Mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra

A Vélemény Olyan, Mint a S...

Magyar-e vagy?

2018. október 04. - ATorzAtka

Mondom, hogy elgurult az a gyógyszer! Mert barátaim a magyar az, akinek az unokája is magyar lesz. Most már ezt is tudjuk. Bár Orbán szeret sokat foglalkozni a magyarság kérdésével és általában egyértelműen fogalmaz, de ez most nem sikerült. Nem tudom mi történhetett. Vagy rosszul kutatta le ezt a mondatot a Fideszes kommunikációs stáb, vagy Viktor mondta el rosszul, vagy egyszerűen csak kimondta, mit sem törődve a jelentésével és a következményeivel, mint annak idején a részeg Horn Gyula, aki ingyenes Malév utazást ígért a nyugdíjasoknak.

junior.jpg

Ez a mondat több kérdést felvet, mint amire választ ad. Tegyük fel az első és legalapabb kérdést. Ki tudja mi lesz a jövőben(persze Viktoron kívül)? Honnan tudjuk, hogy holnap velem nem történik valami, ami miatt nem lehet gyerekem? Vagy mi lesz, ha ne adj isten az elkövetkezendő pár évtizedben a még meg nem született gyerekemmel történik valami? Ki látja ezt előre? Viktor igen? Akkor elé kell járulnunk, hogy ezt megmondja?

Mi van a migráncsokkal? Az a migráncs, aki mondjuk nem illegálisan, de valamikor a távoli jövőben idejön (mondjuk egy német, bár az hülye lenne, inkább legyen egy baráti kínai, vietnámi, vagy orosz) és valamilyen úton módon felveszi a magyar állampolgárságot, és majd születik egy magyar unokája, akkor ő már magyar mielőtt ideérkezne, vagyis most? De ugyanez igaz az illegális migráncsra is. Idejön, valahogy állampolgárságot szerez és lesz egy magyar állampolgár unokája, akkor ő már magyar? Vagyis most igazából magyarokat éheztetünk és verünk a határon? Magyarokat tartunk távol a kerítéssel?

És mi van azokkal, akik mondjuk már magyarok, magyarnak születtek, magyarként élnek, de mondjuk nem lehet gyerekük, valami biológiai oknál fogva? Ők nem magyarok?

Vagy mi van azokkal, akik ugyan itt születtek, éltek, magyarnak vallják magukat, de mondjuk a jobb élet reményében (vagy csak mert a sors úgy hozta) külföldre költöztek? Az ő gyerekük még lehet, hogy magyar, de ha nem jönnek haza, akkor az unokájuk már nem lesz az. Vagyis azok, akik innen elmentek már nem magyarok? Vagy most még eldönthetik, de az a feltétele, hogy kötelezettséget vállaljanak arra, hogy az unokájuk magyar lesz? És mi van, ha nem? És mi van, ha nem lesz unokájuk? Mi van Dárdai palival? Az ő Palkója nem itt akar focizni, Németországot választotta. Valószínű az Pál Palkójának gyereke is Németországot fogja választani. Dárdai Pál mostantól nem magyar?

Mi van a melegekkel, akiknek nem lehet gyerekük? Szülni nem tudnak, örökbe fogadni nem engedik nekik a hatóságok, ők nem magyarok? Mi van azokkal, akik tudatosanazt vállalják, hogy erre a világra nem szülnek gyereket? Mi van azokkal, akiknek így alakult?

De sokkal jobbat kérdezek. Mi lesz most? Sokakat kizárt Viktor a magyarságból. Ha azt nézzük, hogy ki az, aki tuti magyar, akkor csak azok a nyugdíjasok maradnak, akiknek már van unokája. Mindenki más csak „lehet, hogy magyar”.Velük mi lesz? Nem kapnak útlevelet? Nem kapnak adókedvezményt? Nem szavazhatnak?

Egy mondat és ennyi kérdés. Ki fog rá válaszolni?

A bejegyzés trackback címe:

https://voms.blog.hu/api/trackback/id/tr2014282541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arabok balrol 2018.10.05. 13:20:01

@Kánikula: nincs ilyen riport, ezert nem talaldod

Minden ballib bérretteg 2018.10.05. 13:20:26

A mondat tényleg hibás.

