Mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra

A Vélemény Olyan, Mint a S...

Narancs Budapest 2019

Így fogja elbukni a budapesti önkormányzati és főpolgármester választást ez a tehetséges ellenzéki banda. Fikció vagy jóslat. I. rész

2018. augusztus 20. - neolvasshanemtudsz

Mióta arcul csapta a körúton belüli embereket a harmadik kétharmad, megfigyelhető, hogy azok a pártok, szervezetek, amikben még április 8. előtt a reményt látta az egyszeri nem Orbánista szavazó, hirtelen nagyobb utálatnak örvendenek, mint személyesen Orbán Viktor. Ezek a szervezetek önhibájukon kívül (vagy inkább annak köszönhetően) csak tovább erősítik a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

„De hát ők ellenzékiek, hogyan erősíthetnék a NER-t?” Tehetné fel a kérdést az egyszeri választó. A válasz nem túl komplikált: Úgy, hogy pillanatnyilag ott tart az egész ellenzéki förtelem és annak töketlenkedése, hogy ha bármit is úgy tesznek, ahogy szoktak, vörös Budapest ide, vörös Budapest oda, Budapest bizony narancssárga lesz. Leírom még egyszer, Budapest narancssárga lesz. És ne legyenek kétségeink, úgy fognak tenni mindent, ahogy eddig. De nézzünk egy lehetséges forgatókönyvet.

A Fidesz viszonylag hamar megnevezi a főpolgármester jelöltjét

Ehhez nem kell más, csak annyi, hogy Tarlós megállapodjon valahogy Orbán Viktorral. Meg fog. De ha esetleg mégsem, akkor is biztos van valaki a tarsolyban, akit másnap bejelentenek. Profik.

Amint ez bekövetkezik, az ellenzék narratívája és a történések a következők szerint alakulnak majd.

Felmerül egy közös ellenzéki jelölt, egy párt (a PÁRT!!!) delegáltja.

Nyilván senki előtt nem titok, Karácsony Gergely (csak Gergő esetleg Greg, néha XMAS a bennfenteseknek, de csak ha nem hallja más) lenne/lehetne az egyik ESÉLYES kihívója Tarlósnak. Az ember, akinek a legnagyobb bűne, hogy nem tudott elég rossz lenni ahhoz, hogy az MSZP-PM a 10%-os küszöb alatt maradjon és végre eltakarodjon a közéletből, hátha felállhat egy hiteles ellenzék.

Ezért a jutalomért/kiváltságért/pozícióért azonban neki meg kell küzdenie a mindenkori MSZP Budapest szakértőjével, azzal a bizonyos Horváth Csabával. Gergőnek ugyan jobb a sajtója, Csaba politikai tehetsége pedig párttársaihoz hasonlóan csak arra elég (de arra mondjuk maximálisan elég), hogy párton belül mindenkit kinyírjon, ezt a csatát nem személyesen ők, vagy a választók döntik el. De ami még jobb, nem is a legendás Köztársaság téren dől el. A nagy, MSZP-n belüli döntések színtere immáron a Lendvay utca Erzsébet körút 40-42. fsz. I-1. alatti iroda. Hiába új idők, új szelek. (Horn Gyula mennyire foroghat a sírjában?!). Azt meg, hogy ki hozza meg a végső döntést, az olvasó fantáziájára bízom. Maradjunk annyiban, hogy valahogy majd eldől. A forgatókönyv szempontjából a név egyébként lényegtelen, úgyhogy innentől hívjuk a jelöltet MSZP-s faszkalapnak.

Tehát meg van az MSZP-s faszkalapunk. A Puch László és Orbán Viktor támogatásával megmaradt Népszava felszólít dörgedelmesen minden megmaradt demokratát, akinek még fontos a haza sorsa, hogy álljanak be az MSZP-s faszkalap mögé.

