Mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra

A Vélemény Olyan, Mint a S...

Vannak melegek a közéletben?

2018. augusztus 25. - ATorzAtka

A minap lebuziztak. A körülmények, annak szempontjából, amiről beszélni akarok, teljesen irrelevánsak. Mégis elgondolkodtató. Elgondolkodtató, hogy a buzi egy szitokszó. Én is használom, általában dühömben, nem pedig a homoszexualitásra. Én viszont úgy kaptam meg, mint homoszexuális. Nem vettem magamra, mert nem vagyok az. Viszont elgondolkodtam. Hány meleget ismerek? Hány emberről tudom, hogy meleg? És hányan vannak a közéletben, akik felvállaltan melegek?

Milyen ország az, ahol a nemzeti 11 történelmi sikert elérve kijut egy nemzetközi tornára, a szurkolótábornak viszont az ünneplés helyett/mellett az a legjobb szórakozása, hogy lebuzizza az ellenfelét? Teszi ezt úgy, hogy az a valaki egyébként a világ egyik legjobb focistája. Ott voltam, szégyelltem magam. Mégsem csodálkoztam, én is Magyarországon élek. De azon meglepődtem, hogy nem csak a „B-közép” harsogta, hanem szemmel láthatóan jól szituált apukák is, karjukon kicsi gyerekeikkel.

Ez a gondolat és „élmény” jutott eszembe, miközben engem szapultak. Nem a 3-3 a későbbi tornagyőztes ellen, hanem hogy szégyenkeznem kellett a honfitársaim miatt.

Visszatért ez a szégyenérzet és a „feltépett seb” hatására elkezdtem átgondolni, hogy mégis az én életemben jelen vannak-e a melegek. És igen. Ha elmész a belvárosba és nyitva tartod a szemed, észreveheted, hogy nem is annyira ritka jelenség ez. És nem azokra gondolok, akik szeretik ezt reklámozni. Nem. Hanem teljesen átlagos kinézetű, azonos nemű párokra (férfiakra – nőkre egyaránt), akik „úgy” néznek egymásra. Akik néha-néha, ha azt hiszik nem látják őket, egy érintést, egy csókot megengednek maguknak. Borzasztó lehet így élniük.

Aztán eszembe jutott, hogy baszki a kollégáim között is több meleg van. Annyira természetesek ők az életemben, hogy kollégaként és nem meleg kollégaként gondolok rájuk. Nem napi beszédtéma a szexuális orientáció közöttünk, ezért sokszor el is feledkezem róla, de néha ők azért elég jól elviccelődnek ezzel. Szeretek velük röhögni a sztoriaikon, a látásmódjukon, a kifejezési módjukon és kövezettek meg, de még arra is kíváncsi vagyok, mit gondolnak egy-egy ruhadarabomról. Jó a stílusérzékük na.

Tőlük hallok „pletykákat” közéleti szereplőkről, akik melegek, de nem vállalják fel. Ilyenkor mindig azon gondolkodom, ahogy most is, hogy miért? Mármint miért nem vállalják fel?

Várják, hogy elfogadóbb legyen velük szemben a társadalom? De hogy várhatják, hogy valami megváltozzon, ha ők nem tesznek érte? Hogy várhatják, hogy elfogadják őket olyannak amilyenek, ha nem állnak ki és mondják ki, hogy én ilyen vagyok? Mire várnak? Hogy majd magától ráébred a magyar nemzet, hogy a homofóbia hiba volt? És mielőtt a melegek nekem esnek, ez nem áldozathibáztatás. Ha végig olvasod rájössz.

Csak beleképzelni tudom magam a helyzetükbe és elhiszem, hogy baromira nem könnyű. Sok közszereplőről ránézésre látszik/tudják, vagyis inkább gondolják az emberek, hogy meleg. Őket talán már „a köz” elfogadta olyannak amilyenek és inkább nem is feszegetik velük kapcsolatban ezt a dolgot. Talán azért, mert akkor be kellene látnia „a köz”-nek, hogy homoszexuálisan is lehet valaki jó ember és értékteremtő.

Egyszerűbb minden meleget egy kalap alá venni. Aki, meg a kalap alatt van, de szeretjük és elismerjük, ott nem kell feszegetni a kérdést, nem kell reklámozni, hallgatni kell róla.

Érdemes elgondolkodni ezen, és nem csak a pride idején vitatkozni róla. (A pride is egyébként hatalmas utat járt be, pár progresszív cégnek/embernek köszönhetően. Egy provokatív, a szexualitást központba helyező felvonulásból, a másság elfogadását hirdető társadalmi eseménnyé vált. Legalábbis számomra.)

Nem csak évente egyszer kell elővenni ezt a témát, hanem napi szinten kell tartani. Emlékszünk, amikor Vona Gábort azzal támadták, hogy meleg? Tök mindegy, hogy igaz-e vagy sem. Az viszont nem, hogy a 21. szd-ban egy politikust, vagy bármilyen közéleti szereplőt ezzel a kijelentéssel lehessen támadni. Már maga a szó is: „támadni”. Vagy a másik: „vádolni”. Mindkettő felháborító.

Aztán Vona Gábor azt nyilatkozta (a választások után talán, de ebben nem vagyok biztos), hogy kaphatott volna bizonyítékokat kormánypárti meleg képviselőkről, de nem élt a lehetőséggel. Igaz, vagy nem, tök mindegy. De arról beszélgetni 2018-ban Európában, hogy egy politikus vagy bármilyen más közéleti szereplő karrierjét derékba töri, ha kiderül róla, hogy meleg, szerintem szomorú.

Mert miről van szó? Arról, hogy az emberek (vagyis inkább egy hangosabb részük) azt gondolják a melegekről, hogy olyanok, mint Brüno.

Képtalálat a következőre: „brüno”

Közben pedig Európa európaibb oldalán, melegek is lehetnek miniszterelnökök pl. Luxemburgban (Xavier Bettel), vagy Írországban (Leo Valadkar). A spanyol kormányban meg 11 női miniszter mellett hat férfi foglal helyet, akik közül ketten is nyíltan melegek.

De nem csak ennyire „távoli országokban” lehetséges ez. A szomszédos Szerbiában (amely országról bevallom sok tudásom nincs, csak benyomásaim, hogy rettenetesen nacionalisták és homofóbok) is lehet meleg a miniszterelnök (Ana Brnabic). 

Szóval az én életemben jelen vannak a melegek. A közvetlen környezetemben, az utcán. Hollywoodi sztárok, külföldi politikusok stb. Na de a hazai politika! A 199 fős parlamentben, ahol nők is csak elvétve fordulnak meg, nincs meleg képviselő? Életszerű ez? Vagy a közélet egyéb területein, tanárok, kutatók, írok, üzletemberek? Életszerű, hogy két kezemen meg tudom számolni a felvállaltan meleg véleményformálókat?

Értem én, hogy nehéz. És tudom, hogy lehetetlent kérek, de nem gondolja senki rajtam kívül, hogy itt van az idő kiállni és felvállalni, ha valaki más? Én azt vallom, hogy a magánélethez semmi köze az államnak, de ha karrierek dőlnek össze, ha politikusokat lehet azzal zsarolni, hogy nyilvánosságra hozzák, hogy homoszexuális, akkor valami nincs a helyén.

A bejegyzés trackback címe:

https://voms.blog.hu/api/trackback/id/tr2714200575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jog-ász 2018.08.26. 11:29:13

ha mindenki leszarná a témát akkor nem lenne az..de ameddig van 20 idióta gyűlölködő troll azok etetik valójában a meleg propagandát, ez így helyes is, hajrá

Világít a torony 2018.08.26. 11:37:30

@MACISAJT1: Mekkorát kampóztál ember..:)

Világít a torony 2018.08.26. 11:51:27

@ogli dzsí: "Ez a valóság, nem tudod ki buzi, de ha valaki nagyon nem normális egy multinál az jó eséllyel buzi /pedofil, nekrofil/ is. S aki ezt a nyomorékságot bárilyen formában elfogadja, reklámozza azt büntetlenül le lehet lőni egy tisztességes társadalomban."
Te egy nagyon frusztrált egyén lehetsz, tele gyűlölettel. A tisztességes társadalmakban nem lövöldözik le egymást az emberek, csak mert nem tetszik amit tesz, ahogy kinéz, stb. Téged valósággal sokkol, hogy az a homoszexualitását nem mutogató ember sokkal sikeresebb nálad. Nekem úgy tűnik, te vagy a legnagyobb mentális nyomorék mind között.

