Mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra

A Vélemény Olyan, Mint a S...

Egy sincs köztetek?

2018. december 06. - ATorzAtka

Baromira kezdem már én is unni az ellenzék szapulását. Fogalmatlan, megélhetési hülyék gyülekezete. Ettől függetlenül jó pár karaktert még biztos áldozok majd rájuk, hátha egy valakinek átviszi az ingerküszöbét és felébred benne a felelősségérzet, fogja magát és visszavonul valahova a Gemenci Erdő közepébe és onnantól a mókusoknak osztja az igét. Kiemelten ajánlom figyelmébe ezt a megoldást bármely jelenleg ellenzékben lévő párt vezetőjének, vezető tisztségviselőjének, tanácsadójának és politikacsinálójának. Mindenkinek jobbat tesznek, ha a színjátékban nem vesznek rész. Maguknak is és mindenki másnak is. Persze nem nézem ki belőlük, hogy képesek erre, de a remény hal meg utoljára.

Amit viszont végképp nem értek, hogy a másik oldalon, a kormánypárt oldalán ennyi sok ember között, egy sincs akinek van gerince, vagy lelkiismerete?Mindegyikük képes reggel belenézni a tükörbe és visszanyelni a hányadékot, amit önmaga arcképének megtekintése vált ki magából?

Mindegyik vezető Fideszes politikus egyetért azzal, amit csinál a pártja? Mindegyik Fideszes politikus úgy gondolja, hogy amit csinálnak az jó? A CEU elüldözésével,a hajléktalanok vegzálásával,a kisemberek, a bérből és munkából élők kiszolgáltatottá tételévelmindegyikük egyet ért? Mindenki azt gondolja, hogy az idegengyűlölet és az antiszemitizmusaz az út, amelyen a 21. században a magyarságnak és a magyar embereknek menniük kell? Mindenki egyet ért azzal, hogy miután ’56-ban vérbe fojtották a forradalmat, az a méltó a magyarsághoz, ha önként dobjuk oda magunkat Putyin lábai elé? Minden Fideszes azt gondolja, hogy az az Európa, ahova több mint egy évezrede tartozni akarunk, azt érdemli, hogy szétbomlasszuk? Mindenki azt gondolja ott, hogy a pénz ellopása nemzeti érdek? Hogy az új hazai tőkésosztály létrehozása valóban lopással a legcélszerűbb? Mindenki, aki aktív alakítója a politikájuknak úgy vélekedik, hogy bűnözőket befogadni az országba, avagy kitárni nekik Európa kapuit méltó Magyarországhoz? Mindenki ott azt gondolja, hogy az a magyarság érdeke, hogy egy vélemény legyen? Mindenki úgy érzi, hogy a kommunista propagandára hasonlító kommunista propaganda valóban azt szolgálja, hogy a magyar nép felemelkedjen? Tényleg mindenki azon az oldalon megfelelőnek gondolja, hogy családok százait taszítják az utcára, hogy soha nem látott méretekben nő a különbség a szegények és gazdagok között? Hogy családok ezrei vannak mélyszegénységben,hogy sokan oda tartanak, hogy esélyük sincs kitörni? Tényleg egyetért mindenki azzal, hogy az oktatást tönkrevágják, hogy semmit nem tesznek az egészségügy megmentéséért? Tényleg úgy gondolja ott mindenki, hogy a magyarság fogyása nem múlik az ő lelkükön? Tényleg azt gondolja mindegyikük, hogy a bolygót tovább kell pusztítanunk? Tényleg mindenki azt gondolja, hogy jó ez így ahogy van? Jó az irány amerre megyünk? Jó lesz az, ahova eljutunk?

Ezek az emberek minden reggel felkelnek. Minden reggel felkelnek és tükörbe néznek. Ha valami nem tetszik nekik, elfordítják a fejüket. Ha van is köztük olyan, akinek van lelkiismerete, az elnyomja. Ha a reggeli tükörbenézés öklenedezést vált ki belőlük, lenyelik. Mindezt miért? Egypár év háborítatlan nyugalomért? Gazdasági és hatalmi érdekekért? Vagy azért, mert azt gondolják, hogy a végcél nemes, az oda vezető úton pedig lehet hibázni? Nyugtatják magukat, hogy ők nem tehetnek róla, hogy ők kényszerből/félelemből/kiszolgáltatottságból cselekszenek? Tényleg nincs egy sem, akinek van bátorsága felállni és azt mondani BASZKI EZ ÍGY NINCS JÓL? Tényleg ennyire gyáva ott mindenki? Tényleg senki nem mer kiállni a saját véleményéért? Ennyire megalkuvó gyáva senkiházi ott mindenki?Tényleg senkiben nincs meg a kétely? Kétlem. Egyszerűen csak pont ugyanolyanok, mint azok, akiket behülyítettek. Szánnivaló bolondok.

Üzenem azoknak, akikben még pislákol némi értelem, netalán valami még megvan Isten legnagyobb adományából, a szabad akaratból, és üzenem azoknak, akiknek még van undoruk, amikor valami olyat tesznek, amivel nem értenek egyet, hogy:

a történelem nem azokról fog megemlékezni, akik önálló gondolatok nélkül harcoltak hatalomért és pénzért, hanem azokról, akik feltették a kezüket és azt mondták: Én nem értek egyet!

„Egy példabeszédben egy arc a tömegből a többiek előtt halad
Szentjánosbogárként fényt visz a hátán, így mutatva utat
Én biztatnám azt, aki kilép a sorból, és bátran előttem megy
Mert tudom, hogy jöhetsz még te is a fénnyel
Vagy lehetek én is az az egy
Az az egy”
 

Vad fruttik – Lehetek én is

 

A bejegyzés trackback címe:

https://voms.blog.hu/api/trackback/id/tr6714445218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ATorzAtka 2018.12.07. 15:42:33

@Jakab.gipsz: Kevés a hely? Az internet sokkaraktert elbír. Nyugodtan írja le akár több részletben? esetleg Lusta? Vagy nincs mégsem annyi érve?
Azt mondani hogy hülye vagyok, de nem mondja el miért, mert sokáig tartana, kicsit hitelteliníti Önt.

Ui: Ismeretlen Soros kufárokra mtogatni bizonyítja e jobban a hiszékenységet, vagy tapasztalatot leírni abból véleményt formálni és kérdést feltenni?