A reakciók:

  • LMP: Szinte rögtön rávágja majd Szél Detti, vagy Ungár Peti, vagy mit tudom én ki van most ott döntési/nyilatkozati pozícióban, hogy az MSZP-s faszkalap konkrétan az ő pártjuk árulója/az előző rendszer leszerepelt politikusa (helyes válasz aláhúzandó). Ugye nem gondolja senki komolyan, hogy beállnak mögé?! Illetve elhangzik majd az „ultimate érv” is: Csárdi Antal a bizonyíték, hogy az LMP-nek bizony erősek a pozíciói a fővárosban és nem is szeretnének Orbán kottájából játszani (oh wait).
  • DK: Gyurcsány Ferenc két db kétszámjegyű prímszám között (miből gondolja bárki is hogy iszik?), nagy szünetekkel, az országért aggódva bejelenti, hogy jelen helyzetben úgy látja, itt párton felül álló jelöltre van szükség. Mivel Falus Ferenc már nem érzi annyira a csít, ezért Gyurcsány fel fogja majd keresni a többi pártot, hogy közösen találjanak jelöltet.

Elkezdődik a játszma, természetesen a színfalak mögött. Legalábbis addig, amíg nem botlik valamelyik nagyokos egy kamerába és tör rá „az én úgyis nagyobbat mondok” kór és meséli el az elhangzottak saját valóságában létező értelmezését, amelyet persze mindenki más teljesen máshogy élt meg. Ennek ellenére valahogy előjönnek Rozmárné Fekete Arankával. „A demokraták diadala!” „Lebontjuk a NER-t!” - harsogják.

Az MSZP persze nem áll be mögé, merthogy a DK nekik csak ne javasoljon senkit. Kitartanak saját jelöltjük mellett. A többiek (DK és egy pár kamupárt kivételével) össze vissza beszélnek, hogy akkor most közös jelölt-e Aranka vagy sem.

MSZP-s faszkalapunknak viszont, mivel kihívója akadt az ellenzéki oldalon, határozottan romlanak az esélyei.

Aztán valahogy kiderül, hogy a „közös” jelölt Aranka nagypapája ÁVO-s volt. Egy darabig mentegeti mindenki, hogy rég volt az már, meg különben se gondolja senki, hogy a nagypapa körömtépése és Aranka körömszalonja között bármilyen összefüggés lenne (azon kívül persze, hogy a rózsadombi villához mindkettőjüknek van kulcsa). De bármennyire is ügyesen, érvekkel védik, sajnos Aranka nem bírja a nyomást és feladja.

MSZP-s faszkalap esélyei újra nőnek, de előlről kezdődik minden.

  • Jobbik: A párt (vagy ami megmaradt belőle) kijelenti, hogy a XXI század pártjainak jelöltje mögé fog csak beállni. De annyi kérése azért van, hogy a jelölt ne legyen cigány.
  • Momentum: előkeresi az adatbázisából a több nyelven beszélő, az Új-delhi egyetemen urbanisztikát tanító Zsófit, akinek a hobbija a szájjalfestés és bedobja, mint lehetséges jelölt. Sajnos Zsófi 14 éve nem járt Budapesten és programjának első pontja a Moszkva tér rendbetétele.
  • Kétfarkú kutyapárt: Bedobja Arnold Scwarzenegger nevét. Erős, szimpatikus fickó, akinek van politikai tapasztalata és úgy veri le az ellenfeleit, mint a T100-as modell az egyszeri járőrt. Nevetnek. Nevetünk.

MSZP-s faszkalap kicsit erősödik. De már fogy az idő.

Egy hónappal a választások előtt a legendás aláírók ismét aláírják a nyilatkozatot:

„Mi demokraták felszólítjuk az ellenzéki pártokat, hogy azonnal üljenek tárgyalóasztalhoz, mert aki itt most pártérdekeket néz, az elárulja a hazát és a demokrácia utolsó pislákoló lángját is elfújja.”

Persze nem történik semmi érdemi reakció. Vitatkoznak tovább a közös jelölt személyén.

Három nappal a választások előtt mindegyik párt közli, ők nyitottak az együttműködésre, nem rajtuk múlik, hogy nincs még mindig megállapodás, de bíznak benne, hogy a maradék 72 órában sikerül tető alá hozni.

Innen pedig már, aki az elmúlt évtizedben egy választást is nyomon követett, akár fél szemmel másnaposan, az könnyen kitalálhatja mi lesz a vége. 75%-os narancs tartalom.

