Mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra

A Vélemény Olyan, Mint a S...

Puzsér Róbert felemelkedése?

2018. november 19. - kingmaker

Igazából Puzsér Róbertet sose értettem, nem is különösebben foglalkoztam vele és egy-két youtube-os Csillag születikes szereplésén kívül csak anyám kanapéján találkoztam vele nagy ritkán, amikor haza utaztam hozzá és ő épp a Sznobjektívet nézte. Puzsival már eddig is foglalkoztunk itt kicsiny blogunk hasábjain, de én nem igazán akartam írni róla, mert hát nem tűnt komolynak az egész jelenség, de azután a két hét után, hogy mindenkit elkezdett oltani, már nekem is muszáj volt klaviatúrát ragadnom.

46101424_1999092920182995_6555453977394151424_n.jpg

Amikor Tarlóst megfűzte a Fidesz még egy mélytorkozásra, és ki is álltak a sajtó elé bejelenteni az újabb szopatást, Puszér kiállt az Üllői út mellé vagy hová és valamit hadovált a Sétáló Budapestről. Először azt hittem valami vicc, szóval ügyet se vetettem rá. Aztán az LMP tüntetésén mondott el egy beszédet, amit nem tudtam végig követni, mert annyira nem érdekelt, hogy csak a mászkáló embereket tudtam figyelni a háttérben és a végén meg valamit mondott a centrumról, de az se hozott lázba. Annyira összefüggéstelennek éreztem valahogy az egész Puzsér jelenséget, hogy simán egy trollnak gondoltam, aki a már úgy is mindegy alapon felrak mindent a piros 17-esre, aztán lesz ami lesz.

Aztán két hete jött Fekete-Győr András a Momentumból egy Népszavás interjúval, amiben elmond szinte mindent, amit az Indexen olvashatott az utóbbi hetekben, de nem kezdek el inkább arról írni, hogy mennyire együgyű ez a gyerek, mert múltkor is a Momentum belső Facebook csoportjaiban nem a kritika volt a fontos az egyik blogposztunk után, hanem az, hogy mennyire bántó már a sok személyeskedés, szóval megkímélem most őket ettől. Na de jött a pártelnök úr és azt mondta, hogy sok mindenkivel beszélt Puzsérról, akik nem bírják őt, ezért kijelentette a teljes Momentum nevében, hogy nem támogatja. Nyilván nem volt még idejük ezzel foglalkozni legalább az elnökségben, mert a szocik kegyeit keresik ezerrel, amit a tagság csak az LMP-től eredő lejáratásának gondol, de hát őszintén szólva nem az. Kár, hogy ennyire átbassza őket a saját elnökségük.

Bár pártelnök úr nem mondta ki nyíltan, de a mostani Mandineres interjújában (ne olvassátok el az egészet, mert borzasztóan unalmas!!!!4!444!!!!) is arról beszél, hogy biztosan lesz együttműködés. Nyilván nem mondja ki, hogy kivel, ahogy azt sem, hogy a Momentum egy liberális párt, meg, hogy az ALDE is egy liberális párt, ahogy azt Rónai Egonnál az ATV-ben (23:10 másodpercnél kezdődik) is próbálta titkolni. Na de Puzsér nem volt rest felvenni a kesztyűt és egész héten a Momentum volt a téma nála és hát eléggé a földbe döngölte pártelnök urat is meg a pártját is. Annyira lázba jöttem ettől, hogy végre megint izgalmasabb részek jönnek kedvenc szappanoperámban, ami a magyarországi ellenzékről szól, hogy rohantam is le a közértbe pattogatott kukuricáért meg valami cukros lónyálért, hogy begubózzak a szobámba és gyermekded izgalommal végignézzem a legújabb intrikákat.

Szóval Puzsérban megint eltört valami és elkezdte azt, amit már régóta várok valakitől, az pedig nem más, mint hogy mondjuk ki: Kedves Ellenzék! Szarok vagytok és nem csak szarok, de arra is méltatlanok, hogy nem hogy egy országot bízzak rátok, de még arra sem kérnélek meg titeket, hogy egy házibuli után vigyétek már le hazafelé menet a szemetet. Egészen elképesztő és kritikán aluli az a színvonal, ami nyolc évet elrabolt az életemből eddig, vagy inkább többet.