A valóság az, hogy: Magyar az, aki annak tartja magát.

Ami egyenértékű az Orbán féle definíció minimális átfogalmazásával:

Magyar az, aki SZERETNÉ hogy az unokái is magyarok maradjanak, és TESZ is érte.

Minden ballib bérretteg 2018.10.05. 13:22:37

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

A nép szabadságszerető.

Hisz a Magyarországot támadó külföldi erőket nem engedte győzni !

Köszönet érte és hála !

Soros és Sargentini seggnyalói meg elmehetnek a búsba, illetve bérretteghetnek kedvükre, pl itt is.

blah 2018.10.05. 13:22:58

@maxval balcán bircaman: ha lenne egy kis vér a pucádban te gyáva szar akkor egy helyszínt ajánlanál, nem pedig árulkodni szaladnál...

Fülig José 2018.10.05. 13:25:32

Magyar az:
-aki feltétel és kérdés nélkül a fideSSre szavaz, és ezt hitelt érdemlően igazolni is tuggya
-aki tóninál vesz megfelelő okmányt megfelelő pínzért
illetve mindenneklőtt:
-akre a vezír rámonnya...
mit nem lehet ezen érteni?!

Minden ballib bérretteg 2018.10.05. 13:25:33

@blah:

Frusztráló mi hogy a munkásőrséget feloszlatták !?
:DDD

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.05. 13:26:29

@blah:

Nem tervezek ballib trollokkal verekedni. A fajtádat ignorálni érdemes, ha meg túlságosan hőzöngök, akkor jön a törvényes ellenlépés hatóságilag. Ettől magatoktól menekültök vissza a szarba, ahonnan kimásztatok. Ugyanis rettegtek, mert nem vagytok gerinces emberek.

blah 2018.10.05. 13:26:54

@Minden ballib bérretteg: mert azóta anyádat csak a cigányok kúrják?

Minden ballib bérretteg 2018.10.05. 13:27:02

@Fülig José:

Az tuti hogy te soha nem voltál magyar.
Aki a külföldi támadásoknak ennyire örül, az az ország bukását szeretné, ezért dolgozik.
Hazaáruló vagy, mint minden Sargentini Soros bérenc.

blah 2018.10.05. 13:27:55

@maxval balcán bircaman: egyszer úgyis kiderítem ki vagy.

blah 2018.10.05. 13:28:46

@maxval balcán bircaman: nagyon szépen beremegett a segged :)

Minden ballib bérretteg 2018.10.05. 13:29:00

@maxval balcán bircaman:

Ismerem a 'blah' félék fajtáját. Kétszer volt edzőterembe, és a Gyurcsnyista nyugdíjasok között ő a legerősebb, ezért azt hiszi mindenkit lenyom.
Így hát blogokon névtelenül anyáz, és szájkaratézik, majd kiveri a saját írására.
Szánalmas alak.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.05. 13:39:01

@blah:

Adatok a honlapon, szóval nem lesz nehéz...

Minden ballib bérretteg 2018.10.05. 13:39:29

Bayer már cikket is írt erről:

magyaridok.hu/velemeny/a-nagy-zuhanas-3522614/
"A harsogás mozgatórugója a friss Medián-felmérés, amelyből az „derül ki”, hogy a Fidesz vesztett félmillió szavazót, a teljes lakosság körében 37 százalékon áll, továbbá az, hogy az „elveszett” félmillió szavazó nem jelent meg az ellenzéknél, hanem a bizonytalanok táborát növelte.
...
a választásra jogosultak száma ma Magyarországon 8 312 264 fő. Ennek 37 százaléka 3 075 537 fő. Vagyis a Medián szerint ekkora ma a Fidesz-tábor, a Závecz ennél 275 ezerrel kisebb tábort mért erre a hónapra.
...
Vizsgáljuk meg az április 8-i választások végeredményét. A Fidesz mindösszesen 2 824 206 voksot kapott április 8-án.

blah 2018.10.05. 13:45:01

@Minden ballib bérretteg: anyád pont ezt mondta rólad. azért látom már nem is mered nekem címezni te kis beszari.

blah 2018.10.05. 13:46:18

@maxval balcán bircaman: neked meg javaslom a feljelentést, akkor kiderül hol bujkálsz.