ATorzAtka 2018.12.07. 15:43:47

@maxval balcán bircaman: Leszarom a ballib politikusokat :) Nem is értem hogy jönnek ide. Engem az érdekel, hogy életszerű e az, hogy egy párton belül nem fogalmazódik meg egy db ellenvéleméyn sem. ÉS javaslom kedves Birca olvasd el az első bekezdést. A legjobban annak örülnék ha ez az ellenzéki csürhe elhúzna a jó francba:)

ATorzAtka 2018.12.07. 15:45:36

@simonpali: Köszönöm az építő jellegű hozzászólást.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.07. 15:47:12

@ATorzAtka:

Nyilván van sokféle vélemény, de stratégiai kérdésekben a pártfegyelem a döntő, azaz az ellenvélemény belül marad. Ahogy minden más pártnál is.

ATorzAtka 2018.12.07. 15:54:37

@maxval balcán bircaman: A pártfegyelem csak a hatalom birtoklását szolgálja. És pont erről szól az írás, hogy fontosabb a hatalom kézben tartása, mint a viták lefolytatása. Attól még hogy valaki nem ért egyet mindennel amit teszenk egy pártban attól még a cél lehet közös. És ez az ami félelmetes, hogy az ellenvéleméyn mint olyan, a vita mint olyan a szabad akarat és véleményszabadság (párton belül) megszűnt.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.07. 16:00:51

@ATorzAtka:

Az ellenzéki pártoknál is van pártfegyelem.

N. Barbie 2018.12.07. 16:02:06

@ulpius66: Milyen konnyu is ez a fidesznyik logika, csak gyorsan ballibezzunk le meg azt a par gerinces embert is, aki kilepett a fideszmaffiabol es mar se kell kinos reszletekbe menni mondjuk az Angyan altal boritott foldmutyirol. Mondjuk hogy peldaul Angyan mitol lenne ballib az rejtely.

Ahogy az is milyen konnyu, hogy unalmas panelezed a szinten kinos temakat, de mantrazod mondjuk a semmi extra gazdasagi eredmenyeket.

Masreszt ugye nem baj, ha csak siman kirohoglek, mikor domotorcsabat kene hiteles forrasnak elfogadnunk, aki meg akkor is hazudik mikor kerdez?
Esetleg egy hiteles link a dologhoz? Segitek, a prostisracok, ripost es tarsaik nem az...

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.07. 16:04:39

@ATorzAtka:

Az, hogy kívülről nem létszik egy belső vita nem jelent semmit.

N. Barbie 2018.12.07. 16:08:20

@maxval balcán bircaman: "Atya Isten, a Fidesz egyetlen embere se hajlandó szót fogadni a ballibeknek, s a Fidesz programja helyett a ballibek programját véghez vinni??? De hiszen ez diktatúra! "

Ne jatszd megint az ertetlent, mikor neked ugy kenyelmesebb. Itt arrol van szo, hogy peldaul hany nagykereszteny kdnp-s biodiszlet allt mar fel a jol fizeto allasabol, mikor 8 ev alatt ugy ketszazadjara nyomott igent a kormany soron kovetkezo lopaselokeszito torvenyere. Sot, ezeknek a mai nagykereszteny fiuknak mar akkora az arca, gondolom a Bibliabol tanultak, hogy mikor konkret korrupcios ugyekkel buknak le, meg akkor se mondanak le, hanem nekik all feljebb.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.07. 16:20:20

@N. Barbie:

Ezek a korrupció ügyek csak ballib propaganda, azt hiszem, ez világos.

ATorzAtka 2018.12.07. 16:26:01

@maxval balcán bircaman: Birkám. Azért erre ne vegyél mérget. A valóság tagadása még sosem vezetett jónak. A kérdés hogy mt nevezel korrupciónak. A versenytársak nélküli tenderek = korrupció. HA egy cégre van írva a tender = korrupció, Túlárazás = korrupció. Korrupció nem csak az ha visszakap az érintett fél. Vagyis dehogynem. Jelen esetben azonban nem pénz vándorol a személytől b személyig, hanem mondjuk a cégtől vándorol, b párt kasszájába, esetleg a cégből, b c d e f cégen át valahova panamába, ahol valaki olyan a g c ég tulajdonosa aki az ország legfőbb döntéshozójának rokona. Ha már rokon akkor az is korrupció, ha előnyben részesítenek közeli hozzátartozót, ahogy az is, hogy állami megrendeléseket kapó milliárdosok magángépen reptetik az ország első számú emberét. Korrupció van. Tagadása teljes vakságra vall.

N. Barbie 2018.12.07. 16:38:06

@maxval balcán bircaman: Nyilvan ballib propaganda...a hozzad hasonlo szemellenzos idiota fidesznyiknek.

Meseld mar el mi a propaganda mondjuk a letelepedesi kotnvenybizniszen, az uj foldtorveny adta lehetoseg altal a semmibol kinott NER milliardosokban, a trafiktorveny ugyanez. Hogy csak egy parat emlitsek. Vagy hogy a szektavezered evek ota az allambol busasan megelo oligarchak es bankarok magangepein repked?
Ezek kesz tenyek, meseld mar el mi bennuk a propaganda?

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.07. 16:40:52

@N. Barbie:

Eleve nem vagyok fideszes. A ballibeket ellenzem, ennyi az egész.

S röhejes a korrupciós vád, míg a ballibek fő hőse, Soros gazda 100-szor több pénzzel rendelkezik, mint a legnagyobb fideszes milliérdos.

különvélemény 2018.12.07. 16:46:56

Egy posztba sikerült összegyűjteni közel az összes ballib populista demagógiát, némi marxizmussal keverve.
Igazi, index címlapra való tök értelmetlen poszt.

ulpius66 2018.12.07. 16:59:53

@különvélemény: "Egy posztba sikerült összegyűjteni közel az összes ballib populista demagógiát, némi marxizmussal keverve."

Mivel a marxizmus nőtt ki a liberalizmus és kommunizmus is, így a liberálisok és a kommunisták édestestvérek!

A marxizmus, ami egy eredeti zsidó filozófia, ne feledjük MARX anyja konkrétan egy zsidó templom szolga volt, az apja konkrétan egy zsidó rabbi, és Marx konkrétan egy zsinagógában született!

A szegényebb országokban a kommunisták diktatúrája jött, a gazdagabb országokban a liberál-fasiszták diktatúrája!!!

Aki pedig e diktatúrák ellen lázadni mert, azt hol puhább, hol keményebb eszközökkel likvidálták!

A kommunista diktatúrát leráztuk a nyakunkból, jelen pillanatban a liberál-fasiszta diktatúra elleni harc folyik!!!!