Ekrü 2018.08.26. 11:53:23

" Annyira természetesek ők az életemben, hogy kollégaként és nem meleg kollégaként gondolok rájuk."-És ez nem így van rendjén, nem ez lenne a cél?Egy munkahelyen miért kéne ,hogy beszédtéma legyen bármelyik munkatárs szexuális irányultsága ?
@Visceroid: "Ja, ha balodali akkor nem érdekel, ha jobboldali (Fideszes), akkor meg nem vesszük észre..:) "-Miért kéne érdekeljen akár jobb vagy akár baloldali?Egy emberben tényleg a szexuális irányultsága a legfontosabb szerinted?

Attilajukkaja 2018.08.26. 12:09:50

"nem gondolja senki rajtam kívül, hogy itt van az idő kiállni és felvállalni, ha valaki más?"
Mindannyian mások vagyunk. Ha a kormány nem a megfélemlítésbe és az ellenségkeresésbe fektetne ennyit pénzt és energiát, akkor kénytelen lenne szembenézni az országunkat sújtó VALÓDI problémákkal. Azokra pedig se ötlete, se szakembere sincs. A szakembereket a NER elüldözi, ....sajnos.
Marad a buzizás. :o(

Attilajukkaja 2018.08.26. 12:43:30

@maxval balcán bircaman:
"Nyíltan pedofil nincs?"
Mégis hogy jutott eszedbe ilyet kérdezni???? Miért nem a gyilkosokra vagy a rablókra kérdeztél rá?
Ebből csak néhány dologra tudok asszociálni:
(1) számodra a pedofília is egy elfogadott keresztény viselkedési forma,
(2) ha valaki nyíltan pedofil, akkor az rendben van,
(3) annyira félsz a homoszexuálistól, .. hogy az már kezd gyanússá válni. Szerintem itt lenne az ideje, hogy szembenézz a saját szexualitásod problémáival.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.26. 12:48:25

@Attilajukkaja:

Rettegek, hogy fasizmus van, s el vannak nyomva a szexuális kisebbségek, ennyi az egész.

MACISAJT1 2018.08.26. 13:01:10

@Világít a torony:

A hely szelleme hozta a példát( genius loci, ugye)

De errefelé (is) annyira tolják agresszíven a képembe heti/havi rendszerességgel pl. steiner kristófot, vagy überall alföldi róbertet, herczeget és a többieket..
hogy óhatatlanul előjönnek az átfedések.
Aztán néha túltolják, a ballibsi erkölcs lett a végzete a néhai Antenna Hungária vezérnek, Korda Istvánnak valamint Király Tamás divattervezőnek...oszt elölről.

Attilajukkaja 2018.08.26. 13:08:57

@maxval balcán bircaman:
"Rettegek, hogy fasizmus van, s el vannak nyomva a szexuális kisebbségek"
:o))))
Vicces vagy. Te nem rettegsz mindettől, hanem mindent megteszel, hogy végre a mi országunkban ez a szemlélet uralkodjon.
Csak tudnám, mi a jó neked ebben .....

Attilajukkaja 2018.08.26. 13:13:32

@MACISAJT1:
"annyira tolják agresszíven a képembe heti/havi rendszerességgel pl. steiner kristófot, vagy überall alföldi róbertet, herczeget és a többieket"
Kíváncsi lennék arra, hogy ezen a héten mennyire tolták a képedbe Steiner Kristófot vagy Alföldi Róbertet.
Néhány link is megtetszi. Előre is köszi!

MACISAJT1 2018.08.26. 13:39:09

@Attilajukkaja: "Kíváncsi lennék arra, hogy ezen a héten mennyire tolták a képedbe Steiner Kristófot vagy Alföldi Róbertet.
Néhány link is megtetszi. Előre is köszi! "

Link?:P
Kattints az index. aktuális címoldalára és láss-alföldis- napi csodát..:P

Muhaha

ami szabad 2018.08.26. 13:39:43

A magam részéről pont letojom a szexuális irányultságát mindenkinek, egy kicsit sem zavar, ha abba a 8% -ba tartozik, aki nem hetero. Elfogadom, ha felvállalja önmagát, és tisztességesebbnek is tartom mint a sunnyogást, ami azonban messze nem véletlen, hiszen még a 630-as évekbe is sittre lehetett küldeni valakit ha kiderült más az orientáció mint a "normális" , a világ nagy részén, nem beszélve az akár égetésig fajuló középkori végkimenetről! Azt azonban zavarónak gondolom, hogy a többségi társadalommal való elfogadtatást túltolt marketinggel kezeljük, hogy lényegében film/ könyv mit sem ér, ha legalább egy -egy unorthodox párocska nincs benne, immáron kizárólag pozitív felütéssel! Mert ha az emberi sokféleségről beszélünk, akkor ugyanannyi rossz, bűnözős miegymás van közöttük is arányaikban, mint az emberek többségénél, szín/ nem/ rassz/ világnézet / és szexuális irányultságtól függetlenül! Ha azt az alapvetést elfogadjuk ugyanis, hogy nem teszünk különbséget ember és ember között, akkor ezt bizony pozitív diszkriminációval sem célszerű aláásni, hisz ugyanolyan disszonáns, így visszaüt, mint a negatív sztereotípiák!Szóval éppen az lenne a MEGOLDÁS ha ez valóban magánügy lehetne, amihez az kell, hogy ne legyen folyton kirakatban, mégpedig csillogó- villogó, így hamis kirakatban a kérdés! El tudom képzelni persze, hogy vallási alapon így is sokan tartják visszatetszőnek, vagy látens melegek, esetleg gyerekkorban molesztáltak habzó szájjal buziznak tovább, de a többség tulajdonképpen józan ésszel képes elfogadni, hogy a nem heterók az emberiség kezdete óta, nagyjából azonos arányban mindig is velünk éltek!

Attilajukkaja 2018.08.26. 13:48:55

@MACISAJT1:
"Kattints az index. aktuális címoldalára és láss-alföldis- napi csodát..:P"
Vagyis nem tudsz felmutatni semmilyen linket.
Értem!

Szilárd vélemény 2018.08.26. 13:57:38

Egyetértek a cikkíróval, hogy ennek magánügynek kellene lennie és nem kellene senkit megbélyegezni emiatt. Felesleges címkézés. Ugyan miért ne lehetne valaki jó a szakmájában, mert meleg? Egyébként meg annyi primitív állat van amúgy is itt is a blogon is, hogy felesleges ezeknek lökést és támogatást adni. Nézd meg a meleg a bableves hozzászólásokat. Hát biztos nem az értelmiségi körökből kerülnek ki az ilyen emberek. :D Szerintem meg pont, hogy a jobboldal az amelyik folyamatosan valami ellen harcol és viaskodik és állandóan fenntartja a harcot valaki ellen. Ez mondjuk régi politikai módszer és jó arra, hogy valaki sokáig hatalomban maradjon.

Attilajukkaja 2018.08.26. 14:00:13

@ami szabad:
"zavarónak gondolom, hogy a többségi társadalommal való elfogadtatást túltolt marketinggel kezeljük, hogy lényegében film/ könyv mit sem ér, ha legalább egy -egy unorthodox párocska nincs benne"
Mire gondolsz? Tudnál felhozni erre egy-két példát?

" ugyanannyi rossz, bűnözős miegymás van közöttük is arányaikban, mint az emberek többségénél, szín/ nem/ rassz/ világnézet / és szexuális irányultságtól függetlenül"
Ez így van! Illetve a bűnözést nem annyira az ember bőrének színe határozza meg, mint a környezete. De a szexuális orientáltsága biztosan nem.

