…

ellenzekkkk.jpg

Érdekesen alakul a politikai adok-kapok 2019 elején. A Momentum által hangoztatott adventi forradalom emléke már csak halványan dereng mindannyiunknak, a nagy ellenzéki felkelés pedig kínos bohózattá vált mára. Olyan csalóka volt ez, mint egy impotensnek a hajnali merevedés. Amíg pár pillanatra újra megpróbálták elhitetni velünk, hogy mostantól aztán új időszámítás kezdődik itt a nagy egymásra találással, olyan cikibe ment át a történet, hogy már a mérce (akik nagyon helyesen támogatnak és ott vannak minden ellenzéki megmozduláson), is azon kesereg, hogy a vasárnapi nagy összellenzéki tüntetés és a Lánchíd céltalan lezárása is dögunalmas volt. A 444-ről már ne is beszéljünk, akik már csak gúnyosan tudtak írni erről a nagy semmiről.

A Fidesz pedig előszedte a nagy mestertervet és precízen az övön aluli tájékra célozva le is adott egy sorozatot. Az MSZP-Párbeszéd, a DK, és a Momentum mesterhármasa, illetve az LMP-Jobbik, a Liberálisok (hová tűnt Fodor Gábor???) és Szél Bernadett-Hadházy Ákos, meg az Isten tudja még, hogy kicsoda (talán a Szolidaritás is benne van? ¯\_(ツ)_/¯ ) nagy összeborulását annyira ördögien tudják hitelteleníteni, hogy irtózatos saller meg koki lesz itt májusban kiosztva. Karácsony Gergely HírTV-s szereplése után, (ami hát mit is mondjak, valami ordenáré beégés lett) Orbán Viktor vasárnap feltette az i-re a pontot: a hétpontos bejelentésével, meg az ellenzék szétoffolásával nem maradt itt semmi a magyar ugaron, csak a februári szél fújdogálta ördögszekerek.

Vegyük végig a pártokat, hogyan is néznek ki jelenleg, kik is akarják legyőzni a Fideszt májusban meg októberben.

Jobbik

Az áprilisi választások után Vona Gábor távozott, a néppártosodás folyamata pedig előhozta és élesítette a törésvonalakat a tagságban. A több száz milliós büntetéssel a nyakukban április 8-ra mindenüket feltették, még az ÁSZ büntetésre összekalapozott pénzt is, aztán szépen be is bukták. Vona lelépett influenszerkedni, a Jobbikot pedig Toroczkai László sikeresen szét is szakította. A Mi Hazánk mozgalom megszületése és a Jobbikból távozók meggyengítették a pártot, amely azóta is keresi a kiutat. A néppártosodást vinni akarnák, ezért mindent megtesznek, hogy a balos szavazókkal is elfogadtassák magukat. Be is álltak az összellenzéki valóságshowba, bár egyikük sem fetrengett az MTVA székházában, de jó pofát se tudtak vágni, amikor Gyurcsány mellé kellett állni. A propaganda média előszeretettel szerepelteti a Mi Hazánk Mozgalmat, a házi kutatóintézetek már 3%-ra is mérték őket, és közben jó pár botrányos videó és hangfelvétel nyilvánosságra kerülése is elég kellemetlen perceket okoz a nemzeti radikálisból demokratává átvedlett pártelitben, ahol persze nincsenek személyi következményei a balhéknak. Mivel most barátság van, a balos sajtó lapít, és az ellenzék többi szereplője mosdatja őket szüntelen, és levegővétel nélkül mondogatják az Egyenes Beszédben, hogy a Jobbik megváltozott. Hát oké, legyen! A megoldás körvonalazódhatna a centrum pártok új egységében, amiről előszeretettel beszélnek, de semmit sem tesznek az önkormányzati koordináción kívül a centrum megképzéséért. Pluszba pedig megint beesett egy százmilliós büntetés. Elég nagy bukóban vannak, kár szépíteni.