Minden ballib bérretteg 2018.10.05. 13:48:41

@blah:
Kicsit félek tőled tényleg.
Mint a seggemen a pattanástól.
Nem szép látvány mikor kidurran. Főleg ha blogon teszi, és elereszti ami kijön belőle, mint te teszed.

blah 2018.10.05. 13:51:15

@Minden ballib bérretteg: mégis a redves csicska fajtád remeg.

Etniez 2018.10.05. 14:01:31

Nekem nem Orbán mondja meg, hogy ki vagyok.
Ti is kezeljétek a helyén az öreg focistát.

Balango 2018.10.05. 14:03:33

Aki ezt a mondatot szanaszét magyarázza - amikor tök egyértelmű -, az hülye.

moTmeN 2018.10.05. 14:03:48

@maxval balcán bircaman: pedig a verekedes, a fizikai eroszak is resze az emberi termeszetnek. Ezek szerint te is szembe mesz az emberi termeszettel, vagyis beteg vagy?

gyászhuszár 2018.10.05. 14:30:31

Aki hazaarulo az mennyire magyar? (paks)

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.05. 14:34:09

@blah:

Aki eddig fel akart engem jelenteni, annak ezzel nem akadt gondja.

Megértelek, hogy te még ettől is rettegsz.

Emmett Brown 2018.10.05. 14:35:10

@maxval balcán bircaman: erős állítás ez így az összes papról és apácáról.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.05. 14:36:40

@moTmeN:

Az ember akkor alkalmaz erőszakot, ha ez szükséges. Anoním trollokkal ez felesleges mindenképpen.

ami szabad 2018.10.05. 14:43:13

@nnnnnnnn: Akár igazad is lehetne. Viszont rászolgált, hogy szétcincálják a mondatait, elég sok olyat beszél, ami ártalmasabb mint a pestit, így aztán minden feldobott labdát le is fognak ütni. Egyébként ha csak beszélné a hülyeségét, beültetnénk a szokásos kopaszok klubjába valamelyik királyi televízióba, oszt jó napot. Sajnos azonban, ez nem valami nép egyszerű gyermeke- utcaembere, ez itt Magyarország miniszterelnöke, aki Kiss Tibivel szólva : "szétbaszta az országomat".

Treff Bubi 2018.10.05. 15:08:43

Feleslegesen túlreagáljátok a dolgot. Amikor Orbán kinyilatkoztat, szépen meg kell simogatni a fejét, hogy "jól van öreg, persze, magyarázz csak". Ahogy ő maga jelezte, ne azt figyeljük mit mond, hanem hogy mit csinál. Na az utóbbi az, ami fontos, amiért el kell majd számoltatni. Magyarozzon nyugodtan bárki, amíg nem lop-csal-sikkaszt.

Neo07 2018.10.05. 15:09:12

A szélsőbalos/szélsőlibes agyhalottaknak mondom, hogy nem veszitek észre (vagy nem akarjátok észrevenni, hogy a veszély valós: ha bevándorlók millióit engedjük be Európába, vagy Magyarországba, könnyen előfordulhat, hogy két-három emberöltőnyi idő után a magyarság eltűnik saját hazájában.
Ilyen agyhalott önfeladásra sajnos van példa a történelemben: az írek vesztették el nyelvüket, mert egy szerencsétlen időszakban úgy gondolták, hogy az utódok jobban járnak az angollal, mint a saját anyanyelvükkel... Ilyen helyzet sajnos Mo-n is előfordulhat, ha nagy számban érkeznének bevándorlók, majd azok sokkal magasabb önreprodukciós rátája miatt megtöbbszöröződő létszámuk miatt a velük és (egyéb nációkkal a negyedik birodalomban) történő kommunikáció szükségessége miatt felelőtlen gondolkodású szülők úgy gondolják, nem is kell a magyar nyelv, mert azzal kevesebbre megy az utód, így inkább az angol/arab/német/stb nyelveket forszírozzák majd anyanyelvként... Énnek ékes példája ez a blog is, hogy nem tartja fontosnak az alapvető nyelvtani szabályok betartását...Észrevehetően egyre többen írnak angol-magyar keveréknyelven, egyre rosszabb helyesírással... Sajnos így szoktak kezdődni a rossz dolgok...