" az lenne a MEGOLDÁS ha ez valóban magánügy lehetne"
Igaz. Ugyanezt gondolom a vallási hovatartozásról és a nacionalizmusról is. Azt sem kellene úton-útfélen az arcomba tolniuk a hívőknek. Ha ez megvalósul, akkor majd én sem támogatom többé a Pride-ot.

balázs73 2018.08.26. 14:15:48

Volt korábban egy magyar pénzügyminiszter, aki a szemtengelyferdülése miatt kapta a nem éppen hízelgő beceneveket. Van egy miniszterelnökünk, aki a testmagassága, pocakja, és vélt származása alapján kapja a primitív jelzőket. Nem a munkájának a végeredménye alapján kellett volna kizárólag bírálni, vagy éppen elismerni? Melyik portál boszorkánykonyhájában született a hívő embereket gúnyoló "valláskárosult" jelző? Melyik portál szerint tanulatlanok, és primitívek a vidéki szavazók?

Miért akar a poszt írója embereket számontartani szexuális orientációjuk alapján? Miért fontos ez?!
Miért kell titkolnia az epilepsziáját, cukorbetegségét, asztmáját, ételallergiáját, gyógyszerallergiáját a politikusnak? Miért kell isiásznak hazudni az alkoholizmusát a politikusnak? Miért hord egy politikus inkább kontaktlencsét, mint szemüveget? Hol vannak a parlamentből a kerekesszékes, a síket, a vak képviselők? Egy 199 tagú parlamentben egyetlen mankóval járó, vagy egy szemmel látó képviselő sincsen? Ez életszerű? Hol van az a lobbierő, az elfogadás követelése ami a homoszexualitás esetén már megvan? Ez így egysíkúan nem a magukat humanistáknak beállító emberek kettős mércéje?

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.26. 14:49:46

@Attilajukkaja:

A természetes jó híve vagy ok.

Nem szeretnék lyan országot, ahol per verzek, pedofilek, homokosok, más szemét jól érzi magát.

Attilajukkaja 2018.08.26. 14:55:21

@balázs73:
"Nem a munkájának a végeredménye alapján kellett volna kizárólag bírálni, vagy éppen elismerni? "
Az is a tevékenységének egy bírálata, ha valakit a külseje alapján becsmérlik. Dicsérni nem szokták. Szerintem ez még sokkal finomabb vélemény nyilvánítás, mintha direktben legecizik. Nem gondolod?

"Miért akar a poszt írója embereket számontartani szexuális orientációjuk alapján? Miért fontos ez?!"
Szerintem rossz helyen kopogtatsz. Ezt kérdezd meg Bayer Zsolttól vagy Németh Szilárdtól!

"Hol van az a lobbierő, az elfogadás követelése ami a homoszexualitás esetén már megvan?
Meg lenne, megvan az, csak senki nem figyel oda rájuk. Ki figyelt oda a fogyatékkal élő gyermekeiket nevelő szülők tüntetésére? Ki figyelt oda a kerekesszékkel közlekedők , a rokkant nyugdíjasok tiltakozásaira? Ki figyelt oda a vak komondor gazdák elleni felháborodásra? Ki figyelt oda a pedagógusokra, a kutatókra, az ápolónőkre vagy a mentősök nyilvános felháborodására?
Te biztosan NEM! Nem is tudsz róla! Csak fel vagy háborodva valamin, amivel téged ugyan senki nem bántott, de azért jólesik kicsit kekeckedni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.08.26. 15:05:39

@Helga Beauty Salon: Köszi az engedélyed, de nem járok oda! Látom nyitott kapcsolatban éltek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.08.26. 15:10:08

@maxval balcán bircaman: Én meg olyan országot nem szeretnék ahol pénzért orosz propagandát terjesztő hazaárulók - birca - jól éreznék magukat.

Scott Tenorman Must Die 2018.08.26. 15:18:23

@Visceroid: egyik sem érdekel, kurvára nem tartozik senkire.

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: na mivan fogvédő úr, h tellik a hétvége?

BiG74 Bodri 2018.08.26. 15:26:58

@ogli dzsí:
Nem értelekek, itt is dolgozik mellettem meleg srác. Nem is tudnám róla, ha egy homofób el nem kezdi basztatni, persze a háta mögött. Ráadásul a srác jó szakember és munkaerő, érték!
Volt több olyan munkaismeretségem, ahol csak később, már a munka lezárultával tudtam meg, hogy az illető a saját nemêt kedveli. Egy sem volt nyomorék. De biztos van olyan is, mely meleg is, meg emberileg, szakmailag szarkupac, miért ne? Viszont ez az általánosítás kissé gyanús.

ogli dzsí 2018.08.26. 15:36:41

@Világít a torony: Sikeresebb? Ha így lenne sem irigykednék rá, hisz totál korcs az ember, mármint mind a 2. Ezt még jóval azelőtt megállapítottam mielőtt tudtam volna hogy buzik.

Attilajukkaja 2018.08.26. 15:39:31

@maxval balcán bircaman:
"A természetes jó híve vagy ok."
Imádom az ilyen semmitmondó beszólásaidat! :o))))))

"Nem szeretnék lyan országot, ahol per verzek, pedofilek, homokosok, más szemét jól érzi magát."
Miért gondolod, hogy egy homoszexuális perverzebb vagy nagyobb szemét egy Orbán Viktornál? Amúgy meg mi közöd hozzá, hogy a mi országunkban kik élnek?

Látens Inszinuáció 2018.08.26. 15:45:29

@Szilárd vélemény:

"Egyébként meg annyi primitív állat van amúgy is itt is a blogon is, hogy felesleges ezeknek lökést és támogatást adni. Nézd meg a meleg a bableves hozzászólásokat."

Nem értem a kirohanásodat.
A buzi, az buzi. A szónak egyetlen jelentése van.
Míg a kisajátított meleg szónak több értelmezése is van.

1. Kellett volna valamilyen másik szót választani, aminek szintén egyetlen jelentése van.
2. Attól, mert nem tetszik a meleg szó, és inkább a buzit használom, még lehetek "értelmiségi!"
3. Inkább Téged minősít a véleményed.

6.Lenin 2018.08.26. 17:08:30

A szexuális irányultság, magánügy.
A kormány ügye meg a többség jólétét, a nemzet túlélését biztosítani.
A kisebbségbe beletartoznak a homoxeszuálisok, vesztes pártok hívei, különböző vallásokhoz tartozók.
Egy közösségben mindig a többség érdekei az elsődlegesek.
Szerintem.

6.Lenin 2018.08.26. 17:14:11

@6.Lenin:

Bocs javítom:

"A kormány ügye meg a többség jólétét, a nemzet túlélését biztosítani."

A kormány ügye meg a közösség minden polgárának a jólétét, és a nemzet túlélését biztosítani.

nick papagiorgo 2018.08.26. 17:24:25

Két dolog:

1. a magyar köznyelvben a "buzi" nem feltétlenül meleget jelent, hanem egyszerű szitokszó, mint pl. a hülye (gyakran együtt is jár pl. "hülye buzi"). A lényeg a lenézés, a"buzi" a mai köznyelvben tulajdonképp "terméketlen ember", semmire se jó stb. A társadalom jó része nem is tudja, csak használja.

2. azzal általában nem lehet senkit sem sakkban tartani, hogy "nyilvánosságra hozzuk, hogy meleg", főleg, ha ezt korábban sem titkolta. Azzal lehet sakkban tartani, ha valaki ezt foggal-körömmel tagadja (valamiért), aztán olyan fotók, videók stb. kerülnek nyilvánosságra, ami az ellenkezőjét bizonyítja. Itt nem is arról van szó, hogy meleg, hanem inkább arról, hogy hazudott. Ez a nagyobb "ciki".

Attilajukkaja 2018.08.26. 18:07:04

@nick papagiorgo:
"A lényeg a lenézés, a"buzi" a mai köznyelvben tulajdonképp "terméketlen ember", semmire se jó"
Igaz. A lényeg a megalázás. Pedig sok homoszexuálisnak igenis van gyereke. Egy olyan országban, ahol több gyereket akar Orbán, ezt nem kellene ennyire lekezelni.