LMP

Ők 2018 februárjában kerültek nagy szarba, ugyanis a baloldali és liberális elit Márki-Zay Péter megválasztásával újra belekergette őket az összefogósdi-témába, aminek csúcspontja mindenképpen a 27-3-as Karácsony Gergely-féle ajánlat volt nekik a választások előtt pár nappal. A választások után a pártot megint szétszedte az összefogás és a nem összefogás dilemmája mint 2012-ben egyszer már, de 2018-ra annyira kevesen maradtak, hogy már nem lehetett újra pártszakadásba manőverezni ezt a piciny kis közösséget, így az Etikai Bizottság leszámolásának és a párton belüli torokelvágásnak már csak annyi hozadéka lett, hogy sokan kiléptek a pártból vagy távolodtak el a mindennapi pártélettől. A két meghatározó figurájuk, Szél Bernadett és Hadházy Ákos (akiről számunkra decemberben tudatosult, hogy tényleg nem tud normálisan kommunikálni) is lelépett, azóta meg a TV székház folyosóin randalíroznak és beszélnek a semmiről. Az LMP végső elkeseredettségében és persze a baranyai elitkommandó jóvoltából társelnökké választotta Keresztes Lórándot, majd hogy teljes legyen a kép, azt a Demeter Mártát is mellé rakták, aki az MSZP-ből morzsolódott le az előző ciklusban Mesterházy Attila eljelenktételenedésének köszönhetően és akit a megválasztása előtt pár héttel még az LMP-be se akartak felvenni. Ungár Pétert eltiltottak mindentől, így ő a saját médiabirodalmának összekalapálásával és a Vas megyei politikai munkájával van elfoglalva teljesen. Ő legalább feltalálta magát. Az LMP-ről nem tudunk most semmit, nem látszanak és nagyon úgy tűnik, hogy a tavaly áprilisi választásokat követő összeomlást a mai napig nem tudták kiheverni. Teljesen tetszhalott állapotban van a párt, és abban se vagyunk biztosak, hogy innen még fel lehet állni. A Jobbikkal centrumkodnának, de még mind a két fél online ismerkedik és egy ócska randit se tudtak lebeszélni.

Az MSZP-Párbeszéd

Először is tisztázzuk az elején, hogy őket miért is kell egymás mellett szerepeltetni. A Párbeszéd egy maximum 120 tagot számláló parazita párt, ami véletlenül se törekedett arra, hogy önálló pártot építsenek, de voltak nekik eladható arcaik, ami a szociknak meg Botka megpuccsolása után nem volt. Kunhalmi Ágnes már túl ripacs a cicizéssel és még tiszteletlen az ajtókkal szemben is. Molnár Zsolt meg köszöni szépen, de soha nem volt még jobban.

A szocialisták már arra is ráuntak, hogy bizonygassák az Egyenes Beszédben, hogy az MSZP megújult, már nem kell semmit sem mondani (igaz Ildikó?) a választóknak, Karácsony Gergely lett a minden panaszra gyógyír emberük, aki meg minduntalan elindul mindennek. Ami az ellenzéknek Schmitt Pál és Áder János, akik mindent aláírnak, az a kormányoldalnak és a mesékben már nem hívő ellenzéki szavazóknak Karácsony Gergely, aki előtt nincs olyan pozíció, amiért ne indulna el. Ügyes fiú, de minden ilyen húzásával csak a saját nyaka körül húzza szorosabbra a szoci szögesdrótot.

A MSZP és Párbeszéd szövetsége teljesen kiüresedett, semmi szakmaiság nincs, csak a túlélés. Mindent erre tesznek fel. Az előválasztással meg el lehetett még bohóckodni, de nehéz úgy bármit hiteleset is építeni ebből, ahol még azt sem merik bevallani, hogy Hunvald Györgyöt indítják mégis Erzsébetvárosban. Inkább letagadták, meg azt mondják, hogy nem nyilatkoznak. Az MSZP már nem akar váltópárt lenni, már nem akar az ellenzék vezető pártja lenni, az MSZP már csak a hatalom által lélegeztetőgépre kapcsolt szatelitpárt akar lenni, akik nem hogy a saját múltjukkal nem tudtak szembenézni, de azt a felelősséget is ledobják magukról, hogy teret engedjenek valami újnak, valami progresszívnek.