Egy felelős államférfinek, miniszterelnöknek ez is a dolga, az ország jövőjére kiható dolgokat is látnia kell, jó pár lépéssel előre, mint egy jó sakkjátékosnak – és beszélnie kell erről, figyelmeztetni.

Igen, ha ami utódaink nem fognak beszélni magyarul, akkor mi sem vagyunk (jó) magyarok. Kicsit sarkos, kicsit túlzó, de ébresztőnek jó.

degeco 2018.10.05. 15:10:01

Az a magyar aki nem g@ci.
Orbán egy g@ci!

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.10.05. 15:15:25

@maxval balcán bircaman: "A liberalizmus egyik célja acsalád intézményének lerombolása."

Ne mondjál már ekkora süket blődségeket, Iván. Bár már a kommentelőtárs @Dr. Gy. Dr. Fűegér: szétszedte a monomániádat, így ehhez hozzátenni nincs mit. Menj ki a levegőre, lazíts egy kicsit, gondolom engedélyezi a KGB/FSZB szófiai kirendeltsége, hogy tartsál néha öt perc pihenőt.

@Fülig José: :-)))) Korrekt, egyenes, világos.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.05. 15:18:07

@zord íjász:

Amerikai cégnál vagyok, még majdnme 2 és fél óra munkaidő van.

Ami meg a témát illeti, komolyan ajánlom Popper könyvét, gtakorlatilag a modern liberalizmus bibliája. Ha nem akarpd, legalább az én rövid ismertetőmet olvasd el róla: bircahang.org/a-liberalizmus-alapjai-ii/

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.10.05. 15:23:05

@blah: Ez egyáltalán nem titok. Ő sem csinál belőle titkot. Vagy annyira profi troll, hogy mindenkit átbaszott a palánkon: ezt mondjuk kétlem, sokkal büszkébb annál, semmint hamis álca mögött bujdokoljon.

De szerintem a tehetetlen dühödet ne úgy éld ki, hogy fenyegeted. Az Iván a blog.hu leggyűlöltebb felhasználója, ez tény, de őt már nem kell bántani: a saját rögeszméinek foglya. A legbrutálisabb fegyház, ami csak létezik, soha nem szabadulhat belőle. Engedd el ezt a történetet, persze ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz.

arabok balrol 2018.10.05. 15:24:27

@Treff Bubi: eddig eleg faszan megy az elszamoltatas

herut 2018.10.05. 15:40:17

Még egyszer: Meg neked is.@herut:

Kánikula 2018.10.05. 16:05:22

@arabok balrol: B@zmeg megdolgoztatsz? Így ismered a főnit csak?
youtu.be/GDZJUIwGogY

"Apám az ajtóban utolért, s hihetetlenül megvert, emlékszem, másnap alig tudtam felkelni, belém is rúgott néhányat rendesen "

"Miközben vert, kiabált, hogy tegyem le a kezem"

Ezt ő mondja nem én találtam ki. Ennyire vagy hiteles..

2018.10.05. 16:18:42

@maxval balcán bircaman: Istennek szentelt élet? Tehát a keleti-keresztények, a reformátusok stb nem szentelik Istennek életüket? Nem hisznek eléggé...
De a lényegen nem változtat: önként vállalta, tehát nem magyar.

2018.10.05. 16:23:19

@maxval balcán bircaman: te, birka, honnan tudod, mit Akart mondani Orbán?
Már ott tartunk, hogy magyarázni kell a szavait, mert ő nem tudja kifejezni magát?

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.05. 16:24:53

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A keleti rítusú katolikusoknál és az ortodoxoknál van világi papság és szerzetesség is külön. A világi pap az emberek közt van, házas. A szerzetes meg elmélkedik.

A latin rítusú katolicizmus viszont a XI. században eltörölte a világi papságot.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.05. 16:25:35

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Megszokott szakmai dolog ez a politikusoknál: nem fogalmaznak egyértelműen.