REMÉLJÜK, HOGY MEGDŐL A LIBERÁL-FASISZTÁK DIKTATÚRÁJA IS!!!!!

N. Barbie 2018.12.07. 17:11:37

@maxval balcán bircaman: Ertem, tehat egyik oriasi korrupcios mutyit se tudod megcafolni, nyilvan, mert teny, csak jossz a szokasos qrva gyenge fidesznyik takarozassal: dehataballibekis.
Ennyit tudsz.

Az a kis "apro" kulonbseg meg miert is zavarna bele a ballibezos mantradba, hogy a hirtelen a vilag fogonoszava lett soros nem kozpenzjelleguket elvesztett milliardokbol szerezte a vagyonat, mint a mentegetett NER oligarchaid. A sajat uzleti sikereibol szerezte (hogy tisztessegesen vagy nem az mas kerdes), nem pedig allam vagy allamok csecsen logott, mint a gazdad haverjai.
Na nem azert, nem lep meg hogy ugy szazadjara se akarod felfogni a ket meggazdagodas kozotti oriasi kulonbseget.

N. Barbie 2018.12.07. 17:17:09

@ulpius66: Majdnem elmorzsoltam egy konnycseppet a meghatodottsagtol, aztan hirtelen eszembe jutott, hogy ugy kapasbol jo par kommunizmusra jellemzo tetelet tudnek felsorolni ami a szektadra is igaz, tehat ok is kommunistak, igy nem konnyeztem vegul.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.07. 17:17:11

@N. Barbie:

Se a ballib korrupció, se a fideszes korrupció nem jelentős, s mindkettő tény. De mindez tizedrangú kérdés.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.07. 17:18:08

@N. Barbie:

S vicces, hogy szerinted nem gond az emberektől világméretben lopni, ahogy ezt Soros gazdád teszi...

Látens Inszinuáció 2018.12.07. 17:18:55

@ulpius66:

Nos komám, te ékes példája vagy annak, amit ár többször is megfogalmaztam, miszerint egybites, a fityisz homo bircus fajtához tartozó, önálló gondolatra vagy véleményre képtelen konformista fidióta.

Egyébként a témához szólva:

A poszt Íróját fikázni éppen olyan, mint kijelenteni, hogy egy nagyon sikeres és profi bérgyilkosnak sekélyes a lelki élete.. vagy hogy Schumacher nem tud verset írni, mert nem olvasta el a Háború és békét, ezért egy utolsó paraszt.. vagy hogy az olimpikon úszók sem emberek, csak csónakmotorok ... a tudósok meg mind szerencsétlen kis faszú kockafejek, akik lószart se érnek...

Na igen, szerinted te ezerszer többet érsz ezeknél az embereknél, szebb és jobb vagy, és tudjuk, az egész világnak olyannak kéne lennie, mint amilyen te vagy. Te és a fajtád képviseled a világ jobbik felét...
Persze Pityu!
Azt viszont ne felejtsd el, hogy ezek az emberek jók abban, amit csinálnak. Mindegy, hogy miben - valamiben. Például egy ilyen poszt megírásában, amely rendkívül összeszedett és kiváló írás! Képessége, tehetsége, élete egésze együtt lehetővé teszi, hogy legyen egy, amiben király.
Nem adatik meg ez mindenkinek... tele van a világ kontárokkal és dilettánsokkal.

Nézz csak a tükörbe...

ulpius66 2018.12.07. 17:22:37

Magyarországon a rendszerváltáskor 1989-90-ben is mindössze annyi történt, hogy az összes kommunista politikus, filozófus, firkász , bállallat-vezető, stb, kiderítette magáról, hogy ő tulajdonképpen liberális!!!

Így aztán az eddig kommunistaként hatalmon lévők, maradtak hatalmon liberálisként......a magyarok meg a kommunista diktatúrából a liberál-fasiszták diktatúrájába kerültek!

Aztán kitermelték magukból miniszterelnöknek a pufajkást, a D-209-t, a futóbolondot és a libatolvajt.....

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.07. 17:23:11

Te is csak beálltál a sorba, akik a kormányt akarják kritizálni, de közben beálltál Orbánék karaktergyilkolászós ellenzékszapulásába. Ezzel pedig Orbán malmára hajtod a vizet.

Nem fogod fel, hogy Magyarország felemelkedésének, Orbán bukásának kulcsa nem az a 2,8 millió Fidióta, akinek úgysincs gerince, akármit csinálsz, és nem fogd tudni őket meggyőzni. Magyarország felemelkedésének és Orbán bukásának nem is az a másik 2,8+ millió ember a kulcsa, akik az ellenzékre szavaznak. A kulcs az a még pár millió, aki bár inkább megbuktatná Orbánt csak nem megy el szavazni, és veled együtt fújja az "ellenzéki pártok úgyse jók", című süket dumát. Ezek az emberek is idióták, veled beleértve, és ti Orbán malmára hajtjátok a vizet. Idióta, ostoba, barom Orbánbérencek vagytok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.07. 17:25:02

De most komolyan, az ellenzékben ott van a Momentum, az LMP, a DK, a Párbeszéd, az MSZP, ha ezek közül neked egyik sem elég jó ahhoz, hogy valamelyikre leszavazz, akkor te beteg állat vagy, és ugyanolyan ostoba, mint egy Fidióta barom, akikből látsz itt eleget.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.07. 17:28:13

@ulpius66: "Magyarországon a rendszerváltáskor 1989-90-ben is mindössze annyi történt, hogy az összes kommunista politikus, filozófus, firkász , bállallat-vezető, stb, kiderítette magáról, hogy ő tulajdonképpen liberális!!!"

Például Orbán, aki előtte a legaktívabb, levidámabb KISZ-építgető volt

youtu.be/GDZJUIwGogY

Csak Orbán utána még egyszer kiderítette magáról, hogy skizofrén, tehát ő duplán beteg.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.07. 17:28:36

@ulpius66:

Ez csak részben igaz.

A késői MSZMP több frakcióra oszlott, s ezek közül csak az egyikre igaz amit írsz. De ez a frakció de facto már korábban se vallott kommunista nézetekt, hanem liberálisakat.

Az persze igaz, hogy belőlük lett az MSZP, s az meg idpmult az SZDSZ.hez.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.07. 17:29:17

@math0:

Ballib mítosz.