DK

Gyurcsány Ferencről sok mindent el tudnánk mi is mondani, de nem kell, hiszen róla aztán mindenkinek van véleménye. A mi Ferink még mindig az egyik legnagyobb gondolkodó az ellenzéki oldalon, ami a kormányváltás reményének nagy tragédiája is egyben. Mindannyian tudjuk, hogy amíg ő itt van és politizál, addig az ellenzék soha nem fog magára találni. Ő itt mindennek az alfája és omegája.

A DK a választások óta teljesen vegetatív állapotban van, csak néha tesznek ki egy-egy hordót az utcára Orbán képmásával díszítve, amit ütni lehet és hirdetik meg havonta egyszer legalább, hogy lázadást kell szítani Orbán bűnös rendszerével szemben. Azt már elfelejtették, sőt, soha nem is emlékeztek rá, hogy Orbán bűnös rendszere pont azért tudott megépülni, mert Gyurcsány Ferenc és az MSZP az utolsó leheletig ragaszkodott a hatalomhoz a 2006-os események után és véletlenül se merte azt mondani, hogy akkor előrehozott választást. Az összes szoci/komcsi régi öreg még 4 évig akarta teletömni a zsebeit, aztán hogy velük mi lett, nem tudni. Csak Ferit hagyták itt örökségül.

A DK álláspontja ismert, nekik teljesen mindegy, hogy mi van, csak összefogás legyen, aminek persze meghatározó szereplői mindig is.

Momentum

A története annyira felemelően indult, hogy még most is fájdalom tölt el bennünket ha arra gondolunk, mennyire jelentéktelen lett a vége. 2017 januárjában jöttek, óriási ugrással szálltak bele a politikába, aztán szép lassan kiüresedett az egész nagy lufi a választásokra. Április után, aki értett is valamit a politika csináláshoz, távozott vagy háttérbe vonult a pártban, vagy csak szimplán kicsinálta Fekete-Győr András és a párt elitje. A Nolimpia sikere már egy nagyon távoli pont, a politikai közösségük pedig semmilyen sikert nem tudott átélni azóta se. A parlamentbe nem jutottak be, nincs víziójuk, nincs stratégiájuk, nincs semmilyük, csak nagyon nagy étvágyuk az őszi önkormányzati helyek elosztásának asztalánál. Ezért sutba is dobták az elitellenességüket, már senki sem mondja náluk, hogy kormányváltáshoz ellenzéket kell váltani, hanem nagy mellel állnak a szocik és dékások adok-kapok játékába, a képviselői helyek osztogatásánál.

Ellenállás évét hirdetnek, meg az EP-n nem akarnak összefogni senkivel, de az önkormányzati választásoknál még az ördöggel is összefognának. Politikai üzenet nincs, csak az aszfaltrafújás és a füstbombák. Ennyi maradt a NOlimpia nemzedékéből, amit úgy árultak el Fekete-Győrék, mintha misem történt volna.

Hát itt tartunk most. Egyszerűen valami eszeveszett kiüresített történettel állunk szemben, akik nem tudnak már semmit sem mondani, csak azt, hogy O1G. Ez maradt, ezek közül tudunk majd választani 2019 májusában a szavazófülkékben.

Ideje volna politizálni kedves ellenzék, nem gondoljátok? Vagy mit fogtok majd mondani az óriási bukta után májusban? Hogy most nem sikerült, de majd októberben az önkormányzati választásokon sikerülni fog? Mi volna, ha nem csak annyiban merülne ki a politizálás, hogy O1G-t rajzoltok a hóval betakart autók szélvédőjére, hanem végre kezetekbe vennétek az irányítást és elkezdenétek megszervezni magatokat bátran, ahogy azt mi választók elvárnánk tőletek? A munkát helyettetek senki sem fogja elvégezni és ez látszik is akkor, amikor magyarázkodtok itt össze-vissza a Jobbik karlendítési storyjaival kapcsolatban, amikor simán kicsinálnak a HírTV-n egy negyed óra alatt, amikor egy tüntetésre még mozgósítani is lusták vagytok, aztán a véletlenül összesereglett 1000-2000 ember előtt beszéltek a nagy semmiről. Hányszor fogtok még cserben hagyni bennünket?