Puzsér a két hete olyat húzott, mint még senki és Krúg Emillián látszott, hogy sokkolja a csávó. Szerintem úgy kellett fellocsolni őt a músor után. Bárhogy is próbálta csűrni és csavarni, meg kellemetlen helyzetbe hozni Puzsit, nem ment ez neki és valami röhejes szarakodásba ment át az egész. Igaz, hogy látszott a Sétáló Robin, hogy váratlanul éri őt az ellenséges számonkérősdi Emitől, de a végére kihozta döntetlenre. Az ATV-s szereplése után jött az MTVA, a nemzeti hírtelevízió vagy minek csúfolt propaganda csatornának is szánalmasan olcsó valami, ahol a kedves főpolgármester jelölt úr elővette a kalacsnyikovot és elkezdett tüzelni ezerrel. Majd elérkeztünk a múlt héthez és a Kossuth Rádión gyilkolta meg a cenzúrát. A műsorvezetővel úgy “fajtalankodott”, mint ahogy tisztességes katolikus papok szoktak a gyerekekkel “jólmenő” nyugat-európai országokban. Na de mi is ez az őrület Puzsér Róbert körül, ami már mémként is terjed "igényesebb" ellenzékiek között.

Mélyen tisztelt író kollégám tollából már olvashattatok a Trump-faktorról, hogy mi is ez, meg hogy miért is működőképes. Bár először elég komolytalannak tűnt már maga a felvetés is, de az elmúlt másfél hétben úgy tűnik, hogy szárnybontogatását láthattuk. A sétáló Puszér tényleg mintha a magyar Donald Trump volna, persze kicsit megrágva meg más csomagolásban, de amerre jár, ott valamit botrányt csinál. Olyan botrányt, amit már Karácsony Gergő is elismer. Na nem mintha ez mérvadó volna az MSZP oldalkocsijából odahányva az ellenzéki szavazók elé.

Puzsér Róbertről fogalmunk sincs mit csinálna, azt leszámítva, hogy a fél várost lezárná, meg a kocsikat kitiltaná és a városvezetést hozzáértő szakemberekre bízná, akik elvileg értenek is hozzá, de látszólag ez már tényleg ez senkit sem érdekel. Még két hete a fanyalgókkal volt tele a Facebook, hogy ez a forma nettó őrült, idegbeteg, alkalmatlan és az ehhez hasonlókkal, most olyanokat lehetett olvasni, hogy "nem tudom ki ez a szerencsétlen, de az én szavazatomat megnyerte", meg hogy Puzsér Róbert mekkora király már, hogy feltörli mindenkivel a padlót és megjelentek a nyuggerek is, akik azt mondják most, hogy Puzsi többet csinált az elmúlt egy hétben, mint az ellenzék az elmúlt nyolc évben. Arról most nem akarok értekezni, hogy ez igaz-e vagy sem, de arról azért szólnék pár szót, hogy hát itt bizony kezd megváltozni érezhetőleg a hangulat a főpolgármester jelölt úrral kapcsolatban.

Nézzük mink van most. Eddig négy név merült fel a főpolgármesteri székért folyó versenyben Tarlós kihívójaként.

Van a Fidesz egyik fiókszervezetének jelöltje, a Momentummal közösen együtt Verhofstadt fogai közül kikandikáló Liberálisok nevezetű formáció egyik tagja, aki Sermer Ádám névre hallgat. Róla semmit nem tudunk és nem azért, mert agytalan ostoba trógerek lennénk, hanem azért, mert a csávó egy óriási lufi és a neve senkinek nem mond semmit. Sermer azonban itt van velünk, fel is vette a kesztyűt és rögtön neki is ment Puzsérnak, hogy aztán elmagyarázhassa, hogy a illiberális Tarlóssal szemben ő a liberális alternatíva. Mintha korunk változó politikai klímájában még bármit is számítana az embereknek, hogy otthon Marxot vagy Montesquieu-t olvas egy fővárosi politikus. Fodor Gábornak és pártjának pár évvel ezelőtt nem jósultunk volna hosszú jövőt, azonban hála Gyurcsány Ferencnek és az MSZP áldozatkész segítségének, Fodor és a pártcsökevénye itt maradt a nyakunkon, mint a szovjetek a világháború után.

Itt van nekünk Karácsony Gergő is, aki el is indulna, meg nem is, a szocik színében is meg nem is. Őszintén szólva sosem értettem, hogy ez a csávó hogyan lett meghatározó figura az ellenzéki oldalon. Karácsony Gergő helyes, jó dolgokat mond, intelligens is, de a politikához hozzáadott értéke nincs. Karácsonyt Mesterházy Ernő találta fel még a 2009-es év környékén, és azóta már volt LMP-s kampányfőnök majd parlamenti képviselő, PM-es zuglói polgármester és legutóbb MSZP-P-s miniszterelnök jelölt és az Isten tudja még, hogy mi lesz még belőle. Egyet tudunk: zuglói polgármesterként teljesítménye csapnivaló és nem azért, mert a Fidesz és az MSZP is csuklóztatja helyben, hanem azért, mert a mi Gergőnk nem vezetőnek született. Nem is értjük, hogy miért nem maradt tanácsadó, vagy inkább elemző, az legalább jól állt neki.

