Mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra

A Vélemény Olyan, Mint a S...

London elesett és élvezi

2018. október 16. - ATorzAtka

Minap Londonban jártam, ami a mai világunkban nem nagy szó, mégis klaviatúrát ragadtam, hogy megírjak egy két tapasztalatot. Turistaként természetesen csak a látszatból lehet ítélni, a felszínt kapargatni, messzemenő következtetést levonni balgaság, mégis akkora a kontraszt Budapest és London között, hogy érdemes róla egy pár szót ejteni. London „a nagy olvasztótégely” vs „a migráns ellenes” Magyarország. Spoiler: sok-nulla a nyílt a társdalomnak. És egy megjegyzés elöljáróban: ezért a cikkért Soros nem fizetett, nem vagyok CEU-s diák sem tanár, sem EU képviselő, Sargentini nevét pedig a jelentése előtt nem is hallottam. Teljesen önszántamból és első kézből szerzett tapasztalataimat írom le.

 soros.jpg

Szóval pár napot Londonban töltöttem egy barátommal (aki nem mellesleg bevándorlás ellenes) és érdekes tapasztalatokkal gazdagodtam. Eszembe nem jutna ott élni, de ez nem a migránsok miatt van, hanem mert esik, ködös, lehangoló, a kaja szar a sör drága és a lányok rondák (legalábbis az angolok), az emberek, mint a patkányok közlekednek a végeláthatatlan metró alagutakban és sok olyan szabály van, ami az én szempontrendszeremben beletartozik a „ne már” kategóriába. Ugyanakkor ez alatt a pár nap alatt egy olyan világ rajzolódott ki előttem, ami magasan veri az itthonit, ugyanis jól működik. Azoknak, akik többször jártak már ott, vagy ott élnek, ez lehet fel sem tűnik, de a sok itthonról baromságnak tűnő dolog ellenére sokkal jobban működik, mint város. És, most figyelj, tele van migránssal. Hogy ezért, vagy ennek ellenére van így nem tudom, lehet semmi köze nincs ehhez a dolgoknak, mégis tény, London messze veri Budapestet.

Kezdjük az elején. Taxival mentünk ki a reptérre. A magyar főváros szégyenfoltja ez a taxis társdalom. Amikor csak tehetem Limozok, GreenGo-zok, vagy tömegközlekedem, csak ne kelljen beülni az egyre drágább, ugyanakkor romló színvonalú taxikba és ezt nem az autókra vagy annak tisztaságára, hanem a taxisokra értem. A tömegközlekedés ezúttal nem jött szóba időhiány miatt, no meg azért, mert hányok a budapesti buszoktól, kötött pályán meg bajos kijutni. Szóval taxival mentünk ki, ami az oda vissza repjegyünk árának közel felébe került, vissza a reptérről ugyanannyi, szóval vicc, hogy annyiból repülök Londonba oda vissza, mint taxizok ki a reptérre meg vissza. De haladjunk tovább. 

A fapadosokat nem minősítem, hiszem, hogy ha olcsón akar utazni az ember, le kell mondania némi kényelmi funkcióról, szóval nagyjából ez mindegy is. Odaérkezve viszont egy új világ tárul ki az ember előtt. Migirik mindenhol. Az egész reptéren, ha azt mondom 50-50%-ban volt a fehérember vs a bevándorlónak tűnő egyén, akkor sokat mondok. Sőt.  A beléptetést végző útlevélellenőrzésnél is több volt a nem fehér bőrszínű ember, mint az ária. Ennek ellenére az országba jutás pillanatok alatt zajlott. Több gép érkezett egyszerre és ennek a hatalmas embertömegnek a kezelése sem okozott problémát, kb 10 perc alatt végeztünk. Nem úgy, mint hazafelé a magyar beléptetésnél, ahol az egy géppel érkező párszáz ember bejutása is több mint fél órát vett igénybe (csak a sorban állás). És nem volt köztünk egy migiri sem, ahogy a fülkékben is magyarok ültek. Fel is háborodtam, hogy egy (még) EU-s országból EU-s országba érkező EU-s állampolgárnak miért tart ennyi ideig a saját hazájába bejutni. Mivel ez idő alatt két reklámblokkot végighallgathattam a sorban állva (persze túlzás a sor, Angliában szépen rendezetten, itt ömlesztve álltak az emberek), főként a szerződött taxi partnert hirdetve, felmerült bennem, hogy csak ezért akasztják meg a haladást. De előre tekintve rájöttem, hogy nem így van, egyszerűen szervezetlen a dolog.

Miután áthaladtunk az ellenőrzésen jöhetett a poggyászfelvétel. Mondanom sem kell itt is Anglia nyert. Ahogy azt kell, a futószalagon jöttek sorban a bőröndök. Na de nem úgy, mint Ferihegyen. A világon ilyet még nem láttam, pláne nem egy európai országban, hogy a futószalag áll és az embernek kell körbejárnia mellette, hogy megtalálja a bőröndjét. Spórolás lenne? Kínos. belegondoltam, ha külföldi lennék, aki nyaralni jön ide elgondolkodnék, hogy nem kellene e azonnal visszafordulni. És még csak fel sem törték a bőröndöt.