Orbán utoljára gimnazistaként volt aktív KISZ-es.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.07. 17:29:47

@Látens Inszinuáció: "Schumacher nem tud verset írni, mert nem olvasta el a Háború és békét, ezért egy utolsó paraszt.. "

mondjuk tényleg az. ráadásul most már autót se tud vezetni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.07. 17:31:27

@maxval balcán bircaman: "nem gond az emberektől világméretben lopni, ahogy ezt Soros gazdád teszi... "

Soros egyetlen embertől sem lopott. lopni a te gazdád lop, strómanokon keresztül milliárdokat. világmértékben. vicces, hogy pont azzal kritizálod Sorost, ami a te gazdádra iga. de ahogy a post mondja, nincs nektek gerincetek, ti takonygerincű, elmebeteg barmok vagytok.

N. Barbie 2018.12.07. 17:31:59

@maxval balcán bircaman: Anyadnak a gazdaja, az enyem biztos nem.
Masreszt ne terelj megint te vitakeptelen agyhalott, nem mondtam olyat, hogy emberektol lopni nem bun. Azt mondtam, hogy meg se probald a gazdad oligarchainak vedelme erdekeben egyaltalan egy napon emliteni se azt, aki onerobol meg aki allami penzbol gazdagodik meg.

Senki nem mondta, hogy a ballib korrupcio nem volt jelentos, de a gazdadhoz meg a maffiajahoz merten tehetsegtelen kezdok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.07. 17:32:10

@maxval balcán bircaman: "Orbán utoljára gimnazistaként volt aktív KISZ-es. "

ezt állítottam én is, kishülye! de akkor kurva aktív, lelkes kis komcsi volt. saját bevallása szerint.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.07. 17:33:07

@maxval balcán bircaman: a Fideszes korrupció milliárdokról szól. jelentős.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.07. 17:33:42

@maxval balcán bircaman: a Fideszes korrupció százmilliárdokról szól. jelentős.

Sir Gombóc 2018.12.07. 17:38:27

@Che21: miről beszélsz? Milyen egységes irányról, milyen kormányzásról? Leginkább olyanok, mint a szélkakas, már nem egy dologban köpték szembe saját magukat, a pár évvel korábbi irányvonalakat.
Nagyon elvakultnak kell lenni, hogy ezt ne lásd.

Sir Gombóc 2018.12.07. 17:41:24

@Jakab.gipsz: ez nem keresztény demokrácia, ez sokkal inkább egy kommunista rendre hajazó torzszülött.

Sir Gombóc 2018.12.07. 17:48:57

@ATorzAtka: hagyd, ez csak tudatlan birka.

Fülig José 2018.12.07. 17:49:20

Eddig asztem, hogy a birkánál ostobább hazaáruló nincs is, erre iderakták ezt a sátánistát (666) hát ehhez a nyomorék, agyilag zokni alakhoz képest fent nevezett egy karakteres, konzervatív, talpig gentleman brit főúr. Asszem a fideSSnél nagy a baj, ha már csak ilyen hulladékot bírnak kukázni...

Sir Gombóc 2018.12.07. 17:57:18

@ulpius66: ennyi baromságot összehordani! A liberalizmus gyökerei jó egy évszázaddal korábbra datálhatók, mint a marxizmus. Ebből adódóan is amit itt összehordtál, az egy torz elme kitalációja.

kvadrillio 2018.12.07. 17:58:29

HMMM....AZ ORSZÁG LEGJOBB KÓRHÁZA, AZ ORSZÁG LEGJOBB ORVOSAIVAL ! FEJEZZÉK MÁÁÁÁ BE A FELÚJÍTÁSÁT.....BAZDMEGORBÁN !!!!!

Igen, ez tényleg egy működő kórház

De megvan az oka, amiért így néz ki. A budapesti Kútvölgyit két éve kezdték felújítani, de jogviták miatt így maradt, pedig elvileg megvan a pénz befejezésre. De így is működik.

kvadrillio 2018.12.07. 18:00:38

@kvadrillio: ,,,A LEGJOBB DIAGNOSZTÁK OTT VOLTAK, VAnnak ! MRI és CT nélkül is ! ÖRÜLÖK, HOGY MEGMENTETTÉK AZ ÉLETEMET !!!

MÍÍÍÍG ORBÁN HALÁLGYÁRA, A HON VÉD , CSAK GYÁRTJA A HALOTTAKAT !

Sir Gombóc 2018.12.07. 18:01:40

@ulpius66: és most is hatalmon vannak fideszesként. Ideje lenne rácsodálkoznod a valóságra.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.07. 18:35:52

@math0:

Igen, Soros képes 100 ezer ember helyett dolgozni, napi 25 órában, innen a vagyona.

ulpius66 2018.12.07. 18:36:30

@math0: "Orbán RÁHEL meg szintén zsidó."

Most feltaláltad a spanyol viaszkot!

Mivel Orbán anyósa és így természetesen a felesége is zsidó, a zsidó jog szerint a gyermekeik is zsidó!

Ezért baromság Orbánt antiszemitizmussal vádolni!!!!

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.07. 18:40:49

@math0:

Én úgy tudom, Mászáros vagyona már 36 trillió euró, szóval szerintem tged lefizetett Zorbánn, hogy csak százmilliárd forintokról beszélsz.

