Mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra

A Vélemény Olyan, Mint a S...

Iskolagate

Politikus gyerek magániskolában?! Ne már!

2018. szeptember 04. - ATorzAtka

Hiába várod nem szapulni fogom a magánsulikat és a politikusokat. Sőt. Érintettem már ezt a témát egy korábbi cikkben, ahol a képviselők fizetésemelését emlegettem. Álláspontom, hogy ne legyünk álszentek, igenis keressék meg a politikusok azt, ami jár nekik.

Itt van „szerencsétlen” Dr. Szabó Tünde, akiről ma jelent meg, hogy „méregdrága magániskolába járatja a gyerekeit”, ahol elvileg fejenként 2 millió a tandíj egy évre. Teszi mindezt az EMMI államtitkáraként! Ráadásul ő maga posztolta! A cikk úgy ír róla, hogy nem ő az első kereszténydemokrata politikus, aki nem állami intézménybe járatja a gyerekeit, de ő az első, aki posztol róla. És nagyon helyesen teszi!!!

Először is: Politikus. Arról nem találtam adatot, hogy mennyit keres, de az államtitkárok fizuja havi 1 millió körül van. Érdemes egy pillantást vetni az önéletrajzára. Ügyvéd és saját ügyvédi irodája van/volt. Sőt. Olimpikon volt, akit csak Egerszegi Krisztina tudott megverni. 1992-ben ezüstérmes lett az olimpián Egérke mögött, ezért is jár életjáradék. Sajnos 19 évesen vissza kellett vonulnia betegség miatt, így sportolói karrierje félbeszakadt.

2003-ban a Playboynak vetkőzött. Szerintem nem ingyen. Kövezzetek meg, de inkább legyen egy playboy-t megjárt olimpikon jogász államtitkára a sportnak, mint Simicskó. Hasonlítsd össze a két képet. Hát nem kellemesebb látvány?!

63727_playboy_march_2003_23-20037_hungary_123_456lo.jpg

 

 

 

20150910simicsko-istvan-guttler-karoly-allamtitkar.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Több kép (18+).az államtitkár asszonyról itt és itt és itt és itt.

De vissza erre az iskolagate-re, meg a vagyoni helyzetre!

Három gyereke van. Ha mindegyiket ebbe a suliba járatja, akkor az éves szinten 6 millió. Ő meg keres 12 milliót. Oké, értem hogy bruttó, de van egy férje is (aki orvos), meg bónusza is. De nézzük tovább.

2018-as vagyonnyilatkozata alapján, Budapest II/A kerületében egy 177 m2-es ingatlanban lakik. Ezt sem a verebek hordták össze. Van egy Nyíregyházi lakás és egy iroda is a nevén. Ezek is biztos hoznak. De van tartozása is a banknak 24,5M forint. Szóval azt hiszem a vagyoni helyzet tisztázva.

Ami pedig azt illeti, hogy egy politikus, aki keresztény és demokrata, magániskolába járatja a gyerekeit és ezért azt kellene sugallni rossz ember, nagyon rossz út. Az mindig is megvolt, hogy az ügyvédek, orvosok, politikusok jobban élnek az átlagnál. Mi ebben olyan felháborító?! Az, hogy magániskolába járatja a gyerekeit, miért rossz dolog? Mindenki jót akar a gyerekének, ha tehetnéd, te is ezt tennéd. Ő megteheti. Álszent dolog ezért számonkérni őt. (Tudom-tudom a cikk sem ezt teszi, de ezt sugallja). Felejtsük már el, hogy ha nekem szar, legyen mindenkinek az. Mi lenne a megoldás? Szüntessük be a nem állami sulikat? Vagy a nem állami egészségügyi intézményeket? Vagy várjuk el az állampolgároktól, hogy ne járassák oda a gyerekeiket? Dögöljön meg a szomszéd tehene is? Ugyanmár?!

A legjobb állami intézmény sem fog sosem olyan színvonalat nyújtani, mint egy magánsuli. Ezt fogadjuk el és lépjünk tovább. 

Persze most mindenki azzal fog jönni, hogy de ne hivalkodjon vele. Baszki kirakta a facebookra, mint egy büszke anya, nem pedig egészoldalas hirdetésben közölte a lokálban! Adjuk már meg neki ezt. Nyilván kicsit árnyaltabb lenne a helyzet, ha oktatáspolitikus lenne. De nem az. Oké EMMI-nél dolgozik, de nem az oktatásért felel.

Azt hiszem inkább köszönettel tartozunk neki, hogy felvállalja. Sőt, jó lenne, ha beszélne a politikus haverjaival is, hogy mindenki tegye ki, hova jár a gyereke. Egyrészt had fröcsögjön a nép, másrészt meg igenis mutassák meg a politikusok milyen körülmények között élnek és felejtsük el ezt az „álszentkedést”, hogy a politikusok nem lehetnek gazdagok. Sokkal inkább fejtegessük a „miből van”-t, mint a "mennyi van"-t. Pl normális vagyonnyilatkozatokkal és elszámoltathatósággal. Ne azzal, hogy megkövezünk valakit, csak mert jót tesz a gyerekének és azt nem rejti véka alá, hogy megteheti.

A bejegyzés trackback címe:

https://voms.blog.hu/api/trackback/id/tr4314221367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.