2018.10.05. 16:25:59

@Neo07: nem tudsz mondani olyan időszakot a történelemben, amikor a magyarok lettek volna túlsúlyban a Kárpát-medencében. Mégis fennmaradt a nyelvünk...a kultúránk viszont nem, mert felvettük a kereszténységet.

Kánikula 2018.10.05. 16:28:01

@Neo07: " az írek vesztették el nyelvüket, mert egy szerencsétlen időszakban úgy gondolták, hogy az utódok jobban járnak az angollal, mint a saját anyanyelvükkel.."

amúgy kurvára jól jártak vele mostanra ez kiderült, tele vannak hitech cégek európai központjával, ami a !nyelvnek!, az elhelyezkedésnek és a jó adórendszernek is köszönhető.

Amúgy bármit lehet mondani az írekről, de azt, hogy a nyelv miatt elvesztették volna a nemzeti identitásukat azt nem.

2018.10.05. 16:28:31

@maxval balcán bircaman: tehát olyanok vezetik a népet Iten útján, akik nem hisznek...

Az már elég szar, amikor azzal védekezel, hogy Orbán szavait azétr kell neked utólag megmagyarázni, mert a politikusok nem fogalmaznak helyesen...

2018.10.05. 16:44:04

@maxval balcán bircaman: te írtad. Istennek szentelt élet. A református pap nem szenteli életét Istennek.

2018.10.05. 16:46:24

@maxval balcán bircaman: nem vagy amerikai cégnél, már kirúgtak.

élhetetlen 2018.10.05. 16:47:34

@maxval balcán bircaman: „Aki nem akar gyereket, azzal valami baj van, ez a lényeg.”. És, az a homoszexuális férfi, aki nemzőképes, és szeretne saját, vér szerinti gyereket, akár egy béranya által kihordva? Mert a régebbi szövegeid szerint az sem normális. Rakj már rendet a fejedben, vagy legalább próbáld meg!

2018.10.05. 16:48:16

@Neo07: senki nem enged be milliókat. Az eu már lepaktált Erdogannal, az olaszok meg Líbiával. Te nem tájékozódsz?

2018.10.05. 16:49:47

@maxval balcán bircaman:?de. teljesen. Hisz te írtad, tehát igaz.

2018.10.05. 16:54:04

@maxval balcán bircaman: tehát béranyaság nem létezik. Amikor a katkó pap kisgyereket molesztál, az viszont nyilván Istennek tetsző, hisz Istennek szenteli életét. Tehát magyar. Mert Orbán igazat mond. Az unokái is magyarok....vagy hogy is van ez?

2018.10.05. 16:54:50

@maxval balcán bircaman: birka, nem dolgozol! A saját honlapodból élsz!

2018.10.05. 16:55:51

@maxval balcán bircaman: nem? Nem igaz, amit írsz? Igazad lehet...

RHalacska 2018.10.05. 16:56:10

@maxval balcán bircaman: Például SOHA nem lehet gyereke mert így született. Birka te egy nagyon ostoba állat vagy

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.05. 16:57:27

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ez a gyerekmolesztálás sztori már szakállás. Ma már azok is unják, akik kitalálták.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.05. 16:58:00

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Jó lenne, de sajnos nem igaz. A honlapom nullaszaldós.

élhetetlen 2018.10.05. 17:05:43

@maxval balcán bircaman: Képzeld el, létezik, csak Magyarországon nem engedélyezett. Vagy úgy gondolod, hogy amiről te nem tudsz, az nem létezik? „Grúziában, Oroszországban, az USA-ban és Ukrajnában a kereskedelmi béranyaság teljesen legális.” index.hu/kulfold/2018/03/21/beranyasag_beranya_ukrajna_olcso_gyerek_vasarlas_iparag_uzlet/

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.05. 17:10:53

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Minden megesik, a pap nem bűntelen ember, de ritkaság,

erkölcsi hulla 2018.10.05. 17:11:04

@maxval balcán bircaman: Te vagy a kedvenc trollom ez egész magyar blogszférában. Le a kalappal.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.05. 17:11:31

@élhetetlen:

Attól, hogy egy nemlétező dolgot engedélyeznek még nem lesz valóság.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.05. 17:13:32

@erkölcsi hulla:

Nem vagyok troll, ill. csak liberális szemszögből.