Spiritual 2018.12.07. 18:53:55

Ennyi hülyét egy rakáson! Ti hisztek a Naaaagy Soros birodalomban, a Soros országban és a tíz millió határunknál ácsingózó menekültben? Ennyi erővel hihetitek, hogy a föld lapos, a csillagokat ragasztották, meg hihettek az eleve elrendelésben. Komolyan ti felnőttek vagytok?
Vegyük a tényeket.
Gyurcsány és a libsibolsi haverjai magas adók mellett vágták a társadalom képébe azt nincs ingyenebéd. Miközben loptak, csaltak, hazudtak. Nem egy esetben láttam, hogy a jobboldaliakat megkülönböztették. Én sem kaptam meg állást, mert nem vagyok baloldali. Elég szarul érintett. Gyűlöltem, ahogy a határon túli magyarokkal bántak. Nem beszélve a panelproliként ötven négyzetméterre fizetett negyvenezer forintos fűtésdíjról. De azért tegyük már fel magunknak a kérdést, hogy ez a mostani jól van így? Nektek tetszik, hogy azért vonják le az ugyanakkora nagyságrendű adót a fizetésetekből, ami a libsibolsik alatt volt, hogy házi állatra vadásszanak, magánrepülőzzenek, lenyúlják az utolsó fillérig az eu támogatásokat és abból gazdagodjanak? Lehet, hogy van terrorista a menekültek között, de forog a gyomrom, amikor azt hallom, hogy gyerekek nem kapnak oltást, élelmet, fedélt a senkiföldjén. Vegyük már tudomásul, hogy Magyarországon rengetegen vannak egy fizetésre a hajléktalanságtól, a kilakoltatástól. Én is utálom a koszos, alkoholista, büdös hajléktalanokat, de nem kriminalizálni, hanem azt akit lehet, azt megmenteni kéne. Maradni fog egy réteg, akik így akarnak élni, de nem mindegyik ilyen. Hol van ilyenkor az Istenhit? Hol van az, hogy csak egy valamit betartanátok Jézus intelmeiből? Felháborító állapotok vannak a kórházakban. Magas adók mellett az államnak kutya kötelessége biztosítani a feltételeket. Orvosokat, nővéreket, takarítókat, takarító eszközöket és szereket, higiéniai eszközöket, rendes ételt a betregeknek. Ha a kutyapárt nem vinne be dolgokat, akkor tényleg semmi nem lenne. Szerettek dolgozni? Ez dicséretes. Ezek szerint azt is szeretitek, amikor a rabszolgatörvénnyel jól átvernek mindenkit. Az egy dolog, hogy bukjátok a pótlékot, de három év múlva egy vasat nem kaptok a megkeresett pénzetekből az is ziher. Szerintetek hány céget fognak csődbe vinni, majd újat alapítani? Kell a munka, akkor mész és dolgozol ott. Pont úgy le fogod nyelni, hogy bebuktad a pénzt, mint ahogy most benyeled, hogy a főnök kijelent, bejelent, de csak fél minimálra. Milyen nyugdíjat fogsz kapni? Csak ennyi bajom van a teljesség igénye nélkül a fidesszel. Mist pedig mindenki keres egy civil szervezetet és adományoz. Igen, én már megtettem! És mindenki nagyon szégyelli magát. (Ui. Ragozhatsz a hit-és nemiélet szótárából, lepereg rólam)

rallus 2018.12.07. 19:10:53

@Spiritual: Az a baj, hogy az emberek elfelejtették, hogy mennyi mindent köszönhetnek a ballibeknek! Bizony, akkor volt munkanélküliség, infláció, eladósodás, túlzott deficit eljárás, IMF és szinte korlátlanul kaphatott "rendőrbotos"-könnygázos kezelést aki nemzeti színű zászlóval az utcának látszó "műveleti területre" lépett.
Ezek meg most levitték az alapkamatot, megszüntették az inflációt és a munkanélküliséget, emellett fittyet hányva a csalódott ballib szavazók érzelmeire rájuk is rákényszerítik az életszínvonal emelkedést!
Ezért van forradalmi hangulat és ezért vonulnak 20-30 fős tömegek (újságírókkal együtt!)az utcára kormányt dönteni!

Fülig José 2018.12.07. 19:20:41

@rallus: hogy te milyen hülye vagy, ember... szánalmas.

Fülig José 2018.12.07. 19:21:38

@rallus: bedobtad már a részed az ellopott másfél milliárdba, te fasz?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.07. 19:22:40

@maxval balcán bircaman: Soros a tőzsdén szerezte a vagyonát. Nagyon sok ember kereskedik a tőzsdén én is. Ha szerinted én lopok, akkor elmész te a jó édes kurva anyádba. A tőzsdén csak akkor tudsz megvenni valamit, ha az illető e akarja adni, és csak akkor tudsz eladni valamit, ha az illető meg akarja venni. Lopásra, csalásra nincs lehetőség.

De te honnan tudnád ezt, te elmebeteg Fidióta, autista barom?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.07. 19:23:29

@ulpius66: tehát akkor az Orbanizmus is zsidó ideológia.

Fülig José 2018.12.07. 19:24:46

@Spiritual: “ szép dolog a némák nevében beszélni, de siketekhez (féldebil fideSSekhez) beszélni-felesleges” Victor Hugo

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.07. 19:25:53

@maxval balcán bircaman: akinek válaszoltam, aszerint bűn. belekotyogtál egy vitába, te idióta elmebeteg autista, senki nem kérdezett!

de egyébként amit Orbán csinált az bűn, illetve idiótaságra vall. életében kétszer változtatott világnézeti kérdésben gyökeresen véleményt. és nem számolt el vele. ilyenre csak idióta pszichopaták képesek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.07. 19:26:34

@maxval balcán bircaman: na, amikor a Fidiótának már nincs érve, akkor lemegy debil idiótáskodásba.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.07. 19:32:45

@maxval balcán bircaman:

"Soros képes 100 ezer ember helyett dolgozni, napi 25 órában, innen a vagyona. "

az azért érdekes, hogy itt nagyon tökön szúrtad magad. ugyanis:

1) ahhoz, hogy valakinek olyan vagyona, mint Sorosnak, vagy Mészárosnak, nem kell 25 órában dolgoznia 100 ezer ember helyett. lehet ennyit lopni, mint Mészáros, és lehet befektetéssel nyerni, mint Soros. ez utóbbi legális.

2) viszont ti vagytok azok, akik azt hiszitek, hogy Soros van mindenki mögött, Verhofstadton át, Szél Bernadetten át a Helsinki Bizottságon át Merkelig. ti beszéltek Soros hálózatról. na ez az, ami képtelenség, mert ezeket az embereket mindet képben tartani, na azt nem tudja egy ember, akármennyit is dolgozik. ezen emberek közül lehetnek sokan valamilyen kapcsolatban Sorossal, de azért, mert maguk szimpatizálnak vele, és nem azért, mert Soros akaratuk ellenére tartja őket a hálózatban.

ha viszont ennyi ember szimpatizál Soros nézeteivel, az egy igen erős politikai támogatás az emberek részéről.

ahogy Orbán Viktor sem úgy tartja a markában a Fideszt, hogy mindenki akarata ellenére, hanem úgy, hogy még nagyon sok geci áll ki mellette önként és haszon reményében. például Mészáros, például Tiborcz, például Habony, például Rogánék. például Simicska egy ideig, például Lázár egy ideig.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.07. 19:33:17

@maxval balcán bircaman:

"Soros képes 100 ezer ember helyett dolgozni, napi 25 órában, innen a vagyona. "

az azért érdekes, hogy itt nagyon tökön szúrtad magad. ugyanis:

1) ahhoz, hogy valakinek olyan vagyona, mint Sorosnak, vagy Mészárosnak, nem kell 25 órában dolgoznia 100 ezer ember helyett. lehet ennyit lopni, mint Mészáros, és lehet befektetéssel nyerni, mint Soros. ez utóbbi legális.