És itt is volna a vége, de ehhez még egyik szerzőtársamnak ATorzAtkának is volt néhány szava, amitől teljes lesz az egész kórkép, hogy mit is gondolunk a Vomsnál:

Mondjuk ki: Orbán győzött és győzni fog! Már előre látom a sok elvetemült Fideszes trollt és megszállott ellenzéki kommenthuszárt, ahogy elküldenek engem és egymást melegebb éghajlatra. Vállalom a véleményemet és hozzáteszek még egy prognózist is. A fent leírtak miatt az EP és önkori választásokon a Fidesz olyan simán fog győzni, mint random nyugat-európai (vagy akár andorrai) válogatott a nemzeti 11 ellen. Ezen az  MSZP megrendelésre írt, az „Orbán rendszer alapjait kezdték el roncsolni” szerű indexes cikkek sem fognak változtatni. Mert valóban nekiestek a betonszilárdságú rendszer alapjainak, csakhogy fogpiszkálóval. Egy alsókaraszörcsögi mélyszegénységben élő roma közmunkásnak is nagyobb esélye van kitörni, mint ezzel az ellenzékkel bármilyen értékelhető eredményt elérni.

Leírom még egyszer, ha nem lenne világos mit akartam mondani. A jelenlegi ellenzék úgy le fog égni először az EP választáson, majd pedig az önkormányzatin, hogy azt nem lehet szavakba önteni.

Az ellenzék csak gágog (Szily után szabadon). Gágognak orrvérzésig, hogy Orbán hülye, meg takarodjon. De bazdmeg ezek jönnének helyette? Akkor inkább maradjon Orbán. De tényleg. Sosem szavaztam Orbánékra, nem is fogok, de lassan inkább azt érzem levágom a karom, minthogy egy DK-t vagy Jobbikot összefogó érdek és dacszövetségre ikszeljek. És az ok nem (csak) az előbbi Gyurcsányizmusa, az utóbbi antiszemitizmusa. Nem. Hanem az, hogy bazdmeg nem mondanak semmit. Se nekem, se a nálam idősebbeknek, se a nálam fiatalabbaknak. Egyik sem.

De jobb is ez így. Ha ezek végre eltakarodnak a retekbe, talán valami változik. Addig meg jó a standup. Orbánnal együtt röhögök rajtuk. Tedd Te is ezt, és ne ess a 2018 áprilisi önhazugságba. Esély nincs leváltani a Fideszt. Ezekkel semmi, nulla, nuku és nyista.

A bejegyzés trackback címe:

https://voms.blog.hu/api/trackback/id/tr2814623774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2019.02.13. 09:54:33

1. LMP-JOBBIK összefogás
"Kizárja soraiból az LMP-t az Európai Zöld Párt európai parlamenti frakciója, amennyiben a párt együttműködik a Jobbikkal – mondta Philippe Lamberts, az európai zöldek képviselőcsoportjának társelnöke Strasbourgban."
(mondjuk ez a fenyegetés csak akkor fenyegeti az LMP-t, ha lesz képviselőjük a következő EU Parlamentben...)

Tényleg!

Ha mán egyszer "zöldpárti" az LMP, akkor mért nem "fekszenek rá" a zöld témákra? Szerintem a magyar választópolgárok 5-10% biztosan vevő a ZÖLD-POLITIKÁRA!

2. MSZP-P

A koala EU Parlamenti listájának eleje:
- Újhülye
- Szanyi kapitány
- Jávor

Ki fog ezekre szavazni?