Folyt köv.

kepernyofoto_2018-08-18_11_10_00.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://voms.blog.hu/api/trackback/id/tr4314187375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.08.21. 10:05:58

FRADY FOR BUTAPEST!

Butapesti barátaim! Van sok jó hírem! Elmondjam?
Hosszas vacillálás után úgy döntöttem, hogy eleget teszek és vállalom!
Legatyásodott és elszéktelenedett fővárosunk állapotát látva nem tehetem meg én, a népszerű ígérgető-művész, hogy ne vállaljam el, hogy az összes párt és civil szervezet közös főpolgármester jelöltje legyek. Nálam csak keresve találhatnának jobbat!
Frady for Lord Mayor!
Megválasztásom esetén az alábbiakat ígérhetem:
A BKV nem csak, hogy ingyenes lesz, hanem a közlekedési vállalat fizet az utasoknak. Sokak számára megélhetés lesz az utazás!
Megépül az Érdet Érddel összekötő Nagy-Butapest metrókörgyűrű.
A Butapest táblákat P+R táblákra cseréljük, mert Nagy-Butapest határait három aszfaltóceán nyaldossa majd.
A Margitszigetet megemeljük és a felső rakpartokra támasztva keresztbe fektetjük, miáltal lesz egy környezetbarát Duna hidunk.
A Dunát a saját medre alá épített csőben vezetjük, a medret leaszfaltozzuk és miénk lesz a világ legszélesebb kerékpár útja.
A panellakásokat tengerre néző ablakú, úszómedencés, zöldövezeti luxusvillákká alakítjuk.
Hajlékosítjuk a hajléktalanokat.
Négy évente Olimpiát rendezünk.
Bajnokok Ligáját nyeretünk a Ferencvárossal. A kupát a népszerűségében csak Frady Endréhez mérhető gólzsák, a múlt-jelen-jövő nagy ígérete, Böde Dániel emeli majd a magasba.
Kisebb lesz a Parlament, miáltal szélesebb lesz a pesti rakpart és több szobor fér el a Kossuth téren.
Ingyenes lesz a parkolás, mert a parkoló-őröket a bálnákat bosszantó parkoló-órákhoz önbilincselt Greenpeace aktivistákhoz bilincseltetjük.
Az utakról két héten belül eltüntetjük a dugókat. Az így nyert alapanyagokból parafenomének vezette Parafafeldolgozó Gyárat létesítünk. Meghirdetjük a „No para on the streets!” kampányt.
Mindenki számára elérhető lesz az elitképzés. Elitt eszűeket felvonókúrára küldjük a Butapesti Liftgyárba.
Unió Erdéllyel! Erdély lesz a Nagyonnagy-Butapest XXIV. kerülete!
Mindenütt minden ingyenes lesz, a rendszeres akciók idején pedig még ingyenesebb!
S hogy ezt az általános közjóléti ingyenélést miből fedezzük?
Egyrészt Ferihegyen valódi hegyet építünk, hogy a gépeknek ne kelljen fel- és leszállniuk, csak elindulni és megállni. Az így megspórolt üzemanyagot színaranyárban adjuk el az energiafaló kínai piacon, a Józsefvárosban.
Másrészt Frady Endre mezeket, Frady Endre lovas-szobrokat, Frady Endre versesköteteket, Frady Endre beszédeket tartalmazó CD-ket, Frady Endre mintás sérvkötőket, lúdtalpbetéteket és egyéb Frady Endre emléktárgyakat dobunk piacra, azaz kőkeményvalutásítjuk a népszerű ígérgető-művész tömegek általi imádatát.
Frady Endrét minden butapestinek!
Legyen a mi Frady Endrénk az Ön Frady Endréje is!
Merjünk hiszékenyek lenni!

pina noir 2018.08.21. 13:09:39

@Frady Endre: Lehetne olcsóbb a sör, meg a frady kolbász?