élhetetlen 2018.10.05. 17:18:00

@Neo07: Hülye-e vagy? Ez csak egy, már régóta elfogadott, ironikus megfogalmazása ennek a kérdésnek, hogy hülye vagy? Egy kicsit tompább, nem olyan éles, mint direktben. Nem helyesírási tévedés.

élhetetlen 2018.10.05. 17:26:00

@maxval balcán bircaman: „Attól, hogy egy nemlétező dolgot engedélyeznek még nem lesz valóság.”. Te tényleg ennyire hülye vagy? Egy ily módon megszületett gyermek az nem valóság, nem létezik, csak egy engedélyezett fikció?

élhetetlen 2018.10.05. 17:55:56

@maxval balcán bircaman: „Aki nem akar gyereket, azzal valami baj van, ez a lényeg.”. Te beszéltél gyerekről. Remélem, addig nem aljasodsz le, hogy egy béranya által megszült gyereket nem tekintesz gyereknek!

Thomas Dantes 2018.10.05. 18:14:59

Nem, Én se vagyok az. Meg senki sem az aki nem a Fideszre szavaz. Amúgy mit csodálkoztok ti idióták? A jobbosok évek óta nyomatják, hogy ki nem az ő pártjukon van, nem magyar hanem hazaáruló.
Milófaszt lepődtök meg?
Nem, nem vagyunk magyarok. Magyar aki aki Orbánra szavaz, ez ilyen rohadt egyszerű. Magyarország=Orbán
Aki szerint nem így van, az nem magyar.

De megmondom azt is, ahol a lakosság nagy része tapsol ennek, és egyetért, hogy aki nem Orbánra szavaz, az nem magyar, én nem is akarok magyar lenni

Ahogy Nyilas Misi se akart a végén debreceni diák lenni. Nyilas Misi j ó gyerek volt, jól tanult, ok nélkül meghurcolják.
Én jó ember vagyok, dolgozok, adózók, nem csalok, nem lopok, szeretem a magyar építészetet, történelmet, művészeket, sportolókat.
Mégis meghurcolnának ha nyilvánosan kifejteném mit gondolok Orbánról.
Kösz, akkor inkább nem vagyok magyar.

Thomas Dantes 2018.10.05. 18:16:55

@Neo07: Igen hogyne persze. ...áh felesleges erőlködni és rámutatni mennyire hülyeséget beszélsz.

élhetetlen 2018.10.05. 18:22:16

@Neo07: Hát igen, de lekéstél egy körrel! Rovásos anyanyelvünket kellett volna megőrizni, hogy igaz magyarok legyünk. Emlékszel arra a polgármesterre, aki ki akarta rakni a település nevét rovásírással, aztán megviccelték, mutattak neki két táblát, és fogalma sem volt, melyik a települése neve? Biztosan igazad van, kihal a magyar, ha átveszi a skype kifejezést, állj neki magyarítani, de a gőzpöfögészeti tovalöködönc sem igazán jött be. Ne már hogy attól legyünk magyarok, hogy nem használunk nemzetközileg ismert szakszavakat, viszont vannak nyilazós „hagyomány őrző” csoportjaink.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.05. 18:30:31

@élhetetlen:

Azt mondtam: béranyaság nem létezik és nem azt, hogy gyerekek nem léteznek, vedd észre.

élhetetlen 2018.10.05. 18:41:25

@maxval balcán bircaman: Ez komoly. Béranyaság nem létezik, de egy béranya által legálisan megszült gyerek, az létezik. Vegyem már észre, hogy csak az nem létezik, aki megszülte. Ha most erre képes leszel azt válaszolni, hogy béranya létezik, csak béranyaság nem… Bár belőled ezt is kinézem, és még el is hiszed, hogy okosat mondtál.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.05. 18:42:50

@élhetetlen:

Így igaz. A megszületett gyerek létezik, a béranyaság nem.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.05. 18:46:28

@nemecsekerno_007: Talán ha a gazdádék változtatnának valamit,akkor hazajönnének te barom!

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.05. 18:48:54

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Már mondtam: az emberi törvény nem mindenható, d eképes a semmit valamivé tenni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.05. 18:54:42

Én nem szeretnék magyar lenni de ez már régóta így van.