2) viszont ti vagytok azok, akik azt hiszitek, hogy Soros van mindenki mögött, Verhofstadton át, Szél Bernadetten át a Helsinki Bizottságon át Merkelig. ti beszéltek Soros hálózatról. na ez az, ami képtelenség, mert ezeket az embereket mindet képben tartani, na azt nem tudja egy ember, akármennyit is dolgozik. ezen emberek közül lehetnek sokan valamilyen kapcsolatban Sorossal, de azért, mert maguk szimpatizálnak vele, és nem azért, mert Soros akaratuk ellenére tartja őket a hálózatban.

ha viszont ennyi ember szimpatizál Soros nézeteivel, az egy igen erős politikai támogatás az emberek részéről.

ahogy Orbán Viktor sem úgy tartja a markában a Fideszt, hogy mindenki akarata ellenére, hanem úgy, hogy még nagyon sok geci áll ki mellette önként és haszon reményében. például Mészáros, például Tiborcz, például Habony, például Rogánék. például Simicska egy ideig, például Lázár egy ideig.

ulpius66 2018.12.07. 19:39:00

@math0: "@ulpius66: tehát akkor az Orbanizmus is zsidó ideológia."

Nincs olyan, hogy "Orbánizmus" csak a te pici agyadban.

Az pedig, hogy zsidó a felesége, és így zsidók a gyermekei is, csak azt bizonyítja, hogy mekkora barmok a ballibsik amikor antiszemitizmussal vádolják az Orbánt!

Kb. a ballibsik minden állítása ekkora baromság, mint hogy az Orbán antiszemita....

ulpius66 2018.12.07. 19:42:35

Matyó!

Egyebekben te meg mit pofázol bele a vallásokba hiszen te ateista vagy!

morph on deer 2018.12.07. 20:02:54

@rallus:
“Ezek meg most levitték az alapkamatot, megszüntették az inflációt...”

Figyelj kicsit jobban, mert úgy tűnik, rossz brosúrából idézel!

Csak mert a jelenlegi infláció 3,8%, lásd a linket, a mindenkori alapkamat meg a mindenkori FED alapkamathoz igazodik, - szóval gondoltam szólok, hogy rossz oldalt nézel...

m.hvg.hu/gazdasag/20181108_2012_ota_nem_volt_ekkora_inflacio

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2018.12.07. 20:18:23

@Che21: Kiszámíthatóság? Az eltűnt magánnyugdíjpénztárak vagy a két nap alatt beszántott lakástakarék mennyire volt kiszámítható?
Persze igazad van, kiszámítható, mert mindenre az a válasz, hogy "Soros"...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.12.07. 20:34:52

@ulpius66: Orbán ideológiáját Oranizmusnak nevezem, ha belefér az egybites agyadba ha nem. Orbán ideológiája akkor ezek szerint zsidó ideológia, a szemedben tehát szemét.

exterminador 2018.12.07. 20:35:55

@Látens Inszinuáció: ez a balfasz bevallottan egy bértroll, kár vele foglalkozni.

ulpius66 2018.12.07. 20:43:24

@Brendel Mátyás:

Brendel Matyó!

Az, hogy te minek nevezed, egy dolog, az, hogy mi valójában az egy más dolog!

Azért, mert az Orbán felesége zsidó, azért még én nem nevezném az Orbán politikáját "zsidó ideológiának".....

Az Orbán ideológiája "nemzeti-konzervatív" ideológia, minden zsidóellenességtől mentesen.

Ennyi.

illiberális 2018.12.07. 20:57:57

@morph on deer: Ha a KSH adatait hitelesnek tekintjük akkor tegyük hozzá azt is hogy valóban meglódult az infláció(évi 3,8%) az átlagos bérnövekedés viszont a KSH adatai szerint 10,4% volt ugyanezen időszakban. Azaz növekszik az életszínvonal!

morph on dear 2018.12.07. 21:05:04

Vajon elég gyorsan úszik-e Hosszú Katinka?

Lássuk! 100 métert kb. 60 másodperc alatt úszik le. Holott le lehetne gyorsabban is! Egyszerűen gyorsabban kellene úsznia! Ha kétszer ilyen gyorsan úszna, akkor 30mp is elég lenne neki. Ha meg 4x gyorsabb lenne, akkor 15 mp.

Tiszta kár, hogy akik vele versenyeznek, azok még lassabbak, és emiatt úgy tűnik hogy Hosszú Katinka köztük a legjobb. Pedig hát láthatjuk, hogy úszhatna sokkal gyorsabbban is. Érthetetlen, hogy egyesek szerint miért sportol jól.

Lippsi logika, 2018

morph on deer 2018.12.07. 21:16:16

@morph on dear:
:))
Csak nem hiszi el a gazdid, hogy kár ezzel próbálkoznia?
Na mindegy, erőlködj csak.

Vagy gyere te is a pápuák közé, ott bizonyíthatsz, my dear!

morph on deer 2018.12.07. 21:19:06

@illiberális:
Hála az égnek, örülj neki!
De akkor ezek szerint felesleges hazudozni is, ugye?
Mondom, régi volt a napiparancs...

ulpius66 2018.12.07. 21:20:07

@morph on deer: "@morph on dear:
:))
Csak nem hiszi el a gazdid, hogy kár ezzel próbálkoznia?
Na mindegy, erőlködj csak. "

Komolyan mondom, én elvesztettem a fonalat.

Melyikőtök az "eredeti" és melyik a "nickname" tolvaj?
(esetleg egyvalaki vagytok?)

Fülig José 2018.12.07. 21:28:53

@morph on dear: ha viszont a Katinka emberei jól fejbebasszák a vetélytársait rajt előtt, vagy betont kötnek a lábukra rajt közben vagy cápát engednek a medencébe rajt után....esetleg megveszik a bírókat és biztos a ziher alapon barát szállítja az időmérő berendezést és rokon csinálja a célfotót- még úsznia sem kell a győzelemért. Mégis: lesz olyan atomsötét paraszt aki úgy látja: ő a leggyorsabb. Kapisi, fityeSSpatkány?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.07. 21:37:27

@ulpius66:

"Azért, mert az Orbán felesége zsidó, azért még én nem nevezném az Orbán politikáját "zsidó ideológiának"....."

rendben, akkor ezt baromságodat is felejtsük el, mert hasonló agyalágyultság:

"A marxizmus, ami egy eredeti zsidó filozófia, ne feledjük MARX anyja konkrétan egy zsidó templom szolga volt"

ulpius66 2018.12.07. 21:52:50

@math0:

Brendel Matyó!