nemecsekerno_007 2018.08.21. 13:28:41

Remek írás. Már csak Botkát kéne kigolyózni. Sajnos amíg csak a Fidesz-Kdnp képviseli az érdekeinket, az ellenzék meg szervilis addig sokszor lesz még 2/3-d

body_andras 2018.08.21. 14:27:06

Sajnos az a helyzet, hogy a zemberek, főleg a budapestiek, qrva jól élnek. Minden héten bulikáznak, romkocsmáznak, a plázák tele vannak, minden étterem és hotel rogyásig tele van. A Balatonnál akkora teltház van hogy a kocsiban alszanak, mit alszanak, már ott fürdenek. Minden analfabéta fasznak 10-20milliós autója van, vadiúj, családonként akár több is. A pálya szélén a 450 forintos benzint veszik, mint a cukrot, az 1000 forintos kávét is megisszák hozzá. Ezeknek hogy mondják el, hogy szar az élet, ne szavazz a FIdeszre? Iszonyat nagyot nőtt az életszínvonal, és még az is feltűnt nekik, hogy Tarlós jobban vezette a várost mint Demszky valaha. Még aki a Fideszt komolyan megutálta és amúgy nem szereti a cinikus ősz embereket, az se tud haragudni Tarlósra. A nagy "elkeseredett ellenzéki szavazóval" meg leginkább az a baj, hogy szarik a hétköznapi élet valós problémáira, pl a kátyúkkal teli külvárosokra. Ezért tök mindegy, ki lesz az ellenjelölt, és az mivel kampányol. Lehet akár a Puzsér, akár az MSZP-s faszkalap, a FIdesz beviszi az aberrált állatjait szavazni, a többiek meg hiába szólongatják a "demokrata" népet, nem fognak elmenni. Köszönik szépen, jól vannak, szeretnek urambátyámban élni. Szétvásárolják az agyukat, telezabálják magukat, elszórnak egy kis pénzt és már be is zárt a szavazófülke. A "pártok" meg mehetnek zuhanyozni!

nyerafidesz 2018.08.21. 17:37:46

Miért kellene leváltani a Fideszt egy nagy rakás szarra?!

pina noir 2018.08.21. 17:42:49

@Frady Endre: Fizessen a pénztáros, ha ezeket teszi a kosarába dolgozó ! :)

Visceroid 2018.08.21. 19:10:07

"Így fogja elbukni a budapesti önkormányzati és főpolgármester választást ez a tehetséges ellenzéki banda."

Végre valaki az igazságot írja le, nem pedig azt, hogy "a Fidesz megint veszítani fog".

Visceroid 2018.08.21. 19:14:20

@nyerafidesz: A Fidesznél bármi jobb. Az, hogy a te kis fejecskédben valami rend féleségnek a látszatát keltik, az a te, meg pár millió hozzád hasonló idióta képzeletének a szüleménye. A Fidesz hosszú távon az ország vesztét fogja okozni, és az ilyen idióták tapsolva halnak éhen. Értetek nem is kár, csak viszitek magatokkal a rendes, tisztességes embereket is.

Tehetetlen Dodó 2018.08.21. 19:52:27

@Visceroid: A rendes, tisztességes emberek miért nem választanak maguknak mást?
Jogukban áll, demokrácia van, kisöreg.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.21. 20:01:10

Hülyegyerek, az már eljutott hozzád, hogy ha a kenyéradó gazdáiddal nem hajlandó tarlós őseggfejsége együttműködni, akkor egyszerűen visszaélve a többségükkel, megszüntetik a főpolgármesteri posztot??

Fülig José 2018.08.21. 20:16:37

@nemecsekerno_007: nem baj, amikor az intervenciós csapatok a dunánál találkoznak és a csútit meg 99 cimbijét hamar felkötik senkinek nem lesz kérdés, kik miatt szopjuk a faszt...

Fülig José 2018.08.21. 20:18:35

@Tehetetlen Dodó: ja, a föld meg lapos. abban is sokan hisznek...ugyanannyi eszük van mint a narancszombiknak.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.08.22. 10:07:23

@pina noir: Így van! Megválasztásom esetén azonnali Kánaán fog megvalósulásra kerülni! Duna helyett tejjel-mézzel folyó! Ja, és kolbászkerítéses is! :)

pina noir 2018.08.22. 13:29:27

@Frady Endre: És a Frady nyerjen végre BL-t !

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.08.22. 13:41:13

@pina noir: BL-t a Fradi nyerjen (már van új edző és dől a még több lé!), a Frady meg irodalmi Nobel-díjat! :)))