élhetetlen 2018.10.05. 19:01:15

@maxval balcán bircaman: Tényleg nem tudom, mi van az agyad helyén. Tehát béranya létezik, mert megszülte a gyereket. Vagy nem létezik, azt a gyereket kivételesen a gólya hozta. Ha mégis létezik béranya, akkor sem létezik béranyaság, mint fogalom. De, ha ezt tagadod, akkor magyarság sincs, mint fogalom, csak van, aki magyar. Tehát magyarság nem létezik, akkor mi a szart véd itt egy csomó ember, élén a főnökkel? Na, ezzel a szöveggel állj ki a hódolóid elé. Na, mára elég belőled.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.05. 19:07:12

@élhetetlen:

Anya szült, nem béranya, vedd észre. Béranya nincs, lberális fantázia.

élhetetlen 2018.10.05. 19:36:12

@maxval balcán bircaman: Azt hiszem, nem tudod, miről beszélsz. „Anya szült, nem béranya”. Az anya az, aki a saját gyerekét szüli meg. Aki pénzért kihordja más gyerekét, és utána semmi köze hozzá, az a béranya. Jogilag sem lesz a gyerek anyja. Szolgáltatást nyújt pénzért, mint a pék, mikor eladásra süt kenyeret. Te gondolhatod, hogy minden kenyér az övé, mert ő sütötte, de ez nem igaz, mert eladásra sütötte. A béranya másnak szülte meg a gyereket, nem magának, genetikai kapcsolata sincs a gyerekkel, és ennek tudatában volt. Beültetnek egy megtermékenyített petesejtet, és ő, mint egy mozgó inkubátor, kihordja, pénzért. Mitől, és kinek lesz ettől az anyja? Igaz, hogy a gyerek lassabban készül el, mint egy kenyér, de a pénzért másnak, az pénzért másnak. És már tényleg elég belőled.

nemecsekerno_007 2018.10.05. 19:46:50

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Mire gondolsz?

- Esetleg akinek a családtagja külföldön dolgozik az ne kapjon nyugdíjat?
- vagy csak annyit amennyit hajlandó hazautalni?

martineden 2018.10.05. 20:17:19

@maxval balcán bircaman: ,,Mert szembemegy az ember természetével.""...akkor szerinted a katolikus papaok is beteg emberek ugye?Az o notlensegi fogadalmuk is termeszetellenes ,nem?Jo,jo tudom,ott vannak mellettuk a ministransok unalomuzonek, de az megsem ugyanaz.

pioneer2016 2018.10.05. 20:57:14

Lehet, hogy én magyarabb vagyok mint a roma Orbán. Megnézném a felmenői származási adatait szívesen.

pina noir 2018.10.05. 21:10:30

Nálam egyszerű a képlet: Magyar az, aki magyarul beszél, ez az anyanyelve, valamint nem szolgál idegen érdekeket a magyarsággal szemben szándékosan. (Ez utóbbit mindenkinek magának kell tudnia)

rudebwoi 2018.10.05. 22:22:14

@maxval balcán bircaman: a kurva anyád aki idefosott, az a beteg

Stenonis 2018.10.05. 22:42:55

@maxval balcán bircaman:
A köztudottan liberális Oroszországban engedélyezett a béranyaság.

Sőt odáig merültek a liberális fertőben az oroszok, hogy pénzért is lehet béranyát fogadni (nem csak altruista felajánlásból). Sőt Putyinék azt is engedélyezték, hogy ha egy férfi felfogad egy béranyát, akkor a születendő gyermekének anyakönyvi kivonatában csak egy szülő, az apa fog szerepelni.

Borzasztó, milyen liberális terror tombol Oroszországban.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.06. 08:00:27

@élhetetlen:

Van egy kis gond, a konkrét esetben nem beültetett petsejtről volt szó, hanem homokos pár gyerekéről, ami még ahhoz se hasonlítható, amit írsz.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.06. 08:04:15

@martineden:

Erre már válaszoltam. Az egyfajta áldozata Isten felé.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.06. 08:38:08

@Stenonis:

Oroszország liberális demokrácia. Igaz, hogy haladnak a liberalizmus meghaladása felé, de ennek még csak az elején vannak. Azaz van ot sok dolog, ami még liberális alapokon áll.