Azért, mert Marx anyja egy zsidó templomszolga volt, apja pedig egy zsidó rabbi, ő pedig egy zsinagógában született, és megteremtője volt a kommunista és a liberális ideológiának, ebből mért következne, hogy az Orbánnak "zsidó ideológiája van" csak azért, mert a felesége, és így a gyermekei is zsidók?

Hamihami 2018.12.07. 22:19:52

@rallus: na, tehat a fidesz szerinted egesz Europaban lenyomta az inflaciot? Mert mindenutt lement. A spanyol mu aknelkuloseg csokkenese is gondolom, szerinted a fidesz erdeme.... merthogy pl. ott is lement. Basszus, ez a kormany tenyleg tud valamit. Vagy te valamit nem. De a potlekod meglesz karacsonyra.

Hamihami 2018.12.07. 22:24:45

@ulpius66: helyesbitenék: orban ideologiaja nemzeti-konzervativ csomagolassal ellatott gazdagodjunk-meg-rohadtul-barmi-aronizmus. Ez igy mar kozelebb all a valosaghoz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.07. 22:29:45

@ulpius66: nem tudok neked segíteni felfogni. illetve nem akarom. nem vagyok az ápolónőd. te egy idióta vagy, aki belekavarodott az idiótaságába, és fel sem fogja. akkor sem, amikor szembesítik vele. elmebeteg vagy.

Hamihami 2018.12.07. 22:32:57

@SomiTomi: hogyne lenne kiszamithato: a meszaros nevere irt orban vagyon naprol napra megbizhatoan novekszik. Az ugyeszseg kiszamithatoan nem talal nyomozasra ado okot egyik fideszesnel sem, barki barmit mond. Az kiralyi adokon kiszamithatoan csak pozitiv hirek vannak. Kosanak stabilan adjak a szajaba a faszsagokat, hogy azokkal kialljon szerencsetlen a nyilvanossag ele. Stbstb.... Hol nincs itt kiszamithatosag???

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.07. 22:32:58

@ulpius66: egy kulcs: az ideológiák NEM genetikusan terjednek, így az "anyja zsidó" és a "felesége zsidó" ilyen szempontból hasonló.

de valójában sem Marx nem az anyjától vette az Ideológiáját, sem Orbán a feleségétől, mindkettő maga dolgozta össze évek alatt. egyiknek sincs köze a zsidósághoz. a kettő közül Orbáné a nagyobb idiótaság..

Jakab.gipsz 2018.12.07. 22:39:03

@math0:

Arra a hazugságra még emlékezhetsz,hogy "Orbán veri a feleségét" azok szerint Orbán antiszemita.

De tegyük félre az ordas hazugságokat, mert azok az ateisták fenség területe.

@Brendel Mátyás: + @ATorzAtka:

Néhány szó a korrupcióról, papa és a mama korrumpálja egymást és lesz belőle egy baba.

Ugyan ezt a folyamatot az ateisták akik, lélektelen bio-robotok humán erőforrás előállításnak és kereskedelmi ügyletnek tekintik amit szerződésbe lehet rögzíteni.

Olyan mint Orbán izmus, még nem létezik. Orbán rátalált a helyes útra és a keresztény demokráciát védelmezi.

A keresztény demokrácia az ok, ezért gyűlöli Orbánt a sátánfajzat Soros csicskásai + az ateista-zsidók, leánykori nevük Marxisták kommunisták, neomarxisták.

Most a "világ proletárjai egyesüljetek" helyett a multikulturális nyitott társadalom a kedvenc szlogen.

Hamihami 2018.12.07. 22:45:02

@Spiritual: teljesen egyetertek veled. A fidesznek annyi koze van a keresztenyseghez, mint rogannak a kemenyen dolgozo kisemberekhez. A korhazban majd akkor lesz tisztasag, ha lorincnek neven lesz egy korhazi takarito ceg, az iskolakban pedig "kreta", ha a neven lesz egy kretagyar.

Hamihami 2018.12.07. 22:47:52

@Jakab.gipsz: "Orbán rátalált a helyes útra és a keresztény demokráciát védelmezi." Ne old ki belolem az emberisegbe vetett remenyem utolso szalmaszalat! Ezt ugye csak bemasoltad?! Mond, hogy igen, kerlek!

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.12.07. 23:21:14

@ulpius66:

Azon nem gondoklkoztál még el te orbán viki kishülyéje, hogy a világnak miért törekedne arra, hogy csak a magyarokkal legyen megakadva?
Miért nem a románokkal, a svájciakkal, szírekkel, írekkel, brazilokkal, ugandaiakkal?

Miért mindig az a faszszopásnál többre soha nem vitt magyar nép az, amelyiknek állandóan problémája van az egész világgal?

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.12.07. 23:25:39

@Jakab.gipsz:

Te azért vagy itt hasznos idióta, mert ha az ember téged olvas, akkor rájön, hogy mennyire igaza van rólatok a Párizsban letiltott magyar rendezőnőnek amikor azt mondta az orbán rezsim birka táboráról:

OSTOBASÁG = ÁLLAMVALLÁS

Hamihami 2018.12.07. 23:34:56

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: hagyjad, valamibol neki is meg kell elni. Mondjuk azzal a helyes uttal meg a kereszteny demokracia vedelmevel kicsit tultolta, na de kivel ne tortent volna mar meg, hogy tulspilazta magat a meloban?!

Jakab.gipsz 2018.12.07. 23:56:17

@Hamihami: @Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

A keresztény demokrácia és a protestáns etika, és (a fehér ember magasabb rangú kultúrája), csak a zsidóknak és a muzulmánoknak nem nyerte el a tetszését.

Hórukk 2018.12.08. 00:01:23

A nagypofájú Processzorok Behányt öKöre is csak lapít mostanában. Velük új faj jelent meg a Földön: a gerinctelen patkányoké.