"Azzal lehet sakkban tartani, ha valaki ezt foggal-körömmel tagadja (valamiért), aztán olyan fotók, videók stb. kerülnek nyilvánosságra, ami az ellenkezőjét bizonyítja."
Igaz! De aki foggal-körömmel tagadja a homoszexualitását, annak mindig jó oka van rá. Sajnos. Ez a legnagyobb ciki!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2018.08.26. 18:24:52

@czerka:
Te ilyen távolbalátó parafenomén vagy, hogy a homlokodra ütsz, - ha már a te seggedre nem akar senki pacsizni, mert gondolom ramaty vagy - és megmondod, hogy hol van a legtöbb homokos?

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org/ 2018.08.26. 19:25:18

@Attilajukkaja:

A jóság neked semmitmondó dolog? Hát, nem lennék a helyedben...

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org/ 2018.08.26. 19:26:03

@Attilajukkaja:

Magyar állampolgár vagyok, miért ne lenne közöm ami a közösségemben zajlik, melynek magam is tagja vagyok?

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org/ 2018.08.26. 19:27:03

@Attilajukkaja:

Semmi gond, ha valaki homokos vagy pedofil, ha ezeket a preferenciáit magábna tartja, azaz azokat nem propagálja. Ebben az esetben ez csak az ő magánjellegű problémája.

0rdas 2018.08.26. 21:39:41

@Le a spammerekkel: Kik azok a bulgárok? Nincsen ilyen nép.

anyadmajma 2018.08.26. 21:55:32

@balcán maxval bircaman: te csak a bértrolloknak vagy tagja, te hazaáruló bolsevik geci.
Meg az útszéli kurváknak akarsz a tagja lenni, akik a román kamionosokat szopják le. De nem leszel, mert amíg ők ezért pénzt kapnak, te ezért fizetsz.

Látens Inszinuáció 2018.08.26. 22:01:02

@Scott Tenorman Must Die:

Köszönöm kérdésed, nem túl jól.
Megértésre találtatott néhány jóakaró imája, mert ismét kiújult a daganatom.
Egy 4 millimétereset talált a gasztroenterológus.
A jövőhéten megyek konzíliumra, hogy laparoszkópia, vagy kemoterápia.

De ne örüljenek a fityiszesek.
Nem adom fel amíg mozgok, tovább harcolok.

balázs73 2018.08.26. 22:03:11

"Az is a tevékenységének egy bírálata, ha valakit a külseje alapján becsmérlik. Dicsérni nem szokták."

Az emberi külső tulajdonságok alpári karikírozása, nem intelligens bírálata az érintett munkájának.

"Szerintem rossz helyen kopogtatsz. Ezt kérdezd meg Bayer Zsolttól vagy Németh Szilárdtól!"

A poszt írójától kérdeztem, miért akar szexuális orientáció alapján számontartani közéleti személyeket?
Ez így terelés, és nem válasz.

"Meg lenne, megvan az, csak senki nem figyel oda rájuk. Ki figyelt oda a fogyatékkal élő gyermekeiket nevelő szülők tüntetésére? Ki figyelt oda a kerekesszékkel közlekedők , a rokkant nyugdíjasok tiltakozásaira? Ki figyelt oda a vak komondor gazdák elleni felháborodásra? Ki figyelt oda a pedagógusokra, a kutatókra, az ápolónőkre vagy a mentősök nyilvános felháborodására?"

Például az Index portál, az RTL klub híradója. Nézem, látom, tudomásul veszem. Szerencsére vannak EU előírások, amik megjelentek és így például újonnan már csak AP autóbuszok, és villamosok helyezhetők üzembe, a felújított állomásokon SK+55 peron létesíthető vakvezető sávok bemarásával. Az új középületek is a segítséggel élők igényei szerint épülhetnek rámpával, lifttel. A pedagógusok, mentők, rendőrök, tűzoltók, ápolónők, orvosok egy része fel van háborodva most, ahogy fel voltak 10-20-30-40 éve is, csak korábban a szólásszabadság beszorult a magánszférába, vagy felület nem volt hozzá mint ma. A kérdésem nem a felháborodásról, hanem a homoszexuálistól eltérő, más társadalmi csoportok gyenge közéleti érdekképviseleti lobbierejét hiányolta. Vagy van egy világkép, ahol vannak a fontos, és a lényegtelen kisebbségek politikai ambíciók által felhasználva? A cél szentesíti az eszközt?!

"Te biztosan NEM! Nem is tudsz róla! Csak fel vagy háborodva valamin, amivel téged ugyan senki nem bántott, de azért jólesik kicsit kekeckedni."

Ez az Ön magánvéleménye? Nem kellene átgondolnia?

apro_marosan_petergabor 2018.08.27. 07:47:53

Kissé uncsi a téma, de:
A "meleg" szó egészen másra készült, pozitív tartalommal többnyire: ... kézfogás, fogadtatás, étel, lakás, barátság stb.
Ezt a szót a libero "PC" gyártók egyszerüen lenyúlták, kb. ugyan úgy, mint a likvidálás a gestápó vagy a KGB, nem ölünk, hanem likvidálunk, ugye így mindjárt más...
Van erre szó, homszexuális, (tárgszerű) elég régen, köznyelven, homokos, búza, homár, buzi, buzeráns stb. Pont helyén kezeli a dolgot, még abból az időből, mikor nem csináltak belőle divatot, érdemet. AZ idő változik, az elmebetegeket ma is zárt osztályra teszik, h védjék a társadalmat, a homoszexuálisakat nem - ez rendben is van, nem is büntetik, de nem s próbáljk gyógyítani, pedig jelentős részüket lehetne... csak akarni kellene, mert a többségük nem így született, hanem ebbe az irányba sodródott, mert így egyszerűbb neki (legalább is azt hiszi).

Helga Beauty Salon 2018.08.27. 07:58:24

@apro_marosan_petergabor: A "meleg" szó egészen másra készült, pozitív tartalommal többnyire: ... kézfogás, fogadtatás, étel, lakás, barátság stb.
Ezt a szót a libero "PC" gyártók egyszerüen lenyúlták,

A langyit régen is használták a buzikra, de igazad van mert tényleg unalmas a téma.

Attilajukkaja 2018.08.27. 09:04:42

@balcán maxval bircaman:
"A jóság neked semmitmondó dolog? Hát, nem lennék a helyedben..."
Azt írtad hogy "A természetes jó híve vagy ok." Erre mondtam, hogy ez eléggé semmitmondó, mert MINDENKI a természetes jó híve. Ki az a hülye, aki azt írná magáról, hogy a természetes rossz híve? Ez a kijelentésed így abszolút semmitmondó, amíg meg nem határozod, hogy számodra miért természetes jó például egyes emberek folytonos vegzálása, az álkeresztények védelmezése, a szabad gondolkodás, a liberalizmus gyűlölete, stb.
A helyemre meg nem is pályázhatnál, ha akarnál sem!

"Magyar állampolgár vagyok, miért ne lenne közöm ami a közösségemben zajlik, melynek magam is tagja vagyok?"
Mert nem vagy a tagja. Mások kárára terjeszteni káros propagandát nem szép dolog.

"Semmi gond, ha valaki homokos vagy pedofil, ha ezeket a preferenciáit magábna tartja, azaz azokat nem propagálja."
Szóval számodra kiskorú gyermekek szexuális bántalmazása is a természetes jó kategóriába esik, csak ne derüljön ki? Gratulálok! Amúgy nem először olvasom nálad, hogy támogatod a pedofíliát.
A hetero- vagy a homoszexualitást pedig nem szokták preferálni, az egy adottság, nem választás kérdése. Még a börtönökben sem azért alakítanak ki ilyen vagy olyan kapcsolatokat, mert a rabok azt preferálnák, hanem szükségből vagy erőszakos nyomásra.

citrix 2018.08.27. 09:08:59

Kizárt hogy lennének homárok a közéletben. Mint ahogy korruptak, párjukat megcsalók, hazugok, gerinctelenek/puhatestűek, drogosok, üzemanyag költségtérítést lenyúlók, haveroknak állami pénzeket átjátszók sincsenek. Még hírből se ismerek ilyeneket.