Na de vissza Angliához. Szépen érthetően kitáblázva minden. Aki hülye az is eltalál a vonathoz, ami beviszi a városba és nem csak azért, mert a repteret sem kellett ezért elhagyni. Jegyvásárlás, nyilván egy migránstól. Kedves, segítőkész, elmagyarázza, hogy ha retour jegyet veszünk ráadásul együtt, akkor olcsóbb. Ezután kólavásárlás egy keleteurópai (lengyel) kislánytól (megkérdeztem, ezért tudom). Aztán 45 perc utazás a belvárosba, rendezett körülmények között, ülve, légkondícionált, tiszta vagonban, amit épp az érkezésünk előtt takarított ki egy migráns (legalábbis nem fehér ember, de mostantól ezt így használom), láttam. Tűpontos indulás, tűpontos érkezés.

A pályaudvar elhagyása után némi probléma keletkezett, mert a jegyünket nem tudta értelmezni a kapu. Semmi gond, egy migráns peronőr azonnal odalépett és kinyitotta nekünk a kaput, csupán rápillantott a jegyünkre, köszönt egy hangosat, elnézést kért a kellemetlenségért és már ki is engedett minket. Ezután jött a metrójegy vásárlása. Nyilván itt hülye szabály, hogy ha napi jegyet veszel, az nem 24-órát működik, hanem csak a másnapi első szerelvényig, de ezen túlsiklottunk. Tudtuk amennyit metrózni fogunk ebben a pár napban simán megéri több napit is venni. Így is tettünk. A vásárlás során emberrel nem kellett beszélni, az automaták tették a dolgukat. Működtek. Elfogadták a pénzt, az aprót, a kártyát. Ki volt írva hol lehet kártyával fizetni, hol nem ad vissza a gép. És sehol nem volt felület az aprópénz megdörzsölésére. Jé, így is lehet.

A zónarendszer jól vizsgázott. Fogalmam, nincs hány metróvonal van, de hogy mindenhova elsőre odataláltunk az nagyban köszönhető az értelmezhető jeleknek. Bár baromi nyomasztó az állandó földalatti szűk folyosókon tömegekkel vonulni, mégis valahogy egy fikarsznyi félsz sem volt bennem. HA valahol valamelyik kapunál elakadtunk abban a pillanatban ott termett egy helyi BKV-s migráns, aki segített nekünk. Nem kekeckedett, keménykedett, egyszerűen biztosította, hogy ne akadjon fent a forgalom. Fehér embert metróban dolgozni nem igazán láttam, mégis csodásan működik. 

Ha már metro. Az utazó közönség a színskála minden árnyalatát felvonultatja mindezt egy vagonon belül. Ahogy az elején említettem, egy migránsellenes barátommal voltam, aki eleinte még sokat viccelődött szurkálódott ezzel. Ráhagytam, nem vitatkoztam, aztán ahogy teltek az órák, úgy szokta meg a szeme és a tudata a más bőrszínűek jelenlétét. Mire elindultunk haza már szóba sem került a migráció, vagy hogy kinek milyen a bőrszíne. Lehet ez lenne a kulcs? Csak tapasztalni kellene az embereknek? Egy biztos, tolerancia odafigyelés területén van mit tanulnunk. Például baromi jópofa és egyszerű megoldás, hogy a kismamák a metró logójával ellátott kitűzőt viselnek, hogy mindenki lássa áldott állapotban vannak. Ha ez rajtuk van szó nélkül átadják nekik az emberek a helyüket. Nem tudom ezt venni, vagy kapni lehet, de apró figyelmesség, ami sok kellemetlenségtől megóvja az embert. Javaslom az itthoni BKV figyelmébe.

Megérkeztünk a szállásra, ahol a román migiri recepciós volt végtelenül kedves velünk, majd az étteremben is megtapasztaltuk a román vendégmunkások kedvességét. Angollal a hotelben nem is találkoztunk. És bár ők kevésbé tudtak angolul, mint mi, mindent mosolyogva és úgy kaptunk meg, ahogy rendeltük. Ahol vacsoráztunk, ott olaszok voltak a pincérek, míg a tescoban indiai migirik szolgáltak ki, már ha kellett, mert az önkiszolgáló és élőemberes pénztárak aránya 9:1.

Nyilván, ha Angliában van az ember ki nem hagyhatja a pezsgő éjszakai életet. És persze ilyenkor a turisták által leginkább látogatott helyekre megy, ahogy itthon is a turisták a bulinegyedbe mennek. Nos itt is nyert London. Tekintsünk el attól, hogy a pubok éjfélkor bezárnak (az egyik olyan szabály, amitől falnak mentem) és csak szórakozóhelyeken lehet bulizni mégis sokkal jobb, mint nálunk pl a bulinegyed. Nem találkoztunk kigyúrt verőlegényekkel. A főként migirikből álló biztonsági személyzet mindenhol valóban a biztonságra ügyelt és roppant kedvesek voltak, még akkor is ha harmadszor kellett elmondaniuk, hogy már bezártak. Ekkor értettem meg, hogy az angoloknak miért jó legény/lánybúcsú központ Budapest. Nem csak mert olcsó a pia, hanem mert akkor és annyit isznak amennyit akarnak. Ez az infó csak nekem volt új?