3. DK

A DK elérte a támogatási plafonját!
A szavazóik 65+-osok! Középkorúak, fiatalok alig-alig.....innen már csak lefelé visz az útjuk.....

4. Momentum

Az meg mi? ---- kérdezném.

De nevében benne van a válasz: "momentum: latin szó, mozdulat, mozzanat, pillanat"

5. A "függetlenek" --- akik sokkal többet hisznek magukról, mint amik......

Szóval a Széll, Hadházi, Márki-Zay, Mellár, stb....csak azért függetlenek, mert mindegyik pártból kibaszták őket, mert mindenre alkalmatlanok.......mint minden függetlent, így őket is csak a ballibsi sajtó tartja "életben"!

Jacob von Gibbs 2019.02.13. 15:21:08

édes , kedves cikkíró cimbora!

Fikázni mindenki tud, ha nincs ötlet, jobb ha csöndben maradsz,
Meglehetősen unalmas már az a típusú "írásmű" ami csak fanyalogni tud.
Most már a sok okos mondja meg a tutit. Ha nem mondja nem okos..ne is okoskodjon, állkapcsok alapállásba és csend....

lényeglátó 2019.02.13. 15:51:47

MSZMP jövője!

Saját mérhetetlen aljasságotok
Pusztítja majd el világotok!
Föld, vagy a természet,
Se fog elviselni titeket!
Mert folyton ellene tesztek!
Uralomra juttatva a selejtet!
Nyomorékot, hazugot.
Aki ostoba feljutott.
Közületek vezetőnek
Tehenek közt ökörnek,
Nyakába akasztottatok,
Vezessen kolompot!
Amire ő nem is rest!
Az se baj, hogy impotens
Akár eszmétek gyökerest!
Felöklel ő a szarvával
Elbír, a sok marhával!
Vezérük ő nékik!
Mint győzedelmes eszméik!
2019. 02. 13.

lényeglátó 2019.02.13. 15:52:58

A Remete levele: Gazemberek jubileuma elmaradt!
Kedves Komám!
Gondoltad vóna valaha, nem éri meg a „legfejlettebb gazember világuk” a száz esztendőt? Az állam mindig a legnagyobb aljasok kezébe csúszott, no, ebbe látom a „fejlődést”! A veres ostobák uralma után, újra a becsapott észtelen tömeggel megválasztatott reklám váteszek, azt tesznek az országgal, néppel, ami határtalan szégyentelenségük elbír!
Az pedig sokat elbír! Annyira, hogy a föld nem fogja elbírni őköt! Elpusztul, mértéktelen mohóságuk által. Ha, nem igyekszek meghalni, megérem még azt is! Csak amiatt nem lesz örömöm, hogy velük pusztulnak az éltetők, a kárvallottak, az egész, forgásába beleszédült gazemberek világa! Aminek szolgálatába állították, a maguk teremtette Istent, hogy elviseljék, megbocsátsák az ő gazemberségüket! De a természet, a fizika törvényei erősebbek az ő hazugság teremtette Isten bálványuknál! Az fogja elpusztítani, a világukat! Hidd el próféciám erősebb Nostradamusénál is! A természet törvényei mindenhol, mindenkor érvényesülnek! Legfeljebb a kritikus tömeg összegyűlésére köll várni, mint a víz gyűlik a gát mögött, hogy aztán elsöpörje, elpusztítsa mindet, ami útjába állt!
Sok, mindenféle emberi aljasságot megtapasztaltam már életembe! Az újjabbaktúl eltátom, a bagólesőmet, mint tanyasi legény a városon, a vásárba! Leplezetlen önzés, mindenen, és mindenkin átgázolás. Az aranyborjút óhajtja mind! Áhítja, mint bolond jány, a férjhözmenést! Testvérén átgázol, kis himi-humi örökségért! Anyját, apját otthonba kűdi, hogy rozzant viskóját eladhassa! Saját kölyök se kell! Az kőtség! Legalább nem öröklik a jellemit! Nem lesz ki nyugdíjat, darab kenyeret, vagy öregotthonba belökje! Majd akkor nyűszit, mint elütött kutya az árokparton! Irgalmat se kapjon többet annál, mint ő adott szülejének! Úgy látom, az emberséghez nyomor kell! A romák a döglött disznó lakomájára, minden telepi testvér hivatalos vót! Náluk kommunizmus vót, pap, meg agitátorok nékül! Álmuk a kollektivitást illetően megvalósulni látszik! A halálba menés „kollektív” lesz! Az élet, e föld nevű sárgolyón, elpusztul miattuk, velük! Úgy jön el, mint riogató Istenük csapása Vóna! Közbe csak a természet súlyt le, a maga törvényivel! Nem bírva el szennyet, levegőben, vízben, és „Azonképpen a földön is”! Megvalósul az akarata imájok szerént!
No, Isten megáldjon, vagy ez a sok szép pártszervezet! Választást rád bízom, azt tudd a különbség, csak gazemberségük nagyságában van!
2017. 12. 24. Még mindig itt dekungolok, jó hely az ördög se talál rám, vagy ő is tudja a pokolravalók palotába, bárba, pártirodába, bordélyba keresendők!