Attilajukkaja 2018.08.27. 09:48:02

@balázs73:
Gondolom, ezeket nekem válaszoltad.

"Az emberi külső tulajdonságok alpári karikírozása, nem intelligens bírálata az érintett munkájának."
Persze, hogy általában nem a munkája bírálata, hanem gyakran egy olyan tevékenységé (vagy annak hiányáé), ami az illetőn múlik. Például az, hogy kövér, hogy slendriánul lóg rajta a gatya, hogy ápolatlan. Ha valakinek meg vannak elégedve a munkájával, akkor az emberek az ilyesmit általában megbocsájtják. Viszont ha nem, akkor kipécézik a legkisebb testi hibáit is! Ezért mondtam, hogy ha valakit a külseje miatt csúfolnak, az általában összefüggésben van az elégtelen munkásságával.

"A poszt írójától kérdeztem, miért akar szexuális orientáció alapján számontartani közéleti személyeket?"
Szerintem olvasd el a cikket, elég világosan leírja, miért.

"Például az Index portál, az RTL klub híradója. Nézem, látom, tudomásul veszem."
Az, hogy egy tisztességes média tudósít róla, az még nem odafigyelés. Te is csak tudomásul veszed, semmi több. Kérdezted, hogy hol van az a lobbierő, az elfogadás követelése ami a homoszexualitás esetén már megvan? Erre hoztam fel példákat és mondtam azt, hogy kevesen figyelnek fel rájuk. Például te sem, különben nem kérdezted volna meg.

"Szerencsére vannak EU előírások, amik megjelentek"
Elvétve jelennek meg társadalmi nyomásra, de sokkal többre lenne szükség. A homoszexualitással is ugyanez a helyzet.

"A pedagógusok, mentők, rendőrök, tűzoltók, ápolónők, orvosok egy része fel van háborodva most, ahogy fel voltak 10-20-30-40 éve is, csak korábban a szólásszabadság beszorult a magánszférába, vagy felület nem volt hozzá "
A szakszervezeteken keresztül igyekeztek érvényesíteni a követelőseiket, amit nem neveznék magánszférának. Igaz, régebben a szakszervezeteknek még megvolt a politikai súlya, a kormányok még valamennyire tárgyalópartnereknek tekintették őket.

"A kérdésem nem a felháborodásról, hanem a homoszexuálistól eltérő, más társadalmi csoportok gyenge közéleti érdekképviseleti lobbierejét hiányolta."
Miben látod azt az erős homoszexuális lobbit? Én nem látom.

"Vagy van egy világkép, ahol vannak a fontos, és a lényegtelen kisebbségek politikai ambíciók által felhasználva? A cél szentesíti az eszközt?!"
Nem biztos, hogy értem, mire gondolsz. Egy kisebbség problémájának a súlyát természetesen megadja annak a bizonyos kisebbségnek a száma, a mérete. Ha sokakat érint, arra jobban felfigyelnek az emberek. A politikusoknak meg kutya kötelességük foglalkozni a problémákkal. Hogy melyik politikus melyik problematikát karolja fel, az általában a világnézetén is múlik. A liberálisok többet foglalkoznak az emberi szabadsággal, egyenjogúsággal, míg a magukat konzervatívnak nevező politikusok pedig többet foglalkoznak a saját vallási, etnikai kisebbségek dolgaival. Mi ezzel a gond?

"Ez az Ön magánvéleménye? Nem kellene átgondolnia?"
Persze, hogy a magánvéleményem. Mi más lenne? Gondolod, hogy megkapom valakitől írásban, hogy mi lehet a véleményem? :o)))))
És mi alapján gondolnám át? Egyelőre még nem adtál rá okot.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.27. 11:58:37

@Attilajukkaja:

"egyes emberek folytonos vegzálása"

Sose teszek ilyet.

"az álkeresztények védelmezése"

Ilyet se.

"a szabad gondolkodás, a liberalizmus gyűlölete"

Szabad gondolkodás és liberalizmus nem ugyanaz, azaz eleve csúcstatsz.

Arra pedig kb. 10-szer válaaszoltam neked miért utastíom el a liberalzmust. Mit nem értettél meg eddigi válaszaimból?

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.27. 11:59:19

@Attilajukkaja:

"Mert nem vagy a tagja."

De, tagja vagyok. Magyar állampolgárságomban kétkedsz?

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.27. 12:00:33

@Attilajukkaja:

"Szóval számodra kiskorú gyermekek szexuális bántalmazása is a természetes jó kategóriába esik, csak ne derüljön ki?"

Nem ezt mondtam. Ez rossz dolog, hiszen ez egy betegség. De ha valakinek van valamilyen káros ösztöne, azzal nincs gond, amíg azt konytroll alatt tartja és nem hirdeti.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.27. 12:01:26

@Attilajukkaja:

"az egy adottság"

Még száz dolog adottság. De nem azért vagyunk emberek, hogy rossz adottságainkat ne éljük ki?

Attilajukkaja 2018.08.27. 13:22:40

@maxval balcán bircaman:
"Sose teszek ilyet."
Na ne röhögtess!

"Szabad gondolkodás és liberalizmus nem ugyanaz, azaz eleve csúcstatsz."
Mit csúsztatok? Tanulj meg olvasni magyarul: a vessző két szó között felsorolást jelent, nem egyenlőséget. Akkor okíts ki másokat, ha tudod értelmezni az olvasottakat.

"Arra pedig kb. 10-szer válaaszoltam neked miért utastíom el a liberalzmust. Mit nem értettél meg eddigi válaszaimból?"
Kit érdekel itt, miért utasítod el. Ne próbálj meg témát váltani. Amúgy amiket eddig leírtál elég gyenge ismeretekre vall a liberalizmusról! De itt most egészen másról volt szó.

"De, tagja vagyok. Magyar állampolgárságomban kétkedsz?"
Ki kétkedik? Már megint terelsz. A te állampolgárságod csak egy papír. Nem vagy tagja a Magyarországon élő magyaroknak, csak kívülről szólogatsz be. Ez a lényeg.

" ha valakinek van valamilyen káros ösztöne, azzal nincs gond, amíg azt konytroll alatt tartja és nem hirdeti."
Mit jelent egy pedofilnál, hogy nem hirdeti a betegségét? Ha titokban erőszakoskodik kislányokkal vagy kisfiúkkal, az nálad teljesen rendben van? Ez nálad a természetes jó? Pfff!

"De nem azért vagyunk emberek, hogy rossz adottságainkat ne éljük ki?"
Ha valóban így gondolnád, akkor nem támogatnád ekkora vehemenciával Orbán putyini autokráciáját, és nem gondolnád, hogy a pedofília teljesen rendben van, ha a négy fal között bántalmaznak szexuálisan egy gyermeket.
A rossz adottságainkkal meg meg kell tanulnunk civilizáltan élni, nem pedig visszaélni. Ezért vagyunk emberek.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.27. 17:10:53

@Attilajukkaja:

A természetes jó az, ha valaki nem hallgat rossz ösztöneire, Pl. egy oedó vagy egy homokos nem éli ki pedó/homokos vágyait,

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.27. 17:12:03

@Attilajukkaja:

Orbánt azért támogatom, mert jelenleg csak ő tudja hatékonyan leverni Mo.on a liberálisok hatalmi próbálkozásait,

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.27. 17:13:27

@Attilajukkaja:

A magyar állampolgárok szavaznak Mo. ügyeiről, s nem az ország lakosai, vedd észre.

Élhetsz Mo-on hozzú évek óta, adózhatsz milliókat, de ha nem vagy állampolgár, nem szavazhatsz.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.27. 17:15:47

@Attilajukkaja:

Egyébként miért vagy ennyire fanatikus, hogy képtelen vagy elfogadni, hogy valaki azért utasítja el a liberalizmust, mert nem ért egyet a liberális értékekkel, s nem azért, mert hülye, mert lefizették, vagy mert nem ismeri a liberális értékeket?