Horváth Csaba MSZP-s fővárosi politikus egy örök klasszikus már. (Itt szeretnék bocsánatot kérni a kedves olvasótól, aki netalántán kicsit unalmasnak érezné a Horváth Csabáról szóló részt. Ha unalmasnak érezné, az nem azért van, mert elfogyott volna valamely stimulálószer, hanem azért, mert annyira semmilyen Horváth Csaba, hogy Karinthy is megizzadna, ha róla kellene írni.) Ő az, aki állandóan cicaharcol Tarlóssal, ám a köztük lévő konfliktus például nem abban csúcsosodott ki, hogy hol legyen a leendő ötös metró egyik megállója, vagy fonódjon-e Pesten is a villamos, hanem abban, hogy ki húzza ki a férfi wc-ben a szemöldökét és ki néz ki jobban: Tarlós vagy Demszky. Horváth Csaba nagyon régen akar főpolgármester lenni és annyira sajnálatos, hogy csúfos beégésére már senki sem emlékszik 2014-ből, amikor is puccsot szervezett saját pártjában. Horváth Csacsika képtelen volt félretenni főpolgármesteri ambícióit és ha nem is nyíltan, ahogy egy bátor politikustól illene, hanem fű alatt jelent meg különböző MSZP-s kerületi taggyűléseken, hogy a tagokat lázítsa saját pártjának fővárosi párttanácsa ellen, aki képes volt elfogadni azt a hárompárti megállapodást, ami az ellenzéki pártok között köttetett és a koordinált indulást helyezte előtérbe, illetve a közös főpolgármesteri jelöltet. Csacsika kavarására felfigyeltek akkor többen is az MSZP-ben, főleg azok után, hogy kiderült, mennyire lojális személyiség. Mesterházy Attila egyik erős emberének számított, de az MSZP számára csúfos eredménnyel zárult EP választások után ő volt az első, aki lemondásra szólította fel Mesterházy Attila akkori pártelnököt. A pártvezetésnek akkor már annyira bökte a szemét Horváth Csaba, hogy komolyan szóba jött, fel sem teszik őt a fővárosi kompenzációs listára. Ettől végül visszaterelődött ez a jóra való embert a helyes útra s azóta se hallottunk tőle semmi érdekeset.

Eddig ők vannak itt nekünk. Jobbnál-jobb és tehetségesebb politikusok, akik keresik az utat hozzánk és közben bármit megígérnek nekünk. Közülük Puzsér Róbertet nem csak a bicskanyitogató stílusa és mondanivalója emeli ki, hanem az ellenzéki főpolgármester jelöltek égtelenül semmitmondó szarakodása és inkompetenciája is. Ha én ellenzék volnék, biztos beállnék mögé, mert az a tuti módszer, ha meg akarunk buktatni valakit.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://voms.blog.hu/api/trackback/id/tr5114381918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.11.20. 06:06:18

Jó hír Puzsér politikai pályafutása. Fideszellenesként nagyobb fegyver a ballibek ellen, mint Orbán. Gyakorlatilag most készül beszántani Bp-et, az utolsó ballib bázist az országban.

Bryan élete 2018.11.20. 12:33:06

Puzsért akkor láttam először - faszom se tudta addig, hogy ilyen állatfajta létezik - amikor egy kamerába beszélgetve több nyomoronccal együtt végigkövethettük életük mocsarát, sorozatban. Címét sem tudom már. Puzsi akkor éppen azon vergődött, hogy mekkora egy szerencsétlen b alek,nincs családja, a nők kiröhögik, egy negyvenéves töketlen lúzer, akinek az anyja diktál.
Nem is tudom azóta mi lett belőle, mert sikeres és népszerű politikus az nem.

colly002 2018.11.20. 14:33:52

Már az is hiba volt, hogy a köztudatba került

Pisti Kecskés 2018.11.20. 15:10:35

@colly002: Nem igy volt am regen...neki koszonheto a Gyurbán vagy Orcsány örökigazság! ;)

Tangooo 2018.12.07. 18:37:45

Az az igazság, hogy ez az iromány is csak gazdagítja a "Ki tudja jobban szarozni a másikat?" nagyszabású versenyt, amit azért nyilvánvaló, hogy Puzsér nyer meg a végén, mert ő még hangerővel is megtoldja a mondandóját.
Ja, hogy a felsoroltak közül (Puzsért is beleértve) senki sem ért ahhoz, amire jelentkezik, az már szinte mellékes körülmény.