ATorzAtka 2019.02.13. 16:21:43

@Jacob von Gibbs: Kedves Gipsz Jakab! A kritikus csak akkro lehet kritikus, ha mond jobbat? Ne már! Az embernek van véleménye, akkro is ha nincs megoldása. ÉS tagadni a nyilvánvalót és homokba dugni a fejünket nagyobb hiba, mint kimondani azt hogy ez a helyzet. Talán ha mások is megtennék ezt (mondjuk maguk a politikusok) akkor előrébb lennének ők is.

Amíg ők nem teszik meg addig maradunk mi. Egyébként meg oszd meg ha te nem így gondolod, vagy bármit máshogy látsz mint mi. Írd le nyugodan elolvassuk.

aaabbbccc 2019.02.14. 16:35:44

@Jacob von Gibbs: es egyebkent eljen a szolasszabadsag, ugye kedves demokrata ?

Jacob von Gibbs 2019.02.14. 17:58:29

@ATorzAtka: Ha a kritikus kritikája már semmi újat nem mond már, ne legyen"műkritikus", senkinek nem mond újat, hogy a jelenlegi ellenzék egy fabatkát sem ér, ez már olyan mint ha egy művész még mindig madrigál zenét szerezne, és újításként próbálná eladni.....
ugyanazt a mantrát tolni...nem szólásszabadság(persze nem tilos, ha valakinek erre futja), hanem magamutogatás..
nincs jobb ötletem, ezért csendben is maradok, és a magam részéről be is fejeztem, aki érti(és nem sérti) annak jó, aki nem, az is úgy érezheti, hogy győzött.....

ATorzAtka 2019.02.14. 21:09:11

@Jacob von Gibbs: Sajnos maguk a "politikacsinálók" nem tudják magukról, hogy egy fabatkát sem érnek. Mondom a tervet. Unalomig hangoztatni ezt, mint Orbánék a Sorost és akkor talán az is meghallja akinek szól, félreáll és teret ad a valódi változásnak :) Jó terv nem? Szerintem jobb, mint csendben maradni.

lényeglátó 2019.02.18. 13:43:39

ORSZÁGUNKNAK EZERFÉLE

Országunknak ezerféle bajai,
Nem mai, Gyurcsány, Bajnai
Kövezték az egyenes utat,
Mely innen, a pokolba juttat,
Loptak, maradékot löktek neked,
Uralmukat bambán elviseljed!
Te ne figyelj közben másra,
Szorgos ország pusztításra!
Te meg ezt nyugodtan higyedd,
Ez alattuk mindig, így lesz
Csak meg kell szavaznod
Ördögnek a lelked eladod
Mindennek, egy az akadálya,
Kiürült a bőség forrása!
Kölcsönt többet nem adnak!
Örülj most már a kamatnak!
Téged meg elzavartak,
Így nyugodtan szidhatod,
Ki elpucolja a szarod!

2012-12-20