Attilajukkaja 2018.08.27. 17:29:56

@maxval balcán bircaman:
"A természetes jó az, ha valaki nem hallgat rossz ösztöneire, Pl. egy oedó vagy egy homokos nem éli ki pedó/homokos vágyait"
Egy homoszexuális miért ne élje ki a vágyait? Te megteheted, ő nem? Milyen kirekesztő vagy embertársaiddal szemben.

"Orbánt azért támogatom, mert jelenleg csak ő tudja hatékonyan leverni Mo.on a liberálisok hatalmi próbálkozásait"
És mit épít helyette? Egy nacionalista, retrográd, félelemre alapuló pártállami országot. Eladja Magyarországot Putyinnak, hogy megtarthassa a hatalmát és a vagyonát. Undorító!

"A magyar állampolgárok szavaznak Mo. ügyeiről, s nem az ország lakosai, vedd észre."
Te meg vedd észre, hogy egyes magyar állampolgároknak ezt úgy megnehezíti a NER, hogy nem is tudnak szavazni. Olyanoknak, akik évekig itt adóztak, most meg pénzt küldenek haza a családjuknak, hogy el tudjanak menni magánrendelőkbe és tudják fizetni a rezsijüket. Te mit adsz ennek az országnak azon kívül, hogy napi 24 órában támogatod a NER-t?

" miért vagy ennyire fanatikus, hogy képtelen vagy elfogadni, hogy valaki azért utasítja el a liberalizmust, mert nem ért egyet a liberális értékekkel, s nem azért, mert hülye, mert lefizették, vagy mert nem ismeri a liberális értékeket?"
Mert nem ismeri. Folyton csak henceg vele, aztán csupa butaságot ír róla.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.27. 17:34:56

@Attilajukkaja:

"Egy homoszexuális miért ne élje ki a vágyait? Te megteheted, ő nem? Milyen kirekesztő vagy embertársaiddal szemben."

Egy pedofil miért ne élje ki a vágyait? Te megteheted, ő nem? Milyen kirekesztő vagy embertársaiddal szemben.

De a válasz: mert ezek rossz vágyak.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.27. 17:35:42

@Attilajukkaja:

"És mit épít helyette? Egy nacionalista, retrográd, félelemre alapuló pártállami országot. Eladja Magyarországot Putyinnak, hogy megtarthassa a hatalmát és a vagyonát. Undorító!"

Orbán szerepe jelenleg csak azért megkerülhetetlen, mert ha nem ő van, jönnek vissza Soros emberei és szétrontanak ismét mindent. Ha lesz azonban nem-liberális ellenzék, ez aveszély nem lesz, így Orbán is megkerülhető lesz.

Most az afontos, hogy a ballibek teljesen eltűnjenek, s helyet adjanak normális ellenzlknek.

Az LMP lassan kezd eszmélni, lásd: azonnali.hu/cikk/20180827_fejezzuk-be-a-demokraciasiratast-es-a-moralizalast de vannak más, ksiebb erők is, akik hasonló vonalat képviselnek.

Ami fpontos: a ballibek, s a nem-ballibek, de a ballibekhez dörgölőző balosok - lásd Vajnai, TGM, Jámbor, Konok, stb. - legyenek az agyagba döngölve.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.27. 17:37:11

@Attilajukkaja:

"egyes magyar állampolgároknak ezt úgy megnehezíti a NER, hogy nem is tudnak szavazni"

Nehézsélg egy szál se.

2 szavazatot akarsz? Hazautazol, vagy mész a követségre.

Megelégedsz 1 szavazattal? Regisztrálsz leveles szavazónak.

Hol a probléma?

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.27. 17:38:19

@Attilajukkaja:

De, én jól ismerem a liberalizmust. Magam is liberális voltam sokáig. Progresszív-liberális voltam 1985-1993 között, s konzervatív-liberális 1999-2008 között.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.27. 17:38:58

@Attilajukkaja:

"Te mit adsz ennek az országnak azon kívül, hogy napi 24 órában támogatod a NER-t?"

Támogatom az ország harcát a nyugat ellen.

histar007 2018.08.27. 18:19:01

Amikor azt mondja valaki magáról, hogy meleg, akkor nekem egyből a szexuális orientációja jut eszembe. Ha férfi, akkor az, hogy a kukit szereti a popsiba, ha nő akkor pedig megvet minden hagyományos kukit (mű az jöhet, másik lukat mégiscsak nehéz beledugni).
Én senkivel sem közlöm, hogy heteró vagyok. Mert ez valahogy így a default.
Azt kellene eldönteni, hogy bármi, ami nem heteró az betegség (akár genetikus eredetű), vagy választás kérdése? Ha gendert lehet választani, akkor homóból is lehet heteró? Vagy ez az egyetlen tabu? Megannyi kérdés.
Amúgy ha a metrón ülve látványosan smárolnak, az lehet, hogy egy hagyományos fiú-lány vonalon is zavarna, mert az nem a szerelelem kifejezése, hanem az intimitás mások arcába tuszkolása. Nekik is van joguk ebből nem kérni.
Amúgy pedig CR7-t a világ igen sok stadionjában buzizzák. Ahol többször játszik ott gyakrabban, ahol többen vannak ott hangosabban. Megszokta. Leszarja. Mi legalább nem dobáltuk disznófejjel...

Attilajukkaja 2018.08.27. 18:44:36

@maxval balcán bircaman:
"Egy pedofil miért ne élje ki a vágyait? Te megteheted, ő nem?"
így van! Egy pedofil visszaél a helyzetével és nem két ember konszenzusán alapul a szex. Semmilyen erőszaknak nem vagyok híve, de annál undorítóbb nincs, mint amikor egy kisgyerek esik áldozatul. Furcsa, hogy neked a pedofília ennyire elfogadható. Kezdesz gyanússá válni!

"De a válasz: mert ezek rossz vágyak."
A homoszexualitásban neked mi a rossz? Miért ítéled el ennyire?

"Orbán szerepe jelenleg csak azért megkerülhetetlen, mert ha nem ő van, jönnek vissza Soros emberei és szétrontanak ismét mindent. "
Jézusom! Rád ennyire hatnak a Takony Árpád plakátjai, ennyire félsz?

"Most az afontos, hogy a ballibek teljesen eltűnjenek, s helyet adjanak normális ellenzlknek."
Mi a normális? a Toroczkai féle neofasiszták? Könnyű neked ott Bulgáriában a mi farkunkkal verni a csalánt!
A ballibek pedig SOHA nem fognak eltűnni. Ne kergess hiú ábrándokat.

"Nehézsélg egy szál se.
2 szavazatot akarsz? Hazautazol, vagy mész a követségre."
Na persze! Ahogy te azt elképzeled! Látszik, mennyire el vagy rugaszkodva a valóságtól.

"Megelégedsz 1 szavazattal? Regisztrálsz leveles szavazónak.
Hol a probléma?"
Te viccelsz velem? Ha van itthoni címed, mert 4-5 évre mentél ki dolgozni, akkor NEM REGISZTRÁLHATSZ. Ez a probléma!

"De, én jól ismerem a liberalizmust."
Megismétlem, amit már többször is leírtam: zavaros, téves elképzeléseid vannak a liberalizmusról.

"Támogatom az ország harcát a nyugat ellen."
Nem az ország harcol, hanem Orbán. Az országban élő emberek többsége szimpatizál az EU-val és a nyugati életszínvonalat szeretné látni itthon is. Te a NER autokráciát támogatod, nem az országot.

Attilajukkaja 2018.08.27. 18:50:03

@histar007:
"Én senkivel sem közlöm, hogy heteró vagyok. Mert ez valahogy így a default."
Szerintem meg biztosan demonstrálod, csak észre sem veszed.

"Ha gendert lehet választani, akkor homóból is lehet heteró? Vagy ez az egyetlen tabu? "
Lehet,, de nem jellemző, hogy megtörténjen. Gendert sem divatból szoktak választani emberek, hanem belső késztetősből vagy társadalmi nyomásra. Egyik sem könnyű helyzet.

"Amúgy ha a metrón ülve látványosan smárolnak, az lehet, hogy egy hagyományos fiú-lány vonalon is zavarna"
Ma már engem is. :o))) Igaz, én még homoszexuálisokat soha nem láttam smárolni a metrón.