Visceroid 2018.10.06. 08:47:05

"Oroszország liberális demokrácia. Igaz, hogy haladnak a liberalizmus meghaladása felé, "

És már nem először! Ugye elsőként Patyomkinnak sikerült meghaladnia a liberalizmust, hogy utána utódai a mai napig kövessék. Szóval orosz barátaid mindig is jók voltak ebben.

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2018.10.06. 09:27:42

Nem olvastam vvissza a kommenteket, lehet hogy belinkelték már ezt:
youtu.be/3DKLhYlou4k?t=2245
'Ki a magyar?'

szepipiktor 2018.10.06. 10:25:34

Érdekes felvetés, rámutat sok történelmi alapra.
Kik is magyaroznak..?
1) a büdös nácik
2) sérült utdatú megélhetési "hazafiak"
3) osotba 1 bites lakótelepi kommentbrigádok
4) bármely politikai oldal és kollaboránsai, akik ezt aktuálpolitikai célokra használják fel.
.
Aztán ott vannak a magukat mindennél többre tartó selejtek, akik úgy gondolják, joguk van más emberek felett döntéseket hozni, akik azt hiszik, hogy egy sportoló, egy művész, egy tudós az ő tulajdonuk, így meghatározhatják azok életét.
.
Ne áltassuk magunkat, a köznek, a primitív többségnek, a konformista bagázsnak az a magyar, aki az ő érdekeiket kiszolgálja és az nem magyar, aki nem.
A sportrajongóknak Hosszú nem volt magyar - mert amerikai férje volt, most meg magyar, mert válnak... Híres tudósaink amikor kell magyarok, amikor nem, akkor "büdös zsidók"...
Olyanok magyaroznak, akiknek rokanaik mondjuk 56-ban leléptek, most amerikaiak, németek, hollandok, azutrálok - de ők magyarok nekik, a szomszéd külföldre költöző gyerekeik meg nem azok.
A büdös návik nézik be legjobban, hiszen ők fel sem fogják, hogy a magyar az egy állampolgárság csupán, múlt és a többi, de NEM FAJ!
A kikeresztelkedett bayerzsótti magyarozik, de tudjuk a kikerestelkedettek a leghűségesebb seggnyalók...
.
Szóval hogy Dárdai gyereke mi, az az Ő DOLGA!!!! KIZÁRÓLAG az ő dolga és nem internet álcája mögé bújó senkiháziaké.
Jellemző az is, hogy az elszakított területeken élők közül kizárólag az erélyieket imádja a többség, a többit magasról leszarják, nem beszélve az emigránsokról...
Borzalmas látni, hogy például Dárdai családját aszerint köpdösi a seljetes hazai tömeg, hogy a fociválogatunk szempontjából hol akar játszani!!!!! Egy internacionalista területen mi kiközösítünk.
Ugye a Fradistáknál is volt, amikor volt, hogy a "mi négerünk", a többinek meg banánt dobáltak.
Nem az a magyar, aki a világ bármely pontján Magyarországot tartja a hazájának, a magyar anyanyelvét, kultúráját ápolja, adja át a már idegenben született gyerekeinek, hanem az a magyar, aki a magyar válogatottat választja, majd rabszolgaként teljesíti az 1 bites halmaz minden beteges kívánságát.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.06. 10:41:21

@nemecsekerno_007: Ez olyan magyaros megoldás lenne.
De tudod mire gondolok,kicsi trollom!

élhetetlen 2018.10.06. 12:26:28

@maxval balcán bircaman: „Van egy kis gond, a konkrét esetben nem beültetett petsejtről volt szó, hanem homokos pár gyerekéről, ami még ahhoz se hasonlítható, amit írsz.”.
Hát van egy kis gond. Teljesen besült az agyad. Hogyan lehet egy homokos párnak gyereke? Akár mindkét férfinak? A saját spermájával megtermékenyítenek egy donorbankból származó petesejtet, és az beültetik egy nőbe, aki pénzért kihordja, és megszüli. Erről beszéltem eddig is. Mi nem hasonlítható mihez?