Hamihami 2018.12.08. 00:04:51

@Jakab.gipsz: jajj, hat elmeny olvasni ily kesei oran a kis naci berkommentjeidet... ejszakai muszak, mi?! Te sem vagy rasszista ugye, csak utalod a fekakat! Emlits mar legyszi egy protestansan etikus es egy kereszteny vonast a jelen übermensch kormany politikajabol (az egyhazi hirek a megyei lapokban es a vidam vasarnap nem er!)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 01:24:03

@Jakab.gipsz: a kommented szokás szerint érthetetlen zagyvaság. te ugyanolyan elmebeteg vagy, mint birca.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 01:27:22

@Jakab.gipsz: de arra a tényre már figyelmeztettelek, hogy ti, keresztények, akármilyen zagyva baromságot hordasz össze te, vagy Orbán, ti, kisebbségben vagytok. és egyre inkább kisebbségben lesztek. ha agresszívvá váltok, le lesztek nyomva, mint a csótányok.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.08. 07:57:19

@math0:

Attól hogy te is elloptál már egy csokit a közértből még nem leszel világhírű bankrabló, majmom...

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.08. 07:58:12

@math0:

Nem bűn véleményt változtatni, sőt ez agondolkodó ember jele.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 08:30:59

@maxval balcán bircaman: megint csak azt látjuk, hogy egy 80-as IQ-val rendelkező, idióta, elmebeteg autista vagy, aki nem bírja felfogni, hogy a tőzsdén NEM LEHET LOPNI. és ahelyett, hogy ezt felfognád, elkezdesz olyan dolgokkal vitázni, amit senki nem állított, és senki nem kérdezett tőled. nem volt kérdés, hogy világhírű vagyok-e, és miért.

viszont a jó édes kurva anyádat, hogy bankrablónak neveztél, te idióta, elmebeteg, autista görény!

ezek vagytok ti Fideszesek: idióták, és erkölcsi hullák. a magyar társadalom legalja, a selejt vagytok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 08:43:46

@maxval balcán bircaman: ekkora kérdésben kétszer is gyökeresen változni, és ráadásul az egésszel el se számolni bűn. ha valaki az életében kommunistától liberálison át eljut a náciig, és ráadásul vezető politikus, és egy kurva kibaszott szót se mond arról, hogy ugyan miért, akkor arról teljesen jogosan gondolják, hogy egy hiteltelen, gerinctelen, takony, opportunista fasz, mert az is.

továbbá, akkor ez a gerinctelen takony egy megbízhatatlan fasz, aki a jövőben is bármikor véleményt változtat. Orbán a takonygerincességben ma már eljutott odáig, hogy bármikor egyik napról a másikra szarja pofán magát. ma már Orbánról minden értelmes ember tudja, hogy mindenféle elvtől függetlenül csak az érdekli, hogy a hatalmát hogyan tarthatja meg, és ehhez tönkretesz embereket, és egy országot is. pszichopata barom.

Orbánnak nincsenek barátai, csak maffiatársai, akikkel időnként leszámol, és akik időnként elpártolnak tőle, mert például Simicskának mégis csak volt 1 olyan elve, amit nem lépett át: oroszokkal nem barátkozunk!

Orbánnak nincsenek szövetségesei. Putyin, Kína, Erdogan nem szövetségesei, hanem csak legfeljebb kisit mellé állnak szintén opportunista jelleggel. Orbánnk még a nácik se tartós szövetségesei, Salvini szembe kerül Orbánnal, ha a kvótáról van szó. Kurz akkor megy szembe Orbánnal, amikor csak jónak látja.

Orbán nemcsak bűnös, hanem egy sikertelen, magányos, pszichopata senki. a történelem szemétdombján végzi.

ez nemcsak bűn, hanem tökéletesen megbízhatatlan pszichopata fasszá változtatja, aki tökéletesen alkalmatlan bárminek a vezetésére áramon kívül.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.08. 10:12:14

@math0:

Akkor semmi gond, Zorbán bukik, Gyurcsányod pedig még ezen a hétvégén királlyá lesz koroznázva.

Dan da Man 2018.12.08. 11:36:41

@ATorzAtka: És Te leállsz velük beszélgetni, amikor mindegyik egy fröcsögő faszfej. MINDEGYIK. Idejárnak hányni az Index blogjaira. El tudod képzelni, hogy milyen életük lehet, ha ezzel töltik az idejüket? (Mert tegyük fel, hogy nem fizetik őket ezért.) És Te ésszel akarsz velük szemben érvelni.

TÖK FELESLEGES.

Őket nem lehet észérvekkel meggyőzni, ahogy egy véresszájú antiszemitát se fogsz soha rávenni, hogy elismerje, hogy azért lehet, hogy a zsidók közt is akad jó ember.
Ezek a kommentelők egy dologban különböznek a posztban említett politikusoktól. Hogy még kibaszott buták is. A megszólított politikusoknak pedig nincs gerincük. Mert az ellenzék se jobb, de ott még van lehetőség szabadon gondolni valamit. A Fidesznél a pártfegyelem minden. Nincs önálló véleményre tér. Viszont eleget fizetnek azért, hogy legitimálhasd magadban a legnagyobb gerinctelenséget is. És mivel láthatóan van rá vevő (ahogy az itt kommentelők mutatják), végül is nem ciki a Való Világot gyártani. Hiszen "igény van rá"...

Hallgass rám, és ne beszélgess ezekkel a majmokkal. Sőt, ha Neked van gerinced, akkor ki is tiltod őket. Mert ezek nem értelmes emberek, akik beszélgetni akarnak, és nem hallgatnak meg semmilyen más véleményt. Mocskoszsidók, mocskoslipsik. Ezt ismételgetik mindenhol, és várják, hogy valaki ugorjon. Nyugodtan írj posztot, és gondolkozz. De ők csak az idődet pazarolják, és nem a horizontodat bővítik. Ők az ellenindok a demokráciára. Akiknek a jelenléte is káros. Ha értelmes beszélgetést akarsz, akkor zárd ki őket az életedből, mert a velük töltött perceidet sohasem fogod visszakapni...

De ez persze csak az én véleményem....

N. Barbie 2018.12.09. 12:56:01

@rallus: "Ezek meg most levitték az alapkamatot, megszüntették az inflációt és a munkanélküliséget, emellett fittyet hányva a csalódott ballib szavazók érzelmeire rájuk is rákényszerítik az életszínvonal emelkedést! "

O igen, es szazadjara is elsuti a kozgazdasagi analfabeta atlaghulyefidesznyik ugyanazokat a lozungokat, amik addig is minden alkalommal helyre lettek teve. Ilyen az igazi szemellenzos szektas.

Éhesló 2018.12.09. 13:31:06

"Egy posztba sikerült összegyűjteni közel az összes ballib populista demagógiát, némi marxizmussal keverve.
Igazi, index címlapra való tök értelmetlen poszt. "
Copyright by különvélemény 2018.