Almandin 2018.08.27. 21:29:19

@czerka: Na, ez tényleg ocsmány és igaz. Szerintem sok író, költő karrierje dőlt dugába azon, hogy nem volt hajlandó zülleni. Ez sznobság a javából, a tehetség nem attól függ, hogy drogos-e valaki, vagy homokos, esetleg más szexuális eltérései vannak az átlagtól.
Pl. nem tudom, ez a nő híres költő és festő lett volna-e, ha nincs szexuális parafíliája:
gittegylet.com/2015/10/21/timea-gulisio-forradalma/
Vigyázat! Csak erős gyomrúak kattintsanak!

vergyula 2018.08.28. 05:47:32

@Almandin: valamikor ezer éve nyáron egy kolleganő a Szigetre készült, kérdeztem, hogy milyen koncertet vár nagyon. Mondott egy számomra ismeretlen zenekart, kérdeztem, hogy az miféle. Rögtön belelkesedett, és valami ilyesmit mondott: "az énekesük egy fantasztikus, biszexuális srác". Szóval a művészet minőségétől független tényezők tényleg komoly befolyással lehetnek a közönségre, ebben az esetben pozitív irányban. Persze sokszor a művész magánélete/sorsa nyilván komoly hatással van a művészetére is, gondoljunk csak József Attilára, akinek viszontagságai nélkül egész más lehetett volna a költészete, ha lett volna egyáltalán. És gondolom Ady műveihez is kellett az abszintos delírium. Egy szexuális kisebbség "elnyomott", szorongó tagjának fájdalma ugyanígy megjelenhet a műveiben. A rajongás tekintetében inkább a sorrend a kérdés: szeretjük, beszélünk róla, megpróbáljuk elemezni, ehhez ismerni kell az életét, kiderül hogy alkoholista/drogos/homoszexuális, onnantól nehéz elvonatkoztatni, és objektíven megítélni. Mondjuk a művészet nem is egy objektív tevékenység.
Na de a magánélet negatívan is befolyásolhatja a művész megítélését, elég csak Kevin Spacey-re gondolni, vagy az általam többször hallott dialógusra: "jó ez az Elton John dal. - de hát ez egy buzi".

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.28. 06:01:57

@Attilajukkaja:

A homoszexualizmus rossz, mert ellentétes a természetes renddel?

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.28. 06:02:46

@Attilajukkaja:

""Orbán szerepe jelenleg csak azért megkerülhetetlen, mert ha nem ő van, jönnek vissza Soros emberei és szétrontanak ismét mindent. "
Jézusom! Rád ennyire hatnak a Takony Árpád plakátjai, ennyire félsz?"

Szimpla tények ezek. Ez ma a magyar politikai életben a 2 fő erő.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.28. 06:04:07

@Attilajukkaja:

"A ballibek pedig SOHA nem fognak eltűnni. "

Ezt hitték magukról az USA rabszolgotartói is, s lám, ma már nincs ott rabszolgaság. Az eszmék születnek és elhalnak. A liberóság se kivétel.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.28. 06:04:48

@Attilajukkaja:

"Ha van itthoni címed, mert 4-5 évre mentél ki dolgozni,"

S mi akadályoz meg címed megszüntetésében? Fél óra elintézni.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.28. 06:05:31

@Attilajukkaja:

"zavaros, téves elképzeléseid vannak a liberalizmusról"

Akkor a klasszikus liberális szerzőkkel lehet a baj, ugyanis én tőlük tudom mi a liberalizmus...

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.28. 06:06:17

@Attilajukkaja:

"Az országban élő emberek többsége szimpatizál az EU-val és a nyugati életszínvonalat szeretné látni itthon is"

Ezen életszínvonal nem lehetséges az 1990-es modelel, pont ez a baj.

Attilajukkaja 2018.08.28. 08:47:30

@maxval balcán bircaman:
"A homoszexualizmus rossz, mert ellentétes a természetes renddel?"
A te rendeddel ellentétes, nem a természetével. Egy olyan természetes jelenség, ami mindig is létezett és létezni is fog mind az állatok, mind az emberek világában. A te Istened nem véletlenül teremtette ilyeneknek őket. :o)

"Szimpla tények ezek. Ez ma a magyar politikai életben a 2 fő erő"
Ha Soros embereinek nevezed a nyitott társadalom és a modern világ híveit, Putyin embereinek pedig az autokrata, zárt közösségek támogatóit, akkor egyetértek.

" Az eszmék születnek és elhalnak. A liberóság se kivétel."
Ezek szerint ideje lenne már a vallásoknak is elhalniuk. Mondjuk a modern világban ez már sok helyen elkezdődött. Szerintem a liberalizmus csak akkor fog elhalni, ha a vallásosság is megszűnik a világban.

"Akkor a klasszikus liberális szerzőkkel lehet a baj, ugyanis én tőlük tudom mi a liberalizmus."
Azok kik?

"Ezen életszínvonal nem lehetséges az 1990-es modelel, pont ez a baj."
Az lehet, de Orbán modellje sem kecsegtet semmi jóval, hiszen most is a neoliberális gazdasági gyakorlatot folytatja. Ráadásul ellentmond minden nemzetközi tapasztalatnak.

"

6.Lenin 2018.08.28. 09:18:50

@histar007:

A magyar nyelvben nagyon szépen le van írva, hogy ez a kapcsolat természetellenes. PONT.
Az emberiség célja (?) nem a sex, ez csak egy eszköz a túléléshez, de nem a mindenek feletti cél.
Nyilván ha a szex lenne mindenek felett, és a homárok lennének a csúcsa az emberiségnek, akkor már nem is létezne az emberi faj, ahogy azok sem léteznek már, amelyek szaporodás képtelennek bizonyultak.
Lehet ezt csűrni-csavarni, de szerintem ez a lényeg. Kísérletek is bizonyították már, ha a szaporulat átlép egy negatív határt, a kipusztulását annak a fajnak nem lehet megállítani. Csak idő kérdése.
Lehetséges, hogy az emberiség, emberi faj már a leszálló ágban van.

Talán csak az lenne a megoldás, ha ma még szaporodni képesek kipusztítják az elkorcsosult egyedeket (nemzeteket) , talán ennek az előkészületei a mostani helyzet a népvándorlásokkal. Az európai őslakosok kipusztulásával eltolható még néhány évszázadot ez a kérdés.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.28. 09:27:26

@Attilajukkaja:

Azt mondod, ne legyen orvostudomény, hiszen a legtöbb betegség előfordul a természetben is?

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.28. 09:30:04

@Attilajukkaja:

Ellenzem a nyílt világrendet. Soros elképzelése téves, azaz nem az övé hanem Popperé ez. Olvastad Popper könyvét? Én igen. A másik nagy modern liberális mű pedig Rawls fűműve. Azt is olvasd el.

Nem csak a klasszikus liberális szerzőket olvastam, hanem a moderneket is. Ezért is vagyok a liberalizmus ellenfele.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.28. 09:31:59

@Attilajukkaja:

A liberalizmus és a vallás közt nem érdemes feltétéen ellentétet látni.

Sokféle vallás van, s a vallás alapvetően szinte mnden fajta politikai eszmét lehetővé tesz.

A vallások mindig léteztek. Persze egyes vallásoknak van születése és halála, ez tény.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.28. 09:34:32

@Attilajukkaja:

A legfontosabb klasszikus szerzők: Hobbes, Locke, Smith. A liberalizmus alapjait ők dolgozták ki.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.28. 09:36:03

@Attilajukkaja:

Orbán modelljének lényege: leállította az 1990-2010 közti liberáls görénykurzust. Ezzel belesimulva egy új tendenciába, mely 10 éve indult el a világban, ez a liberális demokrácia felülbírálásáró szól.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.28. 09:37:00

@Attilajukkaja:

"most is a neoliberális gazdasági gyakorlatot folytatja"

Mégis, ebben is módosított bizonyos mértékben. Még mindig jobb a ballib verziónál.