Egyébként a lányok pont olyan ízléstelenek, amilyeneknek a hányásában fetrengő, a picsanadrágból kibuggyanó segget mutató, neten keringő képekről gondoljuk. És részegek. Mocskosul részegek. Nyilván nem mindenki, de az éjfeles pub zárás után gyakoribb látvány volt az öntudatlan angol (és nem migiri) lány, mint Mészáros Lőrinc tendernyerése. 

Képtalálat a következőre: „drunk english women”

És hogy miért jobb még az ottani bulinegyed, mint az itthoni? Mert pl sehol nem volt egy migiri, vagy egy fehér ember, aki lekapart vakolatot akart volna eladni nekünk drogként. A melegek kézen fogva, másságukat felvállalva nyugodtan sétálgattak. De mégis a legszembetűnöbb jelenség a helyi király utcán felvonuló autók hada volt. Itthon a szakadt golfokból lakossági technót bömböltető sutyerákok, kint VajnaTimi féle lambok sorakoztak. Persze ez a mi életünkre semmi befolyással nem volt, csak megjegyeztem. Egyébként simán az utcán parkoló autókat összehasonlítva is szembetűnő a két város közötti különbség, de ez inkább életszínvonal kérdése, meg nyilván nem szabad az egész országra általános következtetést levonni belőle.

Másnap elmentünk várost nézni. Jó drága baszki, de ez erre volt szánva. Akárhova mentünk, mindenhol kedves migiri személyzet. Indiaiak, pakisztániak és még ki tudja milyen nemzetiségű emberek. Angollal jóformán sehol nem találkoztunk (a metró utazóközönségétől eltekintve). Mindenhol a kiszolgáló személyzet legnagyobb része migráns, vagy annak leszármazottja volt. Mégis minden rendben működött. Sőt, nemhogy rendben, hanem nagyon jól működött. Sehol egy szájhúzás egy flegmaság egy otrombaság. Egyszerűen mindenhol azt éreztük, hogy ők vannak értünk (mármint a kiszolgáló személyzet) és nem mi értük. Mondjuk az, hogy dél előtt nem adtak egy pubban sört kiverte a biztit. Ha ebbe belegondolok újfent megértem az angol részeg hordákat a belvárosban. Nálunk ezt is lehet.

A legizgalmasabbat a végére hagytam. Tömegrendezvény. Nos, a NER házi biztonsági személyzete a Valton (annak ellenére, hogy vérprofik) elbújhatna mellettük. És nem a biztonságérzetre értem, hanem a kedvességre. Mindenhol mosolygós vidám, és most kapaszkodj meg, színesbőrű/migráns biztonsági. Nem, nem csak fekák. Úgy kezelték a közel a 90.000 embert, hogy egy hangos szóváltás lökdösődés, de még elégedetlen hang sem volt. A Wembley maga a csoda. Legutóbb itthon voltam hasonló kaliberű eseményen egy válogatott meccsen a megboldogult népstadionban, de az angliai  szervezés, be és kiléptetés fényévekre volt a népstadiontól. Befele gyakorlatilag gond nélkül jutottunk be (nem úgy, mint anno tülekedve, lökdösődve, anyázva a Stefánia útról). Kifele némileg zordabb volt a (Borsodi) szitu, mert a 90.000 ember közel fele egyszerre akart távozni a metróval. Mégis felkészültek a szervezők és flottul ment. Kezelték és terelték a tömeget, meglepő volt számomra, hogy így is lehet. Az meg már csak hab a tortán, hogy percenként indultak a metrók. 

A stadionban bent egy negatívum volt, hogy nem lehet rágyújtani. Sehol. De tényleg sehol. Ki nem engednek, bent meg nem lehet. Netto szopás. Szóval, ha valaki bagózik a meccs második felét annyira nem élvezi. De a benti migiri személyzet ezt is ügyesen, higgadtan kezeli. Pedig el lehet képzelni, hogy a nikotinmegvonástól agresszív részeg angolnál nem lehet veszélyesebb. Apropó részeg. A kiszolgálás gyorsan megy. 90.000 ember, mégsem kell pár percnél többet várni a sörre, nem úgy, mint itthon bármilyen sporteseményen ahol 100 főnél több a néző. És ki lehet találni kik szolgálnak ki. Igen Migránsok. Gyorsan, flottul.

Mindent összevetve. Budapestet szeretem, sőt imádom. Mégis olyan érzés volt egy nyilt társadalmat működés közben közelről szemügyre venni (még ha csak rövid ideig is), mint amikor gyerekként először utaztam mozgólépcsőn. Féltem tőle, azt mondtam minek ez az egész, eddig is elvitt mindenhova a két lábam. Atán ráálltam és láttam, hogy működik. Sőt sokkal jobb, mint gyalogolni...

Londont, a sok migránssal együtt én megszerettem és baszottul irigylem.

A bejegyzés trackback címe:

https://voms.blog.hu/api/trackback/id/tr2014305797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.