Attilajukkaja 2018.08.28. 09:37:18

@maxval balcán bircaman:
"Azt mondod, ne legyen orvostudomény, hiszen a legtöbb betegség előfordul a természetben is?"
Miért mondanék ilyen hülyeséget? És nem a legtöbb, hanem MINDEN betegség a természetben fordul elő, hogy pontosak legyünk. Vannak a betegségek és vannak a természeti adottságok. A kettő nem ugyanaz. A lényeg, hogy akár az egyik, akár a másik jelentkezik az embernél, akkor érdemes ellene harcolni, ha az káros az egyénre vagy a társadalomra nézve. A homoszexualitás senkire sem káros. Csak néhányan nem hajlandóak elfogadni, hogy ez is ugyanolyan normális és természetes, mint az ő szexuális beállítottságuk. De szerencsére ez is sokat változott az elmúlt évtizedekben.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.28. 09:38:56

@Attilajukkaja:

A természetes nemi orientáció szerepe a fajfennytartás. Ezért azt jelenti: egy darab felnőtt férfinek tetszik egy darab felnőtt nő, s fordítva. MInden más felállás beteges.

Attilajukkaja 2018.08.28. 09:46:15

@maxval balcán bircaman:
Van arra mód, hogy egy bejegyzésemre nem öt elkülönített választ adjál?

"Ellenzem a nyílt világrendet. Soros elképzelése téves, azaz nem az övé hanem Popperé ez."
Felfogtam, hogy ellenzed a nyílt társadalom gyakorlatát, pedig már nagyban zajlik a világban. Hogy miért ellenzed, azt soha nem fejtetted ki.

"Olvastad Popper könyvét? Én igen. A másik nagy modern liberális mű pedig Rawls fűműve. Azt is olvasd el."
Popper Péterre gondolsz? Mindegy, nem olvastam. Szóval nálad ő a klasszikus?

"Nem csak a klasszikus liberális szerzőket olvastam, hanem a moderneket is. Ezért is vagyok a liberalizmus ellenfele."
Akkor valamit rosszul olvastál, mert továbbra is téves eszméket publikálsz a blogodon.

"A liberalizmus és a vallás közt nem érdemes feltétéen ellentétet látni."
Mindkettő egy ideológia.

"Sokféle vallás van, s a vallás alapvetően szinte mnden fajta politikai eszmét lehetővé tesz."
És?

"A vallások mindig léteztek."
Ahogy a liberalizmus is. Legfeljebb nem azonnal adtak neki nevet.

"Mégis, ebben is módosított bizonyos mértékben. "
Minimálisat. Egy nemzeti ipar és mezőgazdaság még mindig fényévekre van. Orbán még mindig a külföldi multik bábja.

Attilajukkaja 2018.08.28. 09:54:28

@maxval balcán bircaman:
"A természetes nemi orientáció szerepe a fajfennytartás."
Ez a te véleményed. Úgy látszik a "természet" másképp gondolja. A fajfenntartás nagyon fontos, de ebbe belefér egy min. 5%-os homoszexualitás. Nem tudom, mi ennek az evolúciós háttere, de ha nem halt ki, akkor bizonyára a természetnek az ilyenekre is szüksége van.

"MInden más felállás beteges."
Szerintem pedig a te hozzáállásod a beteges. Mert ha valaki nem tud utódot nemzeni, az mind másodrangú embertárs. Ez nagyon sértő sok emberre nézve. Látom, a te életed értelme a nemzés, de másoknak megadatnak más fontos célok is.
Amúgy meg nem egy olyan meleg ismerősöm is van, akiknek van gyerekük. Szóval?

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.28. 12:00:08

@Attilajukkaja:

Ezen az alapon akkor a rák is oké. Megvan a maga evolúciós szerepe, szóval az összes onkológiát zárjuk be,

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.28. 12:06:22

@Attilajukkaja:

Leírtam mik a liberalizmus alapjai. Ha ellenzed ezeket, te nem is vagy liberális. Akkor minek nevezed magadat liberálisnak?

Karl Popper, Soros példaképe.

Miért ellenzem anyílt társadalmat? Főleg azért mert ez önellentmondás. Popperrel is ez a gond: valamiféle tiszta tudományos racionalitásra épít, majd ellentmond saját magának.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.28. 12:07:05

@Attilajukkaja:

"a liberalizmus is. Legfeljebb nem azonnal adtak neki nevet"

Mítosz. Nme létezett liberális eszme a XVI. sz. előtt.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.28. 12:08:00

@Attilajukkaja:

""Mégis, ebben is módosított bizonyos mértékben. "
Minimálisat. Egy nemzeti ipar és mezőgazdaság még mindig fényévekre van. Orbán még mindig a külföldi multik bábja."

Ahogy a ballibek is bábok. Azzaz ebben nincs köztük eltérés.

Ezek után nézzük mégis ki tett többet az országért.

Attilajukkaja 2018.08.28. 12:20:16

@maxval balcán bircaman:
Tényleg ekkora nehézségbe ütközik egyben válaszolnod a bejegyzéseimre? Vagy csak bosszantásból teszed? :o))))

Attilajukkaja 2018.08.28. 12:21:47

@maxval balcán bircaman:
"Ellenzem a nyílt világrendet. Soros elképzelése téves"
Vagy a tiéd az. Én ez utóbbira szavazok, mivel a zárt közösségek eddig sem működtek valami jól.

Attilajukkaja 2018.08.28. 12:22:42

@maxval balcán bircaman:
"Nem csak a klasszikus liberális szerzőket olvastam, hanem a moderneket is. Ezért is vagyok a liberalizmus ellenfele."
Dehogy ezért, hanem mert félsz az újtól és visszasírod a nagy Szovjetuniót.

Attilajukkaja 2018.08.28. 12:23:26

@maxval balcán bircaman:
"Leírtam mik a liberalizmus alapjai. "
Butaságokat

Attilajukkaja 2018.08.28. 12:25:21

@maxval balcán bircaman:
"Nme létezett liberális eszme a XVI. sz. előtt."
Tévedsz!

Attilajukkaja 2018.08.28. 12:26:29

@maxval balcán bircaman:
"Ahogy a ballibek is bábok. Azzaz ebben nincs köztük eltérés."
Bár ne lenne!

Attilajukkaja 2018.08.28. 12:27:44

@maxval balcán bircaman:
"Ezek után nézzük mégis ki tett többet az országért."
Hát biztosan nem Orbán!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Attilajukkaja 2018.08.28. 12:34:10

@maxval balcán bircaman:
"Ezen az alapon akkor a rák is oké. Megvan a maga evolúciós szerepe, szóval az összes onkológiát zárjuk be"
Nem az a kérdés, hogy OK-e. Az evolúció szempontjából egy létező dolog.. De azért érdemes harcolni ellene, mert rontja az élet minőségét, legyen szó állatról vagy emberről. Tényleg ennyire nehéz ezt megérteni? Te miért záratnád be Kásler Miklós onkológiáját?

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.28. 12:36:00

@Attilajukkaja:

Csak zárt közösségek működtek.

Még a liberális demokrácia is az.

Attilajukkaja 2018.08.28. 15:57:08

Ha még egyszer darabokban írsz nekem, nem válaszolok, max. az első beírásodra.

"Nem vagyok marxista."
Én meg nem vagyok pedofil. Na és?

"Sorolj XVI. sz. előtti liberálisokat."
Aristoteles, Jeanne D'Arc, Copernicus - a maguk idején mind liberálisak voltak a környezetükhöz képest.

"Csak zárt közösségek működtek."
Kár, hogy a tények mást mutatnak.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.29. 06:34:31

@Attilajukkaja:

Szómágiád a "liberális" szó több jelentésével komolytalan.

Nyilván nem arra gondolunk, hogy "megengedő".

Kb. mintha azt írnám neked, már Platón is kommunista volt, hiszen hitt a közösségben, szóval nem Marx találta ki a marxizmust.

A liberalizmusról mint politikai eszméről van szó.

Scott Tenorman Must Die 2018.09.02. 18:01:50

@Látens Inszinuáció: jobbulást! eszméletlen alak vagy, más a felébe belerokkant volna annak amin